Ülök az asztalom mellett, előttem egy nagy bronz korong. Nyugodt, derűs tekintettel Sütő András néz róla rám. Hátán tömör egyszerűséggel a fémbe vésve: Sütő András-díj, a nyelvőrzés díja.
A tegnap kaptam ezt a díjat, a dévai tanfelügyelőség dísztermében adták át. Abban az épületben, melyben nagyon sokszor megfordultam annak idején. Szorongva itt találkoztam újból és újból a megyei tanfelügyelővel, és az ő munkatársaival. Próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ha állami gondozásban is vannak a gyermekeinknek, joguk van, hogy anyanyelvükön tanuljanak. Hihetetlen kemény falakkal találtuk akkoriban szemben magunkat. Rengeteg szidást, elutasítást, még fenyegetést is kaptunk. A tanítónőinket az iskolában újból és újból meglátogatták, ők sírva jöttek haza. Én meg másnap ott álltam a tanfelügyelőség ajtajában, hogy szelíden megkérdezzem: Mit kellene – a békesség kedvéért – még jobban tegyünk.
Kollégáimnak mindig azt mondtam, hogy a hatóság emberei nem rosszak, csak nekik egyszerűen szokatlan az, hogy a hosszú kommunista rendszerből jövet, ahol állami monopólium volt a gyermeknevelés, egyszerre csak megjelenik a pályán egy katolikus pap, aki még a tetejében szerzetes is, mi több, magyar nyelven akarja oktatni a gyerekeket. Ferences kisebb testvérként minden elutasítást, szidást meghallgattam, de a szeretet világot formáló erejében bízva mindig arra kértem őket, hogy ne szóban, hanem írásban tiltsák meg nekünk a magyar nyelv használatát. Persze erre soha nem került sor, ilyen jellegű levelet soha nem kaptam. És ugye, amit írásban nem tiltanak meg, az nincs is megtiltva. Gyermekeinket tehát anyanyelvünkön oktattuk, és azokat az értékeket, melyek bennünket meghatároznak, így adtuk tovább a ránk bízott kicsinyeknek.
Visszatekintve be kell vallanom, hogy bizony nagyon sokszor emberi értelmem számára teljesen kilátástalannak tűnt a szeretet forradalma, az hogy szelíd jósággal, emberi szóval áttörést érhetünk el az előttünk magasló falakon.
Tavaly Déva városa díszpolgárrá választott, most meg átvehettem a nyelvőrzés díját a Hunyad megyei tanfelügyelőség épületében. És közben a gyermekeink tanulhatnak anyanyelvükön, s közülük több mint 100-an érettségizhettek magyarul, ötvennél többen egyetemen, főiskolán tanulnak tovább, aminek eredményeképpen diplomát szerezhetnek. Én alázattal annyit mondhatok, hogy mindez győzelem, a kitartó szeretet győzelme az alattomos gyűlölet és megvetés sötétsége felett.
Tudatában vagyok annak, hogy ezek az elismerések nem nekem szólnak, mert mindez a hit diadala. Most már nem csak hiszem, hanem tudatosan hirdetem, hogy az őszinte emberi szó, a szelíd jóság világformáló erő: Hegyeket mozgat, falakat dönt le, és új világ kapuit tárja ki előttünk. Hiszem, hogy határtalan távlatok nyílnak meg előttünk, Isten országa, melyet nap mint nap kérünk az Úr imájában, eljön, és otthonunk lesz. Izgalmas nagy kaland, emberhez méltó kihívás felépíteni a szeretet társadalmát. Akármilyen hangosan is harsog a kétségbeejtő félelem, az emberi gyengeség, a bűn, ha a gonosz bármilyen sötétje szakad is ránk, nekünk akkor sem szabad letérni a szeretet útjáról, élő hittel, hűségesen kell tovább haladnunk a krisztusi úton. A szeretet forradalma, testvéreim, győzni fog!
