Evangélium: „Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: »El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.« Jézus ráparancsolt: »Némulj el, és menj ki belőle!« Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: »Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.« Ennek híre elterjedt az egész környéken.”
Lk 4,31-37
A doberdói fennsíkon, Szent Mihály hegyen tegyük fel a kérdést, de miért vagyunk olyan gyengék a rosszal, a gonosszal szemben!? Világunk egyik nagy problémája, a gyengeségünk fő oka a képmutatás: az, hogy csak eljátsszuk az Istent szerető, jó keresztényt, de közben – akárcsak a farizeusok – a képmutató maszk mögött egy egészen más arc van, akivel sokszor még mi magunk sem merünk szembenézni.
„Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: ›Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.‹”
Megváltónk élesen látta az embert állandóan fenyegető egyik legnagyobb kísértést: a képmutatást. Azt a lelki állapotot, amikor a tetteinkkel, szavainkkal vagy vallásos szerepeinkkel mások elismerését keressük, miközben a szívünk mélyén elfeledkezünk a lényegről. Krisztus nem azt kéri, hogy hibátlanoknak tűnjünk, hanem azt, hogy őszinté legyünk – magunkkal és a világgal szemben is.
Szent Ferenc életének egyik megrendítő pillanata az volt, amikor egy betegsége után – mert a testvérek kérésére elfogadott egy kevés erősítő ételt – kötelet köttetett a nyakába, és végighúzatta magát Assisi főterén, ezt kiáltva a népnek: „Ne tartsatok engem szentnek, mert falánk vagyok, és a böjtben húst ettem!”
Emberi szemmel nézve ez túlzásnak tűnhet. De Ferenc számára az alázat nem elmélet volt, hanem életforma. Nem bírta elviselni a képmutatás legkisebb árnyékát sem: nem akarta, hogy az emberek többnek vagy igazabnak tartsák őt annál, mint ami Isten előtt valójában volt.
Elnézve a nagy háború ideje alatt élő uralkodó réteg gyönyörű álarcát, a szívélyes tárgyalásokat, a gyönyörű palotákat, hatalmas templomokat és ugyanakkor csak ezen a frontszakaszon halálba küldött százezrek nyomorúságos életét térdre borulok! Milyen gyakran törekszünk mi arra, hogy szebbnek, jobbnak, hívőbbnek mutassuk magunkat mások szemében, mint amennyire a valóságban vagyunk? Ferenc radikális cselekedetének követése minket is megszabadít a megfelelni vágyás álarcától. Megtanít arra, hogy vállaljuk gyarlóságainkat, és keményen küzdjünk ellenük! Ne a világ dicséretét keressük képmutatóan, hanem egyedül Isten tetszését.
A ferences lelkiség arra ébreszt rá bennünket, hogy minden külső álarc hiábavaló. Egyedül Isten tekintete számít, aki a szívünk mélyére lát, s aki éppen a maga valóságában, esendőségünkben ismer és szeret bennünket. Nem kell többnek látszanunk, mint amik vagyunk: csak induljunk el, váljunk lépésről lépésre azzá, akinek Isten megálmodott bennünket! Isten nem a tökéletes színészt keresi, hanem a benne bizó, Őt követő őszinte, alázatos embert. Amikor levetjük az álarcainkat a családunkban, a munkánkban és az Isten előtt, megérkezünk a valódi krisztusi szabadságra, az áldott tavaszi napfénybe, melyben növekedve, napról napra valóban többek, szebbek és igazabbak leszünk.
„Boldog az a szolga, aki nem tartja magát jobbnak akkor, mikor az emberek felmagasztalják és dicsőítik, mint mikor hitványnak, egyszerűnek és megvetendőnek tartják. Mert amennyi az ember Isten előtt, annyi és nem több.” (Intelmek 19.)
Házi feladat: Valljam be magamnak a gyengeségeimet, hibáimat, bűneimet, és menjek el egy őszinte lelki beszélgetésre, szentgyónásra egy paphoz! Ahogyan időpontot kérsz az autószerelőtől, a fodrászodtól vagy a fogorvostól, ugyanúgy kérj időpontot a lelkivezetődtől is! Apropó: van lelkivezetőd? Tudod a plébánosod telefonszámát?