Nem tudok, de nem is akarok választani a sokféle nő között, épp ezért ezen a szép napon, e csokor versel, a sok arcú nőt köszöntöm nagy tisztelettel!

Szeretettel köszöntöm lányainkat, kolléganőimet, sok nagylelkű támogatónkat, mindazokat a nőket kiket ismerek, kik e földön élnek, a holnapnak életet szülnek!!

Csaba t. 

Kis Szent Teréz: Szeretetből élek

 

Palya Bea: A Nő

 

Zorán: A Nő!

 

Petőfi: Szeptember vége

 

Kosztolányi: Szegény anyám

 

A dzsungel könyve - A kislány dala

 

A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet.

 

A nőé: mind, mely élő és halott,

úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;

a férfié; minderről egy csomó

kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

 

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –

a világot dolgokká széthabarja

s míg zúg körötte az egy-örök áram,

cimkék között jár, mint egy patikában.

Hiában száll be földet és eget,

mindég semmiségen át üget,

mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,

alkot s rombol, de igazán nem él

s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –

ha nők szeméből rá élet sugárzik.

 

A nő: mindennel pajtás, elven

csak az aprózó észnek idegen.

A tétlen vizsgálótól összefagy;

mozogj és mozgasd s már királya vagy:

ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,

oly férfit vár, kitől mozgásba jő.

Alakja, bőre hívást énekel,

minden hajlása életet lehel,

mint menny a záport, bőven osztogatva;

de hogyha bárki kétkedően fogadja,

tovább-libeg s a legény vérig-sértve

letottyan cimkéinek bűvkörébe.

Valóság, eszme, álom és mese

ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;

mindent, mit párja bölcsességbe ránt,

ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.

A világot, mely észnek idegenség,

bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;

és végső, királynői díszruhája