Az ember esendő, a maga erejéből, önmagában nem tud létezni, testi, lelki táplálékra vágyik, melyet ha nem kap meg, elpusztul!
Isten adja a mindennapi kenyeret, adja, ha a jól előkészített földbe gondosan elvetjük a búzaszemet, ha szorgalmas munkával aratjuk, csépeljük, megőröljük és hozzáértéssel bedagasztjuk, megsütjük! Mennyi munka és mennyi kegyelem, csoda, Isten ajándéka! Hisz Ő adja a földnek a termékenységet, az esőt, a napfényt, de a bölcsességet, a tudást, a kitartást a munkához szintén Ő adja!
Ugyanez történik a mindennapi lelki kenyérrel is! Mi gyűlünk össze a templomban imádkozni, a harangszóra körbeálljuk az oltárt és a papunkkal együtt kérjük a csodát! Nem kisebb dolgot kérünk, mint azt, hogy ahogyan kétezer évvel ezelőtt emberré lett, most szintén jöjjön közénk, az Oltáriszentségben öltsön testet, legyen tápláló, élő kenyér! Ez a táplálkozás, eggyé válás éltet bennünket. A szentmisében Isten és ember egy asztalhoz ül! Hatalmas csoda, titok, mely ugyanakkor örömmel tölt el és térdre kényszerít!
Éljünk a lehetőséggel, tápláljuk testünket finom ropogós kenyérrel, lelkünket az Oltáriszentséggel.
"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." 