Egyszer, amikor a templomban imádkoztam, a lelkemben határozottan éreztem, hogy Jézus megkérdezi tőlem: 'Hiszel, vagy nem hiszel Bennem?' Éreztem, hogy erre a kérdésre 'igen'-nel vagy 'nem'-mel kell válaszolnom. Tudatosan kimondtam: 'Igen, Uram, hiszek. Hiszem, hogy létezel.' Pergő gyorsasággal következtek a további kérdések: 'Hiszel abban, hogy én, aki a nyelvedet adtam, tudok szólni hozzád?' Kimondtam: 'Hiszem, hogy tudsz szólni hozzám.' És ismét kérdezett: 'Hiszed, hogy meg tudom hallani azt, amit kérsz Tőlem?' Jó volt kimondani, hogy: 'Hiszem, hogy meghallod a szavamat.' Végül azt kérte tőlem, hogy beszélgessünk.

Elindult egy hitből fakadó párbeszéd Isten és köztem. Ha meg kellene mondanom, hogy mi volt életem legnagyobb élménye, öröme, akkor bátran állíthatom, hogy ez a párbeszéd volt az, amely valamilyen szinten azóta is tart. Ennél szebbet, boldogítóbbat, örömtelibbet, mint beszélni az Élő Istennel, nem tudok elképzelni. Az Ő jelenlétében az ember mintha fényben állna, minden sokkal egyszerűbbé, világosabbá válik.

Vasárnap van, ez az imádság napja! Indulj el a templomba, szépen csendesedj el és nyisd meg szívedet Istened felé!! Csak hiteddel szólíthatod meg Őt, ki nem személy válogató, s ki veled is szeretne együtt lenni!! Ő szóba áll az öreg Nikodémussal, de a gazdag ifjúval is, de elmegy a kapzsi bankárhoz, vagy a halott Lázárhoz is! Van neki szava a kereszten haldokló latorhoz, de a gyilkolni készülő terroristához Saulhoz is, egészen biztos, hogy veled is szeretne az imádság csendjében találkozni!! 

Vágyjál teremtőddel beszélgetni, és tiszta vágyad beteljesül, mert te Istened szeme fénye vagy! 

Csaba t.