2016. december 1. – Csütörtök

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_IMG_7827_2.jpg„Nem  mindaz, aki  azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát."
Térden állva imádkozom, hogy küldj munkásokat az aratásba, olyanokat, akik nem csak állnak és csevegnek, okosakat mondva az érett búzatáblák mellett, hanem akik neki is állnak keményen dolgozni! Uram ments meg bennünket a csevegő, mindenhez hozzászóló, mindent jobban tudó kereszténységtől! Segíts, hogy felismerjük szent Akaratodat és azt csendes, kitartó munkával valóra is tudjuk váltani, ott ahova állítottál bennünket! Segíts, hogy az élő remény, a hegyeket mozgató hit, és a lángoló szeretet hordozói legyünk ezen a földön!!   
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép:  Árva gyermek, vigaszt talál.
A hegyi beszédben  Jézus így  szólt tanítványaihoz: „Nem  mindaz, aki  azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.  Aki hallgatja tanításomat, és  tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az  ár, süvöltött a  szél és rázúdult a  házra, de az  nem dőlt össze,  mert  sziklára  épült.  Mindaz  pedig,  aki  hallgatja  ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki  házát homokra építette.  Szakadt a  zápor, ömlött  az ár,  süvöltött a  szél  és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21. 24-27