Böjte Csaba ferences rendi szerzetes hatezer gyermeket nevel több mint nyolcvan intézményben a Kárpát-medencében. A Böjte-árvák gyakorlatias, keresztény szellemben növekednek, oktatást, tanszert és ellátást kapnak, gyakran hétköznapi emberek jóvoltából. A legismertebb magyar lelkipásztor egy könyvvásáron megosztotta velünk azon gondolatait, amelyeket minden gyermeknek tovább ad.

Minket, magyarokat a közbeszéd szerint irigység jellemez, pedig most is jótékonysági akció apropóján jött Budapestre. Hogy lehet ilyen ellentmondásos egyazon nemzet megítélése és viselkedése?

Ki mit vet, azt arat. Ha nem hiszed, hogy milyen sok jó ember van a Kárpát-medencében, akkor állj neki valami jót tenni, és meglátod, milyen sokan odaállnak mögéd! Én ezt a hatezer gyereket hogyan tudtam volna eddig nevelgetni, hogy ha tényleg olyan rosszak lennénk? Rengeteg fiatal jön hozzánk önkénteskedni, van olyan is, aki évekig velünk dolgozik. Háromszáz kollégánk van, az emberek az életükből hosszú éveket adnak a gyerekeknek, mások meg tanszert, élelmet, ruhát és könyveket, amelyekből sok gyerek az első kis könyvtáracskáját alakítja ki.

Miért vagyunk mégis sokszor könyörületesebbek egy idegennel, mint a szomszédunkkal?

Azt hiszem, Rubens mondta, hogy könnyebb a poklot lefesteni, mint a mennyországot – vagyis könnyebb panaszkodni, a világot szidni. Nemrégiben volt egy választás, ötszázmillió ember egymásnak feszült Európában. Volt jó is, rossz is, és akármilyen a politika, valahogy megalakultak a bizottságok, és nem halt meg senki, nem folyt vér. A keresztény értékek, a párbeszéd, a tolerancia kultúrája igenis átjárta Európát. Nemcsak felszínesen, hanem zsigerileg. Nem jár mindenki templomba, nem visel mindenki keresztet, de aki magát ateistának nevezi, az is sokkal mélyebben keresztényi itt, mint bárki máshol. Szerintem a magyar társadalom mélyen keresztény, sok érték van bennünk. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenkit szentté kellene avatni, van még min dolgozni.

Mit keressen egy ateista az advent időszakában és a karácsonyban?

A karácsony lényege, hogy Isten közénk jött, mennyei kütyük helyett önmagát adta, nem tabletekkel akarta Máriát meglepni, hanem ő maga volt az ajándék. Azt gondolom, ez a lényeg: én ajándékká próbálok válni ott, ahol vagyok. Sok templomba nem járó testvérünk igenis áldás ott, ahol van, a kereszténység lényegét megéli a külső cafrangok és liturgiák nélkül, mert az utóbbiakra való igény már egy másik kérdés. Amikor bányában dolgoztam, láttam, hogy a székely bányászok milyen durván beszélnek, és azt gondoltam róluk, hogy rossz, goromba emberek. Pár hét alatt rájöttem, hogy bármilyen veszélyben vannak, kiállnak értem, lehet rájuk számítani. Akkor értettem meg, hogy a csipkelődés, blazírtság egy ruha, de a lelkük mélyén nagyszerű, korrekt emberekkel van dolgom.

A ferencesek meghirdették a brown fridayt, amely a ruhájuk színére utal, és az egyszerűbb életre hívja föl a figyelmet. Én még sosem találkoztam olyan emberrel, aki szeretett volna szegény lenni. Hogyan lehet mégis megtalálni az egyensúlyt a vágyaink és az elégedettség között?

Van egy vicc, amely egy emberről szól, aki fel akar ülni a lóra, de mindig visszaesik. Egyszer szólítja Szent Antalt és Szent Ferencet, hogy segítsék őt, de csak visszaesik. Kéri a mindenszenteket, akkor meg túlfelől esik le. Ekkor így szól: „No, no! Akkor csak a szentek fele segítsen engem!” Az életnek van két oldala, és nehéz megtalálni az egyensúlyt, az arany középutat a szükséges és a biztonságos között, mint ahogy az autópályán is ki van írva: a 130 kilométer/óra dinamikus is és biztonságos is. Hát, adja az Isten, hogy megtaláljuk ezt az arany középutat mindenben: hogy tudjuk, mi az, ami szükséges, és mi az, ami elégséges.

Népszerű kifejezés ma a „jól adni” és a „jól szeretni”. Lehet rosszul is szeretni?

Nemrégiben egy harminc év körüli lány eljött hozzám, hogy elmondja, eddig olyan jól megvoltak a szüleivel, akik mostanában állandóan veszekednek. Erre mondtam, hogy hála Istennek, megajándékozott téged a Feljebbvaló! Alapot adott neked, hogy elindulj, és megtaláld a saját életedet, a párodat. Mert a Jóisten egyfelől vágyakat ültet belénk, de ha ez nem elég ahhoz, hogy elinduljunk, akkor akár tüzet is rak a talpunk alá, hogy muszáj legyen menni. Van, hogy azzal ajándékoz meg bennünket, hogy rosszul érezzük magunkat, vagy lelkiismeret-furdalást élünk át: ez segíthet abban, hogy jobbá váljunk. Amikor gyerek voltam, édesanyám kitartóan könyvet ajándékozott karácsonyra, és azért akkoriban sokkal jobban örvendtem volna játéknak, édességnek. Olykor duzzogva nekiültem, és a vakáció végére kiolvastam egy-egy könyvet, olvasó emberré váltam általa. Kellett ez a másfajta ajándékozás. Mint amikor az edző megajándékozza egy kimerítő edzéssel az ő bajnokságra vágyó csapatát.

Néhány nap van hátra karácsonyig. Mivel teljen ez a pár nap?

Jézus mondja, hogy nem kaptok, mert nem kértek. Én minden évben írok levelet az angyalnak, hogy mit kérek magamnak, a szeretteimnek és a népemnek. 2019 karácsonyfája alá azt a bizalmat, azt a hitet kérném, amivel Jézus közénk jött kétezer évvel ezelőtt. Nem hozott testőröket, lángpallosú kerubokat, tudta, hogy képesek vagyunk megtanulni a szeretet parancsát, és felnőni, hogy Isten országát felépítsük. Én ezt a hitet, a bizalmat kérem, hogy ne kétségbeessünk, ne a világ végét várjuk, és ne arra gondoljunk, hogy maholnap nem érdemes tartós tejet venni. Hanem higgyünk abban, hogy van jövő, van remény! Ugyanezt próbálom átadni a gyerekeknek, mert ha egy gyermek nem hisz a jövőjében, nem bízik saját magában és a környezetében, akkor nagyon nehéz rajta segíteni. Ez a fajta hit mindannyiunk számára nagyon fontos lenne.

www.lokal.hu