Szent Ferenc virágos réten ment keresztül egy alkalommal. Megállt, térdre borult és sírva kérte a virágokat: „virág testvérek, ne dicsőítsétek ilyen szépen a teremtőnket, mert megszakad a szívem”. Milyen jó dolog lenne, ha ilyen érzékeny, a körülöttünk lévő világ szépségét, tisztaságát, jóságát meghalló szívünk lenne. Úgy gondolom, hogy ilyen értő, odahallgató szívvel, szemmel járta be Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál Szováta vidékét, a Kis-Küküllő völgyét.

Szent Ferenc, a teremtett világ védőszentje. Mint minden szerzetes, az evangéliumi hármas fogadalommal – tisztaság-, engedelmesség- és szegénység fogadalma – kötelezte el magát az élő Isten és a szép világ szolgálatára.

Eredeti írásait olvasva észrevehetjük, hogy folyamatosan az „obedientia” szót használja. E latin szó jelentése engedelmesség, szófogadás. Ez azonban nem vak engedelmesség, hiszen az obedientia az obedio (ob-audio) latin szóból származik, amelynek jelentése meghallgatni valakit, nagyon odafigyelni valakire. Módfelett szép gondolat, mert nála ez azt jelenti, hogy nemcsak az elöljáróira akart oda figyelni, hanem az egész teremtett világra, a természetre, a tájra, a növényvilágra, az állatokra, a környezetbe belesimuló házakra, otthonokra s a bennük lakó emberekre is.

Hogy mennyire így van, azt a következő történet szépen szemlélteti: Szent Ferenc virágos réten ment keresztül egy alkalommal. Megállt, térdre borult és sírva kérte a virágokat: „virág testvérek, ne dicsőítsétek ilyen szépen a teremtőnket, mert megszakad a szívem”.

Milyen jó dolog lenne, ha ilyen érzékeny, a körülöttünk lévő világ szépségét, tisztaságát, jóságát meghalló szívünk lenne.

Úgy gondolom, hogy ilyen értő, odahallgató szívvel, szemmel járta be Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál Szováta vidékét, a Kis-Küküllő völgyét. Jó hagyni, hogy vezessen a kedves művészházaspár, jó dolog természetben velük járni, és hagyni, hogy beszéljenek a fák, a madarak, a felhők, a mezőn dolgozó emberek. Jó dolog elcsendesedni, és a magunk gondjait, zajait magunk mögött hagyva, meghallani a teremtett világ szépségének ősi beszédét, a természet hangját, mely csendesen nyugtat, bátorít: „Ne félj, veled vagyok. Nézd, őseid korában sem volt sudarabb a fenyő, zöldebb a rét. Szent István korában is ugyanígy vöröslött a cseresznye, ugyanilyen vidáman ugráltak a bárányok, csobogtak a völgybe szaladó patakok. Mátyás király tiszteletére sem öltöztünk szebb pompába. Téged is ugyanúgy szeretünk, mint őseidet s eljövendő gyermekeidet.”

Megyek a kedves művészházaspárral a Kis-Küküllő menti tájban és eltölt a béke. Köszönöm ezt az albumot!
Jól van ez így!

Szováta, 2006. május 10-én,

kisebb testvéri szeretettel:

Bőjte Csaba ofm.