„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?