Az elöljáró ne mentegetőzzön, mert ő forrás, melyből életnek kell fakadnia, és nem ócska magyarázkodásnak, hogy mért is buknak meg a vizsgákon gyermekeink, és ragad a mocsoktól a ház. Ne megmagyarázza, a rossz jegyet, hanem vezessen, győzzön, neveljen bajnokot, vagy tűnjön el örökre, és akkor éljen az új király!
Döbbenten hallgatok, és nem írok beszámolókat életünkről, a gyerekeinkről. Úgy érzem, hogy kis sikereinkről, mindennapi győzelmeinkről, az új gyerekek befogadásáról, mindenről hallgatnom kell most, mikor Magyarországon ilyen komoly morális válság van.
Hazaértem Dévára a székelyföldi tanévnyitókról. Nagy
autóbusszal mentem, melyre minden állomáson új gyermekek, felnőttek ültek fel,
szálltak le, hogy puszikat adjanak, kapjanak, hogy a régi és új házaink
kacagással, megteljenek, hogy szelíd optimizmussal itt is, ott is kicsinyek
iránti testvéri szeretet fakadjon.
Gyermekeim kint voltak augusztus 20.-án a Budapesti tűzijátékon. Elmesélték, hogy őket az lepte meg, hogy a vihartól, a veszélyhelyzettől mennyire megváltoztak az emberek.
Olyan jó látni Uram, hogy te nem engeded
el az elesett ember kezét. Jóságosan lehajolsz a csüggedt, önmagát lenéző,
leértékelő emberhez, barátságodba fogadod, és meghívod, hogy társad legyen, az
emberek halászává teszed. Apró léptekkel elindul melletted Péter.
Csetlik-botlik, de Te nem vonod meg bizalmadat tőle. Így felnő oda, hogy
Jeruzsálem egyik legforgalmasabb kapujánál a kolduló nyomorékhoz így mer
szólni: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus
Krisztus nevében (állj fel és) járj!” (ApCsel 3.6)
A román rendőrök értesítettek, hogy ez a kislány testvéreivel
elhagyottan, nagy-nagy nyomorban, egy elhagyott teherautóban él. Te éppen
önkéntesként nálunk voltál, szó nélkül elmentél a lányok után...
Számomra a petrozsényi Jézus Szívének tiszteletére szentelt magyar iskola feltámadása, csoda!