Bódi Mária Magdolna

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_IMG_9648.jpgBódi Mária Magdolna példaképünk, a magunk és a környezetünk tisztaságának őrzésében.

Minden missziós, zarándok út sok kegyelemmel jár!! A "VII. Balatoni Csillagösvény", különös ajándéka Bódi Mária Magdolna felfedezése. Ez a kedves arcú munkáslány 1921. augusztus 28-án született Szigligeten, és 1945. március 23-án a Balaton mellett Litéren halt vértanúhalált. Egész fiatalon szerzetes nőnek jelentkezett, de a háborús időben nem sikerült ezt a célt elérni. Ennek ellenére az életét magánfogadalomban Istennek és a szolgáló szeretetnek szentelte! Mindazok kik ismerték állítják, hogy fogadalmát példásan megtartotta egészen a haláláig! Minden tettét az Isten és az emberszeretet jellemezte. A gyári munkások között, mint a dolgozó lányok "lelkivezetője", a háború borzalmai alatt, tanúságot tett Isten és emberszeretetéről. A világégés utolsó nagyböjtjében, 1945 március 23-án az orosz megszálló csapatok elől egy iskolában keresett menedéket, ahol fiatal síró lányokat védelmezte az erőszakoskodó katonáktól! A vörös hadsereg egyik tagja, a visszautasítást nem tudta elfogadni és egy sortűzzel végzett  a tisztaságát védelmező fiatal lánnyal. A kommunizmus alatt a magyar hatóságok nem engedélyezték a vértanú tiszteletét, így csak az elmúlt években indulhatott el az ő boldoggá avatása.
Bódi Mária Magdolna mivel rendszeresen biciklivel járt munkába, templomba, ezért sokan őt tekintik a biciklin közlekedők védőszentjének. Imádságos szeretettel kérjük az ő közbenjárását nem csak a testi, lelki tisztaságunk megőrzésében, hanem akkor is amikor biciklire ülünk és két keréken közlekedünk.
Bódi Mária Magdolna, tisztaságod védelmezéséért vértanúhalált halt tiszta magyar lány, járj közbe értünk, hogy istengyermeki tisztaságunkban, békében élhessünk drága szülőföldünkön, és szerencsésen mindig le tudjuk győzni a köztünk lévő távolságokat, környezetünkre a legkevésbé káros közlekedési eszközzel, a kerékpárral! Légy példaképünk, hogy a magunk és a környezetünk tisztaságát meg tudjuk őrizni drága szülőföldünkön. 
Szeretettel, 
Csaba t. 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten a szeretet. Nem Ő hullatja az erdőinkre a kénes esőt, nem Ő szemeteli tele világunkat meggondolatlanul, nem is Ő dobja le az atombombát, nem Ő szervezi a világháborúkat, a veszekedéseket, az ellenségeskedést, nem Ő hagyja az úton az éhező gyermekeket, nem Ő készíti a kábítószert, hanem mi, emberek. A mi bűneink, vakságunk, butaságunk hozza a nyakunkra a sok bajt. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. augusztus 25. vasárnap, Lajos és Patrícia napja van. Holnap Izsó napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Nagyon tetszik nekem...

Nagyon tetszik nekem az, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor a keresztet hordozta, nemkemény, hollywoodi mosollyal, egyenes derékkal, vasalt ingben vitte a keresztet.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube