Néhány gondolat a terrorizmusról:

Sajnos Észak-Afrika virágzó keresztény városai sem vállaltak szolidaritást a rabszolgákkal, a szegényekkel. Pár ezer vandál harcos lángba borított mindent. A csőcselék, a nincstelen emberek, a barbárokban felszabadítót láttak és a remetékkel, az alexandriai iskolával oly szépen induló kereszténységet évezredekre kiirtották Afrika földjéről.
Tudnunk kell, hogy már itt ezen a földön szörnyű következményei vannak annak, ha a szegényeket, az elesetteket nem karoljuk fel Krisztus szeretetével. Az irgalmas szeretet parancsa nem fakultatív. Nem egy a sok liturgikus és más jellegű előírás között, hanem az egyetlen, melynek a megélésétől függ úgy a földi, mint az örök életünk.
Milyen másképp alakult volna minden, ha Mohács előtt a magyar urak, püspökök, legalább felit a földjeiknek oda adták volna a szegényeknek, a jobbágyoknak. Az, akinek valamije van, azt meg akarja védeni. Akinek semmije sincs, annak minden mindegy. A középkor magyar kereszténysége nem osztotta meg javait saját vérével, és így a csatamezőn magára maradva mindenét elvesztette a pogányokkal szemben. Prohászka felszólította kora keresztény társadalmát a szegényekkel szembeni szolidaritásra. Sajnos vörösnek, kommunistának bélyegezték, és kikacagták. Történelmi tény, hogy azok, akik Prohászkát elítélték, azok saját bőrükön tapasztalták meg a kommunisták által felheccelt csőcselék kegyetlenségét. A hatalmas egyházi birtokok órák alatt elolvadtak, a nagy keresztény földbirtokosok, gyárosok vagyona szintén a „nép” kezébe került, és ott sajnos az évek alatt teljesen leépült, és széthullott minden. Isten új lehetőséget adott a kelet-európai országoknak 1989-es fordulattal. A kérdés most is ugyanaz: Éhes vagyok! Ennem adsz-e? Ruhátlan vagyok! Felruházol-e? Tudatlan vagyok! Tanítasz-e? Durva, műveletlen, nyomorult vagyok! Foglalkozol-e szeretettel, jósággal, irgalommal velem? Bűnös, tékozló fiú vagyok! Le tudsz-e hajolni a tékozló fiú apjának szeretetével, megbocsátó jóságával hozzám? E kérdésekre adott válaszunktól függ a jövőnk.

Engem a nagyvilág bajai mellett nagyon foglalkoztat kis, szűk térségünk gondja. A nagy világégést is előidézhető nagyhatalmi erőfeszítések nem fogják megtisztítani a világunkat az erőszaktól, ha ott, ahol élünk mindannyian nem lépünk rá a szeretet, a szolidaritás útjára.
Nálunk, Hunyad megyében óriási a testi-lelki nyomor, a munkanélküliség a hivatalos becslések szerint a megyében elérte a 30%-ot. Amennyiben nem sikerül a munkanélküli szegény emberek, bányászok gondjait megoldani, az elkeseredett emberek mindent szét fognak verni. Hiába építünk magunknak bármit a csőcselék mindent el fog venni tőlünk.
Egyetlen járható út a Krisztus útja, az önzetlen szeretet útja, a szegényekkel való totális szolidaritás. A bányász megmozdulások bebizonyították, hogy nem az a fontos, hogy kinek van igaza, vagy joga bármihez. Az Isten mindig az éhes ember mellett áll, mindig annak van igaza, aki a létéért küzd. Neki joga van enni, életben maradni, és ha te nem segíted, nem tanítod meg halászni, megélni, akkor tőled, a krisztusi szeretetről megfeledkezettől fog elvenni mindent. A szeretet parancsa nem pusztán jólneveltség kérdése. Amennyiben megfogy a szeretet egy közösségben, egy társadalomban, annyiban az a közösség társadalom megszűnik létezni. Ha elfordulsz a melletted élő szegénytől, az élettől, a jövődtől fordulsz el. Lehet, hogy a szociális kérdések a nyugati egyházaknak nem jelentenek prioritást, mert ott maga a társadalom annyira keresztény, hogy felvállalja és megoldja a nyomorúság különféle gondjait, de nálunk az egyház Szent Ferenc, Páli Szent Vince, Néri Szent Fülöp szellemében és lelkületével kell a plébániákba, közösségekbe belesimuljon. Az önzetlenséget, a lemondást az Úr már ezen a földön százszorosan jutalmazza. Tudomásul kell vennünk, hogy ezen erények hiányát százszorosan sújtja. Nekünk itt dél-Erdélyben fizikai létünk is veszélybe kerül, ha nem osztjuk meg mindenünket a szegényekkel. Ez a felismerés vezetett oda, hogy a dévai kolostorunk után a Szászvárosit is, a provinciánk elöljárói átengedték a legszegényebbeknek, az árva, családból kihullott gyermekeknek. Számomra csodálatos Szent Ferenci élmény volt bevinni a szegény árva gyerekeket ebbe a szép, felszerelt kolostorba, és azt mondani, hogy mától ez a ti otthonotok. Ti fogtok itt aludni, enni, tanulni, emberé, keresztényé válni. Mikor minden szépen helyre került, és minden gyermek megkapta az ágyát én csendesen kimentem a kolostorból. Megálltam kint és visszanéztem az esti szürkületben. Az ablakokon kiszűrődött a fény, kihallatszott a boldog kacagás, a nevelők jóságos és szelíd hangja. A szívemet átjárta a boldog öröm, éreztem, tudtam, hogy az Úr, s az Ő szolgája, Ferenc szelíden mosolyog, és végtelen kegyelmekkel ajándékozzák meg népünket, egyházunkat, ferences provinciánkat. Jelenleg 287 (mostanra ez túllépte a 350-et (a szerk.)) gyermeknek adunk szállást, naponta enni Déván és Szászvároson. Munkánkat sok-sok nagyszerű ember támogatta mostanig. Ez alkalommal is köszönöm jóságukat, továbbra is számítok szeretettükre, segítségükre.

Csaba t.

Szerző: (Translated by Mrs. Katalin Szirmai)