Napi evangélium

Számomra olyan csodálatos, hogy Jézus Krisztusban egy olyan Isten fedte fel arcát, akivel lehet párbeszédet folytatni, aki az ő kishitű, gyámoltalan apostolainak, nagycsütörtök, nagypéntek után, a galileai tenger partján lobogó, pattogó tűzön halat süt reggelire. Aki nemcsak szeret bennünket, hanem tőlünk is elvárja azt minden gyengeségünk, gyarlóságunk ellenére, hogy szeressük Őt. A keresztény egyházak Istene nem egy világ fölött álló szuper hatalom, egy vak törvény vagy kérlelhetetlen erő, hanem egy bölcs, szeretni tudó és szeretetet elváró, irgalmas, megbocsájtó, jóságos Isten. A keresztény ember nem kell elveszítse a személyiségét, egyénisége nem kell felolvadjon valami nagy világtudatba, hanem éppen ellenkezőleg, lángoló szeretettel imádnia kell az őt néven szólító élő Istenét. A keresztény ember számára éppen ezért, a halál utáni élet nem egy rózsaszín köd, hanem személyes találkozás az élet Urával és szeretteivel, a szentek társaságában. Húsvét fényében támadjon fel szívünkben a vágy és tegyünk meg mindent, hogy találkozni tudjunk a kissé gyengén szereplő apostolainak parázson, tűzön halat sütő Jézus Krisztussal. Egészen biztos, hogy tőlünk se azt fogja kérdezni, hogy merre jártunk és mit csináltunk mostanáig, hanem kitárt karral ugyan azt amit Pétertől is kérdezett: szeretsz-e engem?

Szeretettel, 

Csaba t.

Feltámadása után  Jézus egy  alkalommal így  jelent meg  tanítványainak  a Tibériás-tó partján:  Együtt  voltak  Simon Péter  és  Tamás,  melléknevén

Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak.

De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A  tanítványok azonban  nem  ismerték fel,  hogy Jézus  az.  Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték.

Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót,  s alig bírták  kihúzni a tömérdek  haltól.

Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!”

 Amint Simon Péter meghallotta,  hogy az Úr az,  magára öltötte köntösét  – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze  a parttól, csak  mintegy  kétszáz  könyöknyire. Amikor  partot  értek,  izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt  nekik:

„Hozzatok a  halakból,  amelyeket  most fogtatok.”  Péter  visszament,  és partra vonta  a  hálót,  amely  tele  volt  nagy  halakkal,  szám  szerint százötvenhárommal, s bár ennyi  volt benne, nem szakadt  el a háló.  Jézus hívta őket:  „Gyertek,  egyetek!”  A tanítványok  közül  senki  sem  merte megkérdezni: „Ki vagy?”  – hiszen  tudták, hogy az  Úr az.  Jézus fogta  a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a  halból is. Ez volt a harmadik  eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.

Jn 21,1-14