Szeretettel, Csaba t.

Ott, ahol vagy szeress, és bízd Istenre gondjaidat.


Barátomnak,
neked ajánlom e pár sort,
neked, aki éjszakai repülésben keresed utadat:

Illés próféta idejében az uralkodó réteg bűnei, az emberek önzése bezárta az eget, és szegénység, nyomor szakadt az országra. Ebben a reményvesztett világban az életnek s a szeretetnek csodálatos fáklyája a szidoni Careftában élő özvegyasszony. Egyetlen kisgyermeke van, tehát tízen-, húszon éves fiatal özvegy, aki nem magába roskadva tétlen várja a megsemmisülést, hanem az utolsó falat kenyerének megsütéséhez rőzsét gyűjt. Képzeljük magunk elé: Ott áll az erdő szélén, az országúton ez az egyszerű, kedves arcú fiatal nő, elvesztette a férjét, nincs senkije, semmije, halni készül gyermekével. És most megjelenik valaki, bárki, egy idegen, bajbajutott, éhes ember, és Isten nevében arra kéri, hogy adja át utolsó falat kenyerét, hogy mondjon le a legszentebbről, a kisfia és a maga életét jelentő betevő falatról. Választania kell az élet és a szeretet között!

Döbbenetes lehetett Illés prófétának látni azt a végtelen jóságot, amellyel ez a fiatal, tiszta lélek meggyúrja az utolsó marék lisztjét, tüzet rak, megsüti a cipót, majd alázattal átnyújtja az ismeretlennek, az idegennek az utolsó falat kenyeret, s benne szimbolikusan mindazt a megélhetést jelentő anyagi jót, amiért oly sok háború dúlt a földön.

Ez az asszony az élet s a szeretet között kellett válasszon, s ő a szeretet mellett döntött. Irgalom, szeretet, jóság és mélységes hit hordozója ez az asszony. Talán pont e névtelen nőnek a jósága és szeretete nyitja meg az eget, és menti meg az akkori „Szodomát” a pusztulástól.

 A mi világunknak megvannak-e a maguk careftai lányai, fiai?

Két történetet szeretnék megosztani veletek:
Egyik gyermekünk hatalmas szeretettel csüng az édesapján, egy nagydarab durva kinézetű roma férfin. Megcsodáltam ezt a szeretettet, és egy alkalommal rá is kérdeztem, hogy miből fakad ez a ragaszkodás. Egy nagyon érdekes történetet mondott el ez a tizenéves kislány: Négyéves korában leforrázta magát véletlenül, az apa kétségbe esetten szaladt vele a kórházba. A gyermeket befogadták, tisztességesen ápolták, de az apa kint kellett maradjon a korház előtt. A kislány elmondta, hogy ő fent az ablakban, az édesapja lent az udvaron sírt. Az apa haza ment, vizet forralt, és beledugta a kezét a lobogó vízbe. Így perceken belül ő is ott lehetett a lánya mellett a kórházban, s ha nem is egy kórteremben voltak, mégis alkalma volt, ápolni a lányát.

A minap többgyermekes családnál voltam látogatóban. A gyermekek nálunk vannak az intézetben, de a nyári vakáció egy részét otthon töltik. Ez a család egy kis garázsban lakik. Az egyetlen ágyat átengedték a szülők a gyermekeiknek, s így ők, a szülők kint a szabadban eszkábált egyszerű heverőn alszanak. Az édesapa szegénységét szégyellve, próbálta magyarázni, hogy végül is kint a szabad ég alatt jobb a levegő, csak az a baj, hogy az augusztus végi hajnalok harmata egészen átáztatja az ágyneműt és a hajukat.
 
Ezek az emberek szélsőséges helyzetekbe kerültek, dönteniük kellett a szeretet, és saját épségük, kényelmük, érdekük között. Egyszerűségükben, szegénységükben a szeretet mellett döntöttek.

Hiszem, hogy világunkat nem a nagyok, az uralkodók formálják, mentik meg, hanem az egyszerű careftai özvegyasszonyok, akik a maguk névtelen hősiességével – talán csak egy kis falat kenyérrel – bizonyítják, hogy az emberi nem, minden bűne ellenére Istengyermekségének csodálatos vonásait hordozza. Amikor akár egyéni, akár mindannyiunk világában elhatalmasodik a bűn, az önzés, a balgaság, és sötét lesz, bezárul még az ég is, akkor nem a nagy politikai elemzések, kétségbeesett magunkba roskadás, vagy a pánikba esett menekülés a megoldás, hanem az irgalmas szeretet, a jóság, az önzetlen szolidaritás és az Isten irgalmában való végtelen hit. Igen: ott, ahol vagy szeress, és bízd Istenre gondjaidat. Ez az egyetlen út, mely kivezethet bennünket, bűnökben megtöretett világunkból. Bármi is történt, legyünk bár önön, vagy mások bűnei miatt halálra sebzettek, a kilátástalan betegségek útvesztőjében, ott, ahol vagyunk, bűnbánó szívvel, alázattal kezdjük el szeretni, azt, akinek a legnagyobb szüksége van a szeretetünkre. És bízzunk alázattal abban, aki jónak látott megteremteni és meghívni országába.

Böjte Csaba OFM
Translated by Mrs. Katalin Szirmai