Sokan kérdezik, hogy mit láttam, tapasztaltam Kárpátalján!? Nagyszerű emberekkel találkoztam, akiknek az életébe betört a háború! Talán Kányádi Sándor bátyánk verse, tömören megfogalmazza, hogy mi is a háború a hátországban:

Csaba t. 

Vidéki békevers

Itt járt a háború!

Romokat nem hagyott,

csak elvitte a lovakat

meg a zabot.

Itt járt a háború!

Hámot, szekeret rekvirált,

és elvitte a férfiak

javát.

Dalolva mentek, mint akik

a háborút nagyon szeretik.

Bokréta volt a puskacsőben,

sírtak az asszonyok,

és pram-pa-pam, de szépen

peregtek a dobok.

Itt járt a háború!

Fekete pántlikás

vőfély kopogtatott,

nyomában jött a gyász.

És hiába fohászkodott,

vasárnaponként a kegyes

éghez, a jó öreg

tiszteletes:

a sok ló és szekér,

nem talált már haza,

és nem a férfiak

java.

A puskacsőben hervadt

bokréta-szuronyok;

a legtöbbjükre – mondják –

hant is alig jutott.

Itt járt a háború! –

Mankóval jött a béke,

és csöndesen leült

a házak küszöbére.

Elsajnálták a lovakat.

Elsiratták a holtakat.

A bénák beletörődtek,

hogy most már így kell élni;

a gyerekből, mert kellett,

korábban válott férfi.

Itt járt a háború!

Romokat nem hagyott,

csak elvitte a lovakat

meg a zabot…

Itt járt a háború!

Itt járt, még mindig itt van:

anyák, anyókák viselik

életfogytiglan.