Evangélium: „Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”

Lk 13,18–21

Örömödet oszd meg testvéreiddel! Szent Ferenc megtérése után azt a mérhetetlen örömöt és békét, amit megtapasztalt, úgy érezte, hogy meg kell osztania az egész világgal! Útra kelt, és egész élete erről szólt; személye máig ható, életadó kovásszá vált. Nekünk, keresztényeknek is ez a dolgunk: meg kell osztanunk a Krisztus mellett megtapasztalt új életet, azt az értéket a társainkkal, amely valóban válasz a világ összes bújára, bajára és gondjára! Ez a hatalmas, drága kincs maga az Isten! Mert ha Isten áldott jelenlétében élünk, akkor ebben a mennyei ragyogásban minden, ami bennünk és körülöttünk van, értelmet nyer, a helyére kerül: a testvér, a tanulás, a mindennapi munka, a szenvedés, de még a halál is!

Ha kificamodik a lábad, minden lépés fájdalmassá válik. De ha helyére kerül a forgó, a mozgás öröm, táncra perdülsz; ha biciklire ülsz vagy sílapot kötsz, a lábad már nem a fájdalom forrása, hanem a mérhetetlen szabadságé.

Istennel betelni, az Ő végtelen ragyogásában fürdeni olyan öröm, amelyet feltétlenül meg szeretne osztani a parányi ember a nagyvilággal.

Mi gátol meg abban, hogy e világ számára valóban életet jelentő mustármag legyél, vagy hogy betöltsd az Istentől kapott kovászi hivatásodat? A félelem! Az, hogy inkább a gonosz léleknek hiszünk, mint Istennek! A gonosz hangosan figyelmeztet valós hibáidra, gyarló kicsinységedre, méltatlanságodra. Igazat mond a sátán: valóban, a végtelen ragyogásban az eddigi életed zavaró porszem, csak egy piszok. Úgy érzed, hogy te a léteddel nem hozzáadsz valamit a finom fehér liszthez, hanem csak bepiszkítod azt, és ezért csendben maradsz, háttérbe húzódsz, félve korlátozod magad,nem vállalod a kovásznyi létedet!

Egy fiatal fiú mondta, hogy érzi a szerzetesi hivatást, de nem tudja elhinni, hogy Istennek ilyen rossz ízlése van, hogy feléje, a bűnös ember felé is kinyújtaná a kezét! Kinek hiszel – kérdeztem? A gonosz léleknek, aki valós tükröt tart eléd,vagy Jézus Krisztusnak, aki hozzád is így szól: „Gyertek hozzám mindnyájan, kik az élet terhét hordozzátok, ti, az útszélen botorkálók, csonkák, bonkák, és én felüdítelek titeket!”

Nekünk a Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott és feltárt Istenben kell hinnünk, aki nemcsak a Boldogságos, szeplőtelen Szűzanyát, de a bűneiből felkelő Mária Magdolnát is hívja. De nem csak hív,  feladattal bízza meg: Menj, szólj a testvéreidnek, hogy szeretnék velük találkozni a galileai tenger partján, Tabghán, vagy Csíksomlyón, vagy kint Zetelakán, Déván, vagy Szegeden, Budapesten, de Brüsszelben, Pekingben, Moszkvában, Washingtonban, mindenütt! Várlak, mert ti nem elesett bűnösök vagytok, hanem az én szeretett gyermekeim, a szemem fényei, akikkel együtt szeretném e gyönyörű világot tovább teremteni, benépesíteni! Kitárt karral várlak, bárhonnan is jössz, csak indulj már el! Gyere!

Szeretettel: 

Csaba t.

Kép: Ez a kép egy oltáron látható Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén, azon a helyen, ahol az Istenember földre borul, és fölsírva ezt mondta: „Hányszor próbáltalak összegyűjteni, mint kotlós a csibéit, de ti nem akartátok.”