Bővebben: Kedd délután helyezik örök nyugalomra Mádl FerencetKedves Gyermekek, Kollégák!

Mádl Ferencnek és az ö kedves feleségének, Dalma asszonynak mi az Erdélyi gyerekek barátjai címet adományoztuk. Ők mikor mi nehéz helyzetben voltunk, fáradságot nem kímélve eljöttek hozzánk, hogy megvédelmezzenek. Most ezekben a nehéz percekben mi is imádságos szeretettel álljunk ki a jó Isten elé érettük! Kérlek, hogy ezen a szomorú keddi napon minden házunkban gyújtsunk meg egy gyertyát és imádkozzatok szeretettel Ferenc testvérünk lelke üdvéért, és ugyanakkor kérjünk vigaszt, gyámolítást családja számára a jó Istentől!

A föltámadásba vetett élő hittel,

Csaba t.

 

Bővebben: Mindazoknak, kik a holnapra gondolnak!A Szent Ferenc Alapítvány létrejötte után, 1993-ban úgy gondoltuk, hogy a süllyedő világunk legártatlanabb rétegét, a gyerekeket kell megmentenünk. Igen, a süllyedő Titanic mentőcsónakjában is előre a gyermekek ülnek be. Mi ezért hoztunk létre mindenekelőtt bentlakó otthonokat. Természetesen akkor is és most is úgy érzem, hogy nem lenne szabad engedni, hogy egy-egy család odáig jusson a nehézségekben, gondokban vergődve, hogy széthulljon, és a gyerekek kiessenek a fészekből, ezért alapítványunk második nagy lépése a napközi otthonok létesítése volt. Jelenleg 63 helységben végezzük a jövő generáció érdekében ezt az életmentő munkánkat. Sehol nem szeretnénk ezen a téren visszalépni. A kollégáimat szeretettel kérem és biztatom, hogy ne engedjenek a gonosznak, sehol ne engedjék el a gyerekek, a családok kezét, hanem szépen, szeretettel, a nehézségekkel higgadtan szembenézve oldjuk meg a problémákat. A megkezdett úton alázattal, bátran tovább akarunk menni mindenütt!