...csendesedjünk el, nézzünk magunkba és azokat a tüskéket, töviseket, melyeket akarva-akaratlanul a körülöttünk élő emberekbe, önmagunkba döftünk, húzzuk ki és ajándékozzuk meg szeretteinket, de saját magunkat is istengyermeki szabadsággal, vidámsággal, egy belülről jövő ragyogó, szép ünneppel.....

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kedves ismerősöm húsvétkor mondta, hogy az ünnepi sonka valahogy elveszítette az ízét, de a kolbász sem az igazi... Azt válaszoltam, hogy ha megtartaná a 40 napos böjtöt, egészen biztos, hogy más íze lenne az ünnepi ebédnek. Isten drága ajándéka a nagyböjt és az advent.

Mind a két szent idő igazából a bűnbánat, a kiengesztelődés, az újrakezdés ideje. Sajnos nagyon sok sebet, fájdalmat hurcolunk magunkban, melyek alatt kedvetlenül, erőtlenül tántorgunk, sokszor roskadozunk! Milyen jó lenne ezektől megtisztulni és szabadon, istengyermeki méltósággal karácsonyt ünnepelni! Az ember lót-fut, bevásárol és ünnepet hazudik magának már advent első napjaitól. E magunkra erőltetett ünnepi jókedvvel, mint lefolyó ketchuppal nyakon öntjük az egész adventi várakozást és a lényeget elmaszatoljuk! Pedig milyen nagy szükségünk lenne testi-lelki újjászületésre, arra, hogy elcsendesedjünk, magunkba nézzünk, számba vegyük hibáinkat, testvéreinkkel való problémáinkat, és Istenre figyelő lélekkel, alázattal életünket megtisztítsuk, újratervezzük.

Mihaela, kedves hajdani lányom, kolléganőm, hosszú adventi várakozás után megtalálta édesapját. A kedves, mosolygós szöszi kislányt 5 évesen fogadtuk be, az apukája eltűnt, az anyukája nem tudta a gyermek gondját megoldani és így a dévai otthonba került. Szépen felnőtt, az évek alatt sokszor imádkoztunk az ő ismeretlen édesapjáért. Érettségi után munkatársam lett, a dévai házban vállalta 8 lánynak a nevelését. Munkáját fiatalos lendülettel, szeretettel végezte. Aztán egy éjszaka nagy gondok közepette bekopogott hozzám, mindenáron beszélni akart velem.

– Megkerült az édesapám – mondta síri hangon. A 22 éves lány tudta az édesapja keresztnevét, foglalkozását és azt, hogy Kolozsváron született. A közösségi hálón elkezdett "szörfözni" és nemsokára horogra is akadt egy jóképű üzletember, akivel elkezdett chatelni. A lányban hamar megszületett a bizonyosság, és beírta a neki válaszolgató férfinak: „Akkor mi rokonok vagyunk.” A férfi érdeklődve kérdezte, hogy: „Milyen rokonok lennénk?” "Te vagy az apám" – jött az ítélettel felérő válasz. És valóban, 22 évvel ezelőtt volt Kolozsváron egy legénybúcsúztató, mely után 9 hónapra rá ennek a férfinek 2 lánya is született, de nem ugyanattól az asszonytól. A férfi 4-5 évig fizette a gyerektartást, majd elment dolgozni Amerikába, összecsaptak a hullámok fölötte. A magára maradt édesanya elbizonytalanodott, és a gyermekét intézetünkbe adta.

– Most mit csináljak ezzel az emberrel? – szinte követelőzve kérdezte tőlem nagyra nőtt szép lányom.

– Szeressed, örülj neki – mondtam kissé félve, hisz tudtam, hogy ez a lány nem kapott édesapjától egyetlen szál virágot, egy szem cukorkát sem soha. Próbáltam nyugtatni, biztatni, megnevettetni, elmondtam neki, hogy ilyen a világ, van, akinek a gólya hozza a gyereket, van, akinek a Facebook az apukát, ebben a világban kell megoldjuk a problémáinkat. Azt is elmondtam, hogy 22 év elvesztegetett idő, imádság után nem az a megoldás, hogy a hátralévő többi éveket is elvesztegessük, szomorúsággal töltsük, hanem az, hogy ha megbocsátunk, kiengesztelődünk. Én a legjobb szándékkal mondtam a magamét, amit csak egy katolikus pap mondhat, de láttam, hogy a seb túl mély, szavaim leperegtek a megsértett lélek falán.

Mihaela elment szabadságra, aztán egy hónap múlva megjelent leégett arccal, kicserepezett szájjal, nagy mosollyal az arcán, vidáman.

– Hol voltál? – kérdeztem csodálkozva.

– Szabadságom első hetében autista gyermekekkel táboroztam Pécs mellett, önkénteskedtem – jött a válasz, – és egész végig azon gondolkodtam, hogy tudnám édesapámmal rendezni a viszonyomat. Aztán úgy döntöttem, hogy engesztelésképpen gyalog jövök haza. Görkorcsolyát kötöttem és most itt vagyok, szabad vagyok, hogy szeressek és felkeressem édesapámat.

Felhívtuk az édesapját, az eljött, megkereste a lányát, hazavitte, bemutatta feleségének, másik két gyermekének, és Istennek hála sikerült kihúzni ezt a hosszú és mély tövist nemcsak Mihaela szívéből, hanem egy meggondolatlan fiatalember szívéből is. Helyére kerültek a dolgok!

Kis dolog, nagy dolog? Hiszem, hogy világunkat a párbeszéd, a bűnbánat, a kiengesztelődés szebbé, lakhatóbbá, boldogabbá teszi.

Lehet, hogy téged nem Mihaelának hívnak, lehet, hogy neked nincs ilyen fájdalmas sebed, de egészen biztos, hogy mindannyiunknak szükségünk van egy kiadós nagytakarításra. Advent a bűnbánat, a kiengesztelődés, az újratervezés kegyelmi ideje volt. Most csendesedjünk el, nézzünk magunkba és azokat a tüskéket, töviseket, melyeket akarva-akaratlanul a körülöttünk élő emberekbe, önmagunkba döftünk, húzzuk ki és ajándékozzuk meg szeretteinket, de saját magunkat is istengyermeki szabadsággal, vidámsággal, egy belülről jövő ragyogó, szép ünneppel.

Szeretettel, 

Csaba t.