2014 dec. 1. Advent harmadik napja...

Határok közé zárt léted falait szétfeszítheted, akár a dió mely a földbe gyökeret ereszt, hogy az ég felé törve hatalmas fává nőhessen! Gyermeki létedből kinőve eszmélődsz, felfedezed az összefüggéseket, Mennyei Atyád bölcs akaratát mindenben, az utat melyen vezet, szépen lépésről lépésre! Előre elsajátítod a beszéd tudományát, majd megtanulod leírni, megfogalmazni gondolataidat, és elolvasni, megérteni mások szavait! Kitágul a világ, a történelem nagyjainak írásait olvasva, bebarangolod a világot, de letűnt korok nagy alkotóinak gondolatait tanulmányozva, például Szent Ferencet, Arisztotelészt olvasva, nemcsak évezredeket, de az emberi elme hatalmas mélységeit, magasságait is bejárhatod! Aztán egyszercsak nekilendül a te szellemed is, olyan tiszta, világos igazságokat fogalmaz meg, mit nem olvastál, de melynek fénye, bölcsessége téged is boldoggá tesz! A bölcsesség felfedezése tiszta örömmel tölt be!

Egy alkalommal, fent a Hargitán egy hegyi patak partján sétáltam, és akaratom ellenére néhány ágat, falevelet, törmeléket a patakba vertem. A víz pajkosan felkapta, megforgatta, majd néhány csobbanás után, pár méterre szépen a partra rakta, és a maga kristálytisztaságában tovább szaladt célja, a tenger felé! Néztem a csobogó kristálytiszta vizet és arra gondoltam, hogy vajon milyen lenne az a patak, ha nem tudná letenni a hordalékait, zúgna, mocskos habjaival hömpölyögne, és mindenki messziről elkerülné! Lent a völgyben senki nem oltaná szomját belőle, a vándor nem mosná tisztára az arcát a hűs habokban!  Ültem a kis patak partján, nagy alázattal néztem a csobogó mesteremet, és elhatároztam, hogy tanulok tőle, a belém hulló sérelmeket, fájdalmakat, szennyet nem viszem, görgetem magammal az úton, hanem szépen létem partjára leteszem, és én tisztán, szépen, célomat keresve szaladok tovább. Egy egyszerű, tiszta gondolat, ültem ott az erdő csendes mélyén, és eltöltött a fény, a boldogság, térdre borultam és áldottam az Istent, ki jónak látta nekünk ajándékozni a bölcs gondolatokat!

Egy másik alkalommal lent a pincében voltam, a tavaszi napfény már a kis ablakon szépen beragyogta a krumplirakást, és csalogató, hívó sugaraira minden kis krumpli válaszolt, elkezdte növeszteni a csiráját a fény felé! Leültem egy kőre és néztem a kis gumókból feltörő életerőt, és megértettem, hogy minden, minek Isten létet adott, az élni akar, szeretne gyökeret ereszteni, majd szárba szökellni, virágot bontani, gyümölcsöt érlelni. Néztem a krumplit, és engem a pedagógust, egy végtelen boldogság töltött el, egészen biztos, hogy gyermekeim is arra vágynak, hogy gyökeret eresszenek a szülőföldbe, virágot bontsanak és gyümölcsöt teremjenek, ez a törvény, mit belém, belétek, mindenbe mi él, beleírt az Isten! Végtelen édesség volt a számban a felismert nagy titok, mert már azt is értettem, hogy neked nem jégesőre, civakodásra, körmönfont büntetésekre van szükséged, hanem akárcsak a jó földbe hulló kis krumpligumónak, meleg tavaszi napfényre, hosszú szárú, életet adó esőre! Ültem ott a krumpli rakás mellett és potyogtak a könnyeim, mert felsejlett az út, melyen keresztül biztos kézzel elvezethetlek a gyümölcsöt érlelő felnőttkorba! Munkám végtelenül egyszerű, te nem tabula rasa, fehér tábla vagy, hanem Isten drága ajándéka, egy értékes mag, melybe Teremtőnk talán még te sem tudod, hogy milyen értéket rejtett! Egy dolog biztos, te drága válasz vagy az emberek imáira, Isten mindazt mit ők Tőle kértek, azt gyöngéd szeretettel beléd csomagolta. Az én dolgom az, hogy végtelen türelemmel, mind a hosszú szárú meleg tavaszi eső, a napfényben kiszeressem belőled a hajtást, a bimbót, a virágot! Hogy mi lesz a termés mely létednek értelmet ad, nem tudom, csak azt tudom, hogy nem vagyunk egyformák, a napraforgóból nem lehet parfümöt párolni, de a kis ibolyából sem szoktak olajat préselni! Az én dolgom az, hogy bátorítsalak, biztassalak, hogy merd megfogalmazni vázlataidat, melyek közül talán több értéktelen, de ha nem adod fel, általuk alkothatod meg a remekművedet, mely nemcsak neked, hanem sokaknak Isten drága ajándéka lesz! Egy rakás krumpli és egy tavaszi fényben derengő sötét pince, de számomra akkor és ott mégis a megvilágosodás színhelye lett, s az akkor felfedezett, megértett igazságokra, az egész pedagógiámat felépíthetem!

Olyan egyszerű ez a világ, s ha csendben, alázattal keresed a bölcsességet, ő a hívásodra válaszol, beragyogja éltedet, szépen lépésről lépésre felfedi az összefüggéseket, az egymásba simuló, pontosan találó világos részleteket! Nézed és mindez nem csak fénnyel tölti be a szívedet, hanem egy kimondhatatlan boldogsággal, a bölcsesség örömével, melyhez semmi nem fogható!
Szeretettel,

Csaba t.