Választókáptalanra készülnek a ferencesek
Rendkívüli esemény helyszíne lesz a csíksomlyói ferences kolostor március 29.–április 2. között: hét év után választókáptalant szerveznek, amelynek keretében tartományfőnököt és rendi elöljáróságot, vagyis definitóriumot választanak az erdélyi ferencesek. Ennek kapcsán kérdeztük dr. Orbán Szabolcsot, a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnökét.

– Az átlagember, ha a miniszter szót hallja, politikai hatalomra gondol, olyan vezetőre, aki tapasztalatai szerint többnyire nem a javát szolgálja, hanem a bizalmával visszaél. A provinciális jelző hallatán szűklátókörűségre, a helyi értékek érdemtelen felnagyítására, elmaradottságra gondolunk. A ferences tartományok elöljáróit latinul minister provincialisnak hívják. Mit jelent ez a szószerkezet a római katolikus egyházban, a ferenceseknél a köznapi jelentéshez képest?

– Bár külön-külön néha eszembe jutott a kifejezések negatívan is értelmezhető jelentése, eddig még soha nem figyeltem fel a miniszter provinciális szókapcsolat e tömör, negatív felhangjára. Mindazonáltal úgy gondolom, ez a jelentésárnyalat-kapcsolás felhívja a figyelmet minden felelős feladattal, döntések meghozatalával megbízott ember kísértésére, ami akarva-akaratlanul ott lappang mindannyiunkban vagy mindannyiunk körül: a saját vagy esetleg egy klikk érdekeinek a keresése, és a mérlegelésnél a szűklátókörűség veszélye.

Amikor Assisi Szent Ferenc és a ferences hagyomány miniszter provinciálisról beszél, a rend egy területi részének a „szolgájára” gondol. A világ szinte minden országában megtalálható ferences rend ugyanis kisebb egységekre, vagyis provinciákra, tartományokra van osztva – körülbelül 120 ilyen provincia, illetve még néhány sajátos státusú kisebb területi egység van –, és mindegyiknek van egy meghatározott időre megválasztott elöljárója. Néhány feladatukat már Szent Ferenc kijelölte, másokat pedig a történelmi fejlődés, a tapasztalat alakított ki: az adott egység testvéreiről való gondoskodás, illetve a hatévente megszervezett nagykáptalanon a rend legfőbb vezetőjének a megválasztása és a rendi törvényhozásban való részvétel. A miniszter provinciális feladatköre tehát a miniszter szó eredeti jelentésének (szolga) egy konkrét testvéri közösségre való kiterjesztésére utal: elsődleges feladata az őt megválasztó közösség tagjai gondjainak-bajainak az intézése, a testvérek bátorítása, biztatása.

– Önt 2009-ben választották a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnökévé. Milyen elképzelésekkel vállalta el a feladatot annak idején, és hogyan látja, mit sikerült azokból megvalósítania? Egyáltalán meddig terjed a tartományfőnök autoritása: voltak, lehettek saját elképzelései, vagy mindent a közösség jóváhagyásával szabad(ott) megvalósítania?
– A hét évvel ezelőtti megválasztásom eléggé felkészületlenül ért: nem tudtam pontosan, mit kell egy provinciálisnak tennie, túl azon, amit mindenki tud, amikor éppen kritizálni kell egy feladatát végző testvért… Az élcelődést félretéve, nem szerepelt az álmaim között ilyenfajta szolgálat, és ezért nem is foglalkoztam vele. A megválasztásnál is úgy voltam, hogy ha a test­vérek – sok hiányosságom ellenére – a nyakamba akarják varrni ezt a feladatkört, akkor én megpróbálok megtenni mindent, amit tudok, de azt akkor sem hittem és ma sem hiszem, hogy én lennék „a miniszter provinciális”.

Azt hamar megtapasztaltam, hogy a több mint 800 éves rendünk hagyományai jól kialakították azokat a struktúrákat, amelyeken belül egy elöljáró gyakorolhatja a szolgálatát. Emellett az erdélyi provinciának is van egyfajta hagyománya, életritmusa, amely bizonyos mértékig kitaposott utat jelent mind a közösség, mind a provinciális számára, tehát nem nulla pontról kellett indítanom a provinciát, hanem sokkal inkább nekem kellett a már lendületben lévő szekérre felkapaszkodnom.

Visszatérve a kérdés elejére: nem nagyon voltak konkrét elképzeléseim, és úgy gondolom, a későbbiekben sem a fantáziadús megoldások voltak jellemzőek rám. Két vonatkozásban azonban tudatosságra törekedtem: elkerülni a kapkodást, a gyors, kísérleti jellegű megoldáskeresést, és lehetőleg közösségileg hozni meg a döntéseket. Nyilván mindkét szempontnak vannak előnyei és hátrányai is, de meg vagyok győződve, hogy fontos döntések esetén érdemes megfontolt megoldásokat keresni. Egyébként – amint már utaltam rá – rendünk törvényei és hagyományai szerint a kompetenciáknak kikristályosodott struktúrája van: megvannak azok a kérdések, amelyekben a provinciális saját hatáskörében dönt, és vannak olyan témák, amelyekben meg kell hallgatnia a tanácsadó testületnek, az úgynevezett definitóriumnak a véleményét. Vannak olyan döntések, amelyekben az ő szavazata is csak egy a testület többi tagjának szavazata között, sőt jó néhány kérdésben a provinciálisnak nincs választási lehetősége, hanem a káptalan döntését kell kiviteleznie.

– Az Ön tartományfőnöksége félidejében, 2013-ban – a szabály szerint – időközi definitórium-vá­lasztást tartottak. Mi a jelentősége ennek a mozzanatnak a rend életében és annak adminisztrálásában?
– Amint az imént utaltam rá, a definitóriumnak – amelynek a mi provinciánkban a tartományfőnök és a helyettese mellett még négy testvér és egy titkár a tagja – fontos szerepe van a döntéshozatalban: gyakran nemcsak tanácsot ad, hanem szavazatával részt vállal a döntéshozatalból.

A definitórium négy tagját háromévente választja a testvérek közössége, és senki nem lehet több mint kilenc évig folyamatosan definitor. Ez a szabály a folyamatosság, ugyanakkor a változás lehetőségét is biztosítja. Mindig kerül egy-egy új hang a tanácsba, ami friss levegőt hoz magával, és erre mindig nagy szükség van egy közösség életében.

A háromévente megrendezett választás egyfajta visszajelzés is a közösség részéről a definitórium munkájára. Fontosnak tartom ezt a testületet, és nagyon hálás vagyok az elmúlt időszak közös munkájáért, hiszen a – havi rendszerességgel megszervezett – üléseken mindig megtapasztalhattam a testvérek érdeklődését, pozitív hozzáállását a felmerülő kérdésekhez, problémákhoz, és úgy gondolom, hogy ezekre közösen sikerült is többé-kevésbé elfogadható megoldásokat találni.

– A választókáptalant megelőző időszakban egy, a ferences rend miniszter generálisa által kijelölt tartományon kívüli személy végiglátogatja a rendházakat és elbeszélget a rendtagokkal. Mi alapján választja ki a Rómában székelő legfőbb elöljáró  a vizitátort, és mi az ő szerepe?

– Egy provincia életében nagyon fontos szerepe van a vizitátornak: megóv a belterjességtől, segít külső szemmel tekinteni az életünkre, és a nagy rend életével való kapcsolatunk fontosságára is ráirányítja a figyelmünket. A vizitátor rendünk legfőbb elöljárójának személyes képviselője, azt is mondhatjuk, hogy általa maga Szent Ferenc jön megnézni, hogyan éljük meg az ő szellemiségét, örökségét. Közvetlen kiválasztása már egy évvel a káptalan előtt elkezdődik, közvetve még korábban, hiszen a vizitátori jelentés egyik eleme a rendi hivatalokra alkalmas testvérek, így lehetséges vizitátorok megjelölése. Mivel mi anyanyelvünk – és sajnos elég gyenge idegennyelv-ismeretünk – miatt eléggé egyedi részegysége vagyunk rendünknek, ezért viszonylag szűk a vizitátorként hadra fogható testvérek száma. Fontos ugyanis, hogy a vizitátor szót értsen minden testvérrel, tehát tudnia kell magyarul, és valamennyire értenie kell az erdélyi sajátosságokat, de ne legyen tagja a mi provinciánknak. Így nyilván leginkább a magyarországi rendtartomány tagjai jöhetnek szóba. Azért, hogy megkönnyítsük a generális helyzetét, szoktunk küldeni egy három-négy fős listát, amelyen megjelöljük, esetleg kiket látnánk alkalmasnak erre a feladatra, de rendünk legfőbb elöljárójának természetesen megvan a szabadsága, hogy egy egészen más testvért találjon erre a feladatra.

Miután megtörténik a vizitátor kiválasztása, több más vizitátorral együtt Rómába hívják, ahol egyhetes felkészítőt tartanak számukra. Még soha nem vettem részt ilyen felkészítőn, de gondolom, ilyenkor előkerülnek a korábbi beszámolók, az azokban megemlített problémák, felhívják a figyelmüket a most világszerte éppen aktuális kérdésekre, szempontokat adnak számukra a konkrét látogatásokhoz, a provinciai káptalanok levezetéséhez (ugyanis a vizitátor egyik feladata a provinciai káptalan elnöki tisztségének a betöltése), és segítséget kapnak a vizitátori beszámoló megírásához. A beszámolók nagyon fontos dokumentumok: nem csak történelmi jelentőségük miatt – hiszen tudjuk, milyen csemegék a történelemkutatók számára –, hanem mert az alapanyagot biztosítják a római központban a provinciáról kialakuló képhez.

Borsodi L. László, ferences sajtóreferens
Fotók: Ferences archívum
www.romkat.ro