Sűrű, nedves pihékkel fátyoloz az ég. Nem hoz fehér takarót a
megrendülésre - csak csepereg az eresz. Csend lenne, ha nem hallgatnám
Csiha Kálmán utolsó szolgálatának hangfelvételét. November 4-én készült
a cserealji istenházában. Abban az általa épített templomban, ahol ő
hirdethette húsz évvel ezelőtt legelőször Isten igéjét. Fátyolos hangon
emlékezik, szelíd alázattal, övéivel, a gyülekezet-, kő- és
szótemplom-építő lelkipásztor. Hallatszik a felvételen: sírtak, akikhez
szólt.
Míg hallgatom, kinn hópelyhek szállnak, és mondja: „apró hópelyhek az örömök.” Meghatódottsággal küszködő hangjában lelem meg azt az örömsugarat, ami túlmutat a jelen gyászán, a veszteség döbbenetén. Rögzített szavaiban Isten-közelségből bátorít: „Mózesnek is csak egy pálcát adott, azzal vezette ki népét Egyiptomból.”
Akik most összeszorult szívvel emlékeznek, azok számára sok-sok „pálcát” juttatott közelségéből az Úr. Amellyel vizet fakasztottak sziklás időszakban az általa útra bocsátott lelkipásztorok, hitoktatók, gondnokok, diakónusok, presbiterek és mindazok kik hallgathatták. Akiknek a városba telepedés nehézségeit sikerült igei szóval enyhítenie, avagy tanúságtevő létmódja megtartott keresztelésük helyén, az elvándorlás lehetősége ellenére is. Vajon hányan lehetnek lelki tanítványai hitvalló, Krisztust követő lelki központokban?
Már-már közmondásos, hogy senki nem tudott József történetéről honi tájainkon úgy tanítani, mint Csiha Kálmán. Ki lehetne hitelesebb, mint az igehirdető, aki József-utat járt be?
Míg írok, el-elcsukló hangon hozzám is elér szava. Csendre kér. Mint a zsoltárok szela-jele; amíg a szó-dallam megtorpan, és Égre-lélekbe pillant a dicsőítő-, avagy hálagondolat. „Te tudod, hogy mennyi mindent jártunk be…”
Szela. „Más arcú időben: békességet, megtartást.” „Köszönjük, hogy oltalmaztál.” „Legyél a gyászolókkal; hazahívottad” utolsó szolgálatának kérelme szerint: „öleld át őket, írd a szívükbe a bizonyosságot, hogy van örökélet, és odaát találkozás.”
Az Égi küldött, túl minden földi rácsokon „templomőrző nemzedék”-re tekint, és mély csendből, feledhetetlen hangon kéreti: „Áldásod maradjon velünk.”
Emlékcserepek
A mellékelt vers szintén olvasói levélből való.
Az ötödik börtönben töltött karácsonya előtt született. Öt ünnepe a születés csodájának, miközben kislányát addig soha nem láthatta. Nem volt papír se a cellában. Szabaduló rabtársának megtanította ünnepváró imakérelmét, aki a Csiha családnak élőszóban adhatta át a raboskodó atya „angyali üdvözletét.”
Csiha Kálmán: Még tizenegy nap
Még tizenegy nap, s földre száll az angyal,
Csengő csilingel bársony esteken,
Ezüst szárnyakon arany-angyalhajjal
A földre száll az Álom; megjelen.
Még tizenegy nap, s kigyúlnak a fények
S csillagszóróktól fényes éjszakán
Kis gyermekszemek bűvöletben égnek
S Jézus kopogtat szívek ablakán.
Én Istenem, már ötször csalt az álom,
Már öt karácsony telt el nélkülem,
Öt éve már, az éjszakát, hogy járom,
S karácsony este nincs csak egy tüzem:
Hogy Benned bízom könnybe, éjbe hullva
Hogy kegyelmes vagy, s megadod nekem
Hogy egyszer én is, szent karácsony-esten
Megláthatom, kis árva gyermekem.
