Napi evangélium

Tékozló fiú!! Nagyon szép ez a történet, de én azon gondolkodom, hogy miért kell e világon oly sok tékozló fiúnak lenni!! Akármerre nézek, szétroncsolt életek, szépen induló, majd darabokra tört  karrierek, családok, közösségek és aztán fotózunk, drótozunk, szilánkjaiból összetákolunk mindent!!

Fegyházakba, börtönökbe járok, kórházakat látogatok, az árvaházaink által nagyon mélyen ismerem a társadalmunk szövetét és félelmetes az a mérhetetlen fájdalom, kin, mit mi emberek saját magunknak és egymásnak okoznak!! Isten irgalmas, és arra tanit, hogy hetvenszer - hétszer bocsássunk meg egymásnak, ez igaz, sokszor sokan meg is tesszük, de attól még értelmetlenül szenvednek a gyermekek, a családok..... A romániai börtönökben 17-18 naponta megöli magát egy - egy rab, de Magyarországon is egy egy falunyi ember lesz öngyilkos évente!! Felvidéken a héten temettek egy katolikus papot mert 54 -évesen felakasztotta magát!! 

Ma azért imádkozzunk együtt közösen, hogy ne legyen szükség nagylelkű, bűnöket megbocsájtó apákra, anyákra, gyermekekre!! Istentől alázattal kérjük, hogy őrizzen meg a szeretet, a tisztességes becsület útján, ne hagyja el senki se tudva, se akarata ellenére a boldogságra vezető, életet adó parancsolatok közül egyiket sem!! Határozzuk el magunkat, hogy mi se kis dolgokban, se nagy dolgokban nem leszünk tékozló gyermekei mennyei Atyánknak! Ne hagyjuk, hogy a gonosz lélek játékszerei legyünk, fogadjuk meg térden állva, hogy mi szomorúságot, fájdalmat, szenvedést soha senkinek nem fogunk okozni!!

Bizalommal, 

Csaba t. 

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.

A farizeusok  és  az  írástudók  méltatlankodtak  miatta.  „Ez  szóba  áll bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük”  –  mondták.  Jézus  erre  a  következő példabeszédet mondta nekik:

„Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szóit  apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is nélkülözni kezdett. Erre  elment és  elszegődött egy  ottani gazdához.  Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben – mondta –,  én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki;  Atyám, vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy fiadnak nevezz, csak  béreseid közé fogadj  be. Azonnal útra  is kelt,  és visszatért atyjához. Atyja  már messziről  meglátta, és  megesett rajta  a szíve.  Eléje  sietett,  nyakába  borult,  és  megcsókolta.  Ekkor  a  fiú megszólalt: „Atyám,  vétkeztem az  ég  ellen és  teellened. Arra  már  nem vagyok méltó,  hogy  fiadnak  nevezz.”  Az  atya  odaszólt  a  szolgáknak:

„Hozzátok hamar  a legdrágább  ruhát, és  adjátok rá.  Húzzatok gyűrűt  az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz  fiam halott volt és  életre kelt, elveszett  és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és megkérdezte: Mi történt? Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az idősebbik fiú megharagudott, és nem  akart bemenni. Ezért atyja kijött  és kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.

Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Lk 15,1-3.11-32