fr. José Rodríguez Carballo miniszter generális levele 2008 pünkösdjére
Kedves Testvérek, mindnyájatoknak üdvöt kívánok abban, aki megváltott és megmosott bennünket drága vérében1!
1. Ahogy szokásban van, idén is levéllel fordulok Hozzátok a húsvéti idő keretében, és kívánom, hogy a Föltámadott fénye ragyogja meg életetek útját, bármerre is vezet az és bármin visz is keresztül. Kérem az Élet Urát, hogy legyen világossága egész Rendünk közösségének, amikor arra készülünk, hogy kegyelmi időként éljük át Rendünk alapításának 800. évfordulóját.
Ugyanakkor, ahogy erre is volt már példa, szeretnék megosztani Veletek néhány gondolatot valamiről, amit fontosnak tartok életünk és küldetésünk szempontjából. Szeretnélek bevonni Benneteket abba a gondolkodásba, amely Isten Igéjének az életünkben elfoglalt helyére vonatkozik, még pontosabban az Ige imádságos olvasására. Korunk a szavak kora, bárcsak az Ige is helyet kapna ebben! Őt kérjük, hogy támogasson és világítson meg minket, adja nekünk vigasztalását és reményét, amire annyira szükségünk van.
2. A témaválasztást két fontos egyházi esemény indokolja: a Szent Pál Év, amely XVI. Benedek pápa szándéka szerint Szent Pál születésének kétezredik évfordulóját hivatott megünnepelni, és amely 2008. június 28-án kerül megnyitásra; és a XII. Püspöki Szinódus, amelynek témája: "Isten Igéje az Egyház életében és küldetésében". Ez a szinódus, melyen alkalmam lesz részt venni, 2008. október 5-28 között zajlik le. E két esemény miatt ezt az évet joggal nevezik sokan "az Ige Esztendejének".
Mindnyájan, akik megfogadtuk azt az életmódot, amelyet a Magasságbeli nyilatkoztatott ki Ferencnek 800 éve, és amelynek magja az evangélium2, át kell hogy gondoljuk, milyen helyet foglal el Isten Igéje az életünkben, mit kér tőlünk az Ige Esztendeje azon az úton, amelyet Rendünk egyetemes közössége jár be a "Kezdetben adott kegyelem" mottójával3.
3. Ahogy a szerzetességben egyáltalán, a ferencességben is alapvető magatartásnak kell lennie az Ige hallgatásának. Világunkban túl sok a szó és túl kevés a csönd ahhoz, hogy az Igét világosan hallhassuk. Az Ige Esztendeje akkor lesz kegyelmi idő az Egyház gyermekei és Szent Ferenc gyermekei számára, ha minden haladék nélkül az Úr Igéje felé fordítjuk szívünket, hogy befogadjuk, szót fogadjunk neki, szeressük, tiszteljük és életre váltsuk, és ezáltal keressük, megőrizzük és hirdessük. Akkor lesz kegyelmi idő, ha megtanuljuk az Ige tükrében nézni magunkat, és a belé vetett bizalomtól indítva a mélyre evezünk (vö. Lk 5,4-5) abban a kicsiny bárkában, ami az Istennek szentelt élet és a ferences élet a XXI. sz. elején.
Kötelességemnek érzem továbbá "mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit hirdetni ... és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet"4. Mennyire szeretném, kedves testvéreim, ha ezzel a levéllel át tudnám adni másoknak az isteni Ige iránti tiszteletet és szeretetet, és mennyire vágyakozom arra, hogy hozzásegítselek Benneteket az Ige megízleléséhez! Milyen jó is volna, ha együtt újból csodálattal fölfedeznénk az Igét, és engednénk, hogy a jóban megerősítsen, a szárazságban felüdítsen! Az Úr Lelke, akinek sugallatára a Szentírás leíratott és akinek világossága azt megérteti velünk, tanítson meg Benneteket arra, amit gyarló szavaim nem tudnak elmondani.
"Igéddel éltetsz minket"
Istenünk olyan Isten, aki beszél
4. Szemben a bálványokkal, akiknek "van szájuk, de nem beszélnek" (Zs 115,5), a mi Istenünk olyan Isten, aki beszél. Így vallják meg őt a szent szerzők, amikor mondják: "így szól az Úr", és így valljuk meg mi is Őt, valahányszor a szentírási olvasmány után hirdetjük: "Ez az Isten Igéje". Isten beszél. De hogyan?
Amikor a sémi gondolkodásmód úgy fogalmaz, hogy "Isten beszél", akkor nem abban a leszűkített értelemben érti ezt, ahogy mi. A legtöbb mai nyelvben a "szó" csupán egy hangtani jelenségre vonatkozik, a sémi dabar tő viszont, míg általában "igének" fordítják, jelenti azt is, hogy "tény, esemény". Isten szava tehát egyszersmind cselekvés, üzenet és jel is. A kinyilatkoztatásnak az a rendje, amelyben Isten feltárja magát, "egymással bensőleg összefüggő tettekből és szavakból áll"5. A tettek és a szavak alkotják a kinyilatkoztatás rendjét, amely az emberiség, és ezzel az egész világ üdvösségére vonatkozik.
5. Az Ő szava "eleven, átható" (Zsid 4,12), dinamikus és teremtő valóság: "Isten szólt: legyen világosság, és lett világosság" (Ter 1,3). "Az Úr szavára lettek az egyek" (Zs 33,6), igéjével hívta létre a mindenséget (vö. Bölcs 9,1), "dicsőségét az egek hirdetik" (Zs 19,1) és "hatalmas zúgásként hallatszott a hangja" (Sir 46,17; vö. Zs 68,34). A teremtés a Biblia elmondása szerint Isten igaz beszéde, és egyúttal igaz beszéd Istenről. De nemcsak a teremtés, hanem a történelem is Isten szava és Istenről szól: "Emlékezz csak a régi időkre, vedd sorra az egyes nemzedékeket! Kérdezd atyádat, és ő megtanít, vagy őseidet, ők majd elmondják neked!" (MTörv 32,7). Istent abból ismerhetjük meg, hogy milyen nagy dolgokat művelt népéért (vö. Kiv 3,6) és hívhatjuk őt úgy, hogy "atyáink Istene" (vö. Kiv 3,16; 6,7).
Istenünk olyan Isten, aki feltárja és nekünk adja magát abban, amit mond és tesz: kimondja, amit megtesz, és megcselekszi, amit kimond. Szava, az emberiséget megmentő szeretettől indíttatott szó, a szeretet párbeszéde és szövetsége. Szava feltárja önátadását: azáltal teremt, hogy szeret, és úgy szeret, hogy mindig életet is ad. Amikor Istennek a világ iránti szeretet szavakban nyer kinyilatkoztatást, ennek nem az a célja, hogy puszta tájékoztatást adjon arról a tényről, hogy Isten a szeretet, hanem az, hogy a szeretetben létrehozza az emberek egységét egymással és Istennel.
6. Az Úr azonban nemcsak tettek által, hanem a tettekkel bensőleg összefüggő szavakkal is nyilatkoztatta ki magát. Ha tettei kinyilvánítják és megerősítik a szavakat, a szavak hirdetik a tetteket, és megvilágítják a bennük rejlő misztériumot6. Vagyis, miközben a teremtésben keressük és találjuk meg Istent, hiszen Ferenc szerint: "a te képed, Fölséges"7, ugyanakkor igéjében is keressük és megtaláljuk őt. Ha virrasztva keressük Istent, ha reá szomjas a lelkünk és testünk utána eped, mint a puszta kiaszott földje (vö. Zs 62,2), akkor keressük őt a Szentírás szerény színe alatt: ünnepélyes és visszavonhatatlan formája ez Isten szavának, élő, erős szó, éles, mint a kétélű kard (vö. Zsid 4,12). Hallgasd, idézd fel magadban, add tovább másnak (vö. MTörv 6,4-9), és ifjúságod megújul.
Isten leírt szava találkozásból született: a világban cselekvő Isten és az eseményeket értelmező és a sugalmazó Szentlélek által vezetett ember találkozásából. Ez a szó ezért elvezet minket Krisztushoz, az Élet Igéjéhez, aki közöttünk ütötte fel sátrát. Ebben a szóban Isten feltárja és átadja magát nekünk, kinyilvánítja magát, de egyúttal el is rejtőzik. Ez a szó hírt ad nekünk Isten Fölkentjéről, Jézusról a Messiásról. Az Írás egészében szól hozzánk, a teljes Szentírás róla szól, a Szentírás Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava8.
Jézus – Isten végső szava az emberiséghez
7. Jézus Krisztus, a testté lett Ige, az az Ige, aki kezdettől fogva volt és Istennél volt (vö. Jn 1,1), és aki az idők teljességében (Gal 4,4) a szentséges és dicsőséges Szűz Máriának méhében emberségünkből és gyarlóságunkból való igaz testet öltött magára9, testté lett és közöttünk lakozott (vö. Jn 1,1). A megtestesülés által "az Atyának ezen méltó, szent és dicsőséges igéje"10 emberré lett, mint az ember Jézus Krisztus, és Istenünk ezáltal megtestesült párbeszéddé lett.
Az Ószövetség bőséges szava immár Jézus Krisztusban rövidítést nyert, és egyúttal ő lett "az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége"11. Mózes őróla írt (vö. Jn 5,46-47), és ha a törvény Mózes által lett osztályrészünk, akkor a kegyelem és igazság Jézus Krisztus által (Jn 1,17). Jézus Krisztus így Isten Igéjének szíve, Isten jóhíre az emberiség számára (vö. Mk 1,1), és az emberiség minden szavát összefoglalja az egyetlen Ige szolgálatában, aki visszhangzik a próféták és apostolok igehirdetésében12.
8. Így a Jézusban kimondott szó Isten végső szava az emberiségnek. A Zsidó levél így mondja ezt: "Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk" (1,1-2). A Katolikus Egyház Katekizmusa pedig: "Krisztus Isten emberré lett Fia, az Atyának egyetlen, tökéletes és fölülmúlhatatlan Igéje. Benne az Atya mindent elmondott, és rajta kívül nem adatik más ige." (65.) Jézus, amikor "Isten igéit mondja" (Jn 3,34), Isten belső életét mondja el, és az Atya teljes kinyilatkoztatása: "Senki nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni" (Mt 11,27). Jézus Krisztusban Isten "elküldte az örök Igét, aki megvilágosít minden embert, hogy az emberek között lakozzék és elmondja nekik Isten titkait"13. Istent senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki (Jn 1,18).
Amióta az Ige testté lett (vö. Jn 1,14), Isten Igéjének középpontja Krisztus Jézusban van. Sok szót látunk leírva, de Isten Igéje egyetlen, és összefoglalja az egész Szentírást14. Az Írás nem egy tárgy, nem is egy könyv, hanem egy élő személy, az Úr Jézus, aki jelen van a Szentírás szavainak színe alatt, ahogy jelen van a kenyér és a bor színe alatt.15 Az Ige megtestesülése kinyilatkoztat mindent, amit az ember megismerhet Istenből. Istennek a Krisztusban adott végső kinyilatkoztatása kibontja annak az első kinyilatkoztatásnak a teljes igazságát, amelyet Isten a teremtésben és a sugalmazott szó által adott.
9. Emellett, ha joggal mondhatjuk, hogy Krisztus a megtestesült Ige, akkor azt is joggal mondhatjuk, hogy a Szentírás szavai benne teljesülnek be (vö. Lk 4,21): "A Szentírás egésze egyetlen könyvet alkot, és ez a könyv Krisztus, mert az egész Szentírás Krisztusról szól és benne teljesül be"16. A názáreti Jézus ezért úgy áll előttünk, mint új és végső esemény az üdvtörténelemben, amely kinyilatkoztatja, hogy kicsoda Isten a szegények, a foglyok, a vakok, az elnyomottak számára, mindenki számára, akik az Úr kegyelmének esztendejét várják (vö. Lk 4,18-19).
Amikor odamegyünk az Íráshoz, kedves testvéreim, akkor ezért Krisztushoz lépünk oda, mert ő beszél, amikor a Szentírást felolvassák. Ha az Íráshoz fordulunk, az Élet Igéjéhez fordulunk. Ha igaz, hogy aki a Szentírást nem ismeri, az Krisztust nem ismeri17, akkor az is igaz, hogy a Szentírást csak Krisztusból kiindulva olvashatjuk.
Isten Igéje és Isten Népe
10. Isten Népe Húsvétkor születik meg, a hit által lép szövetségre Istennel, és azzal kell kifejeznie hűségét a megpecsételt szövetséghez, hogy engedelmes az Úr Igéje előtt. Hivatása, hogy odahallgasson a szóra és megtartsa, kövesse, és teljesítse az Úr akaratát (vö. MTörv 6,20-25). Isten Népének meg kell tanulnia – és ez nem megy nehézségek nélkül – hogy az Ige iránti engedelmesség többet ér, mint kosok és bikák égőáldozata (vö. 1Sám 15,22).
Nyilvánvaló, de egyszersmind titokzatos kapcsolat van Isten Népe és Isten Igéje között, e Nép élete és az Ige iránti engedelmesség között (vö. MTörv 4,1; 5,32-33; 32,46-47), a hit ereje és az Úr Igéjéhez való ragaszkodás között, Isten akaratának felismerése és Isten Igéjének kitartó átelmélkedése között.
Egyértelmű a számunkra, hogy Isten Népe, az Egyház, nem létezhet Isten Igéje nélkül, nincs szabadság az Ige iránti engedelmesség nélkül, nincs boldogság az Istennel való szövetség iránti hűség nélkül. És az is egyértelmű, hogy nem létezhet testvéri közösség mint "Krisztusban egyesült család"18, mint élő és működő valóság anélkül, hogy az Ige ne foglalna el fontos helyet a testvérek életében.
11. Az is világos számunkra, hogy szoros összefüggés van Isten Igéjének elhanyagolása és a hit hanyatlása között, az Ige iránti érdektelenség és a testvéri kapcsolatok kihűlése között, és gyanítható, hogy a társadalom sok rétegében a keresztény tapasztalat mai összeomlása kapcsolatban van azzal, hogy nehezen fogadjuk be, nem értékeljük, nem elmélkedjük át és nem ízleljük Isten Igéjét, és ez olyanokra is vonatkozik, akik még mindig hívőnek tartják magukat.
Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon az a fáradtság, monotónia és beletörődő szürkeség, ami gyakran elszomorítóan körülvesz minket, nem szintén ebből ered? Lehet, hogy azért vagyunk borúlátóak a jövővel kapcsolatban, azért nem tudunk egyértelműen eligazodni a jelen helyzetben, és azért nem vállalunk merész lépéseket a jövő felé, mert elhanyagoltuk a Szentírás szorgalmas olvasását? Gondoljuk ezt át, testvéreim, és legyünk következetesek, ha valóban útnak akarunk indulni, ízlelni akarjuk a kezdetben adott kegyelmet, és felüdülni annak frissességében.
Az Úr az Igében tárja fel magát és adja át magát nekünk, Igéje által világosít meg és alakít át minket. Megszabadít és vezet, kérdésekkel zaklat és ítéletet mond felettünk, int, vígasztal és üdvösségre vezet Igéjével. Mi olyan Istenben hiszünk, aki beszél és feltárja magát, olyan testvéri közösség vagyunk, amely az Ige hallgatásából él.
Isten Népe számára az Ige befogadása magának Istennek a befogadása, és Istent befogadva az életet fogadjuk. Isten Népe számára az Ige az élet forrása. Az Igére alapított testvéri közösség vagyunk, és engednünk kell, hogy maga az Ige alapítson újjá minket, mert csak az Igében és arra építve találhatjuk meg létjogosultságunkat, és azt az erőt, amellyel a jelen kihívásaival szembenézhetünk.
Isten Igéje és az imádság
12. Isten Igéje egy nép hittapasztalatában születik meg, az események gazdag tapasztalatában, melyek tetőpontja Krisztus húsvéti misztériuma. Így Isten Igéje találkozási pont Krisztus személyével, és mint ilyen a keresztények számára és még inkább a szerzetesek számára "hitének erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása"19, "égből alászálló romolhatatlan táplálék a szemlélődésre szomjas léleknek"20.
Ha az imádság azt jelenti, hogy személyes kapcsolatba lépünk Istennel, hallgatjuk őt, beszélünk hozzá és akarata szerint cselekszünk, akkor a Szentírásban valósul meg, hogy "a Mennyei Atya végtelen szeretettel siet fiai elé és beszélget velük"21. Ha az imádság azt jelenti, hogy válaszolunk Istennek, miután meghallgattuk őt, akkor az Ige hirdetésében hallgatjuk őt22 és úgy válaszolunk neki, hogy visszaadva felajánljuk neki az Igét, amelyet adott nekünk. Ha az imádság azt jelenti, hogy megtapasztaljuk az Úrral való találkozást, akkor a Szentírás a maga teljességében a találkozások története: Isten és ember találkozásának nagy eposza.
Nemcsak azt akarom mondani, hogy a Szentírásban csodálatos mintáit találjuk a imádságnak, mint a Zsoltárok, a Magnificat, (vö. Lk 1,46k), az Úr Imája (vö. Mt 6,9-13) vagy Jézus imája (vö. Mk 14,36-39), hanem azt, hogy minden imádsággá válik, miután befogadtuk a szavakat, szembesültünk a bennünk kiváltott érzésekkel, és azt dicséretté, hálaadássá, könyörgéssé, a bizalom, bűnbánat és áldás szavává alakítottuk.
Szent Ágoston mondta: "Ha az Írás egy imádság, imádkozz; ha kiáltás, kiálts; ha felismerés, örülj; ha reménység, reménykedj; ha félelmet fejez ki, félj te is"23. A hívő imája így válik olyan kiáltássá, amely Isten Igéjétől égő szívünk mélységéből tör fel. Pascal mondása: "Istenhez csak Isten szólhat igazán jól".
Isten Igéje a legjobb imakönyv, mert hozzásegíthet, hogy életünk valóságai imádsággá alakuljanak. Így fogom-e fel az imádságot? Az Ige egyénileg és közösségileg imádság-e számomra, vagy csupán információ Istenről? Közösségem hogyan éli és ünnepli az Imaórák Liturgiáját? Miben kell változtatnom életemen ahhoz, hogy az Ige olvasása imádsággá váljék?
Isten Igéje és a liturgia
13. Mint tudjuk, kedves testvéreim, a liturgia kitüntetett helye annak, hogy a Szentírás mint Ige megjelenjen (vö. Neh 8,1k; Lk 4,16-21). A liturgiában az Ige mint Isten hatalma tárul fel annak teremtő és üdvözítő erejével együtt (vö. 1Tessz 2,13), mint szentségi és prófétai jel. Mint szentségi jel Krisztus maga jelenik meg az igében és beszél Isten Népéhez: "jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák"24. Éppen ezért, a liturgikus igehirdetésben válik az Ige teljesen hatékonnyá az üdvösség rendjében. Mint prófétai jel pedig, meghirdeti és kinyilvánítja, ami a szentségi aktusban megvalósul az egyházi közösség körében. Ez a keresztény istentisztelet újdonsága. Nem vagyunk már a régi szövetség gyermekei, akik a jövőt csak az ígéretek beteljesülésének reményével nézik. Az evangélium gyermekei vagyunk, és amikor az Igét hallgatjuk, valóban elmondhatjuk: "fületek hallatára beteljesedett az Írás", mert közöttünk van Krisztus, aki minden ígéret beteljesedése (vö. Lk 4,16-21; 24,15-35.44-49). Ha bizonyosak vagyunk abban, hogy a liturgikus ünneplést "elsősorban Isten Igéje tartja fenn és hordozza"25, akkor ennek során az Igét úgy kell hirdetni és kifejteni, hogy a résztvevőket bevezesse a szentségi aktusban megvalósuló Ige misztériumába, és ezért a liturgia a legjobb helye az Ige megértésének (vö. Lk 24,13k). Nincs még egy hely, ahol ennél jobban megragadhatna minket az Ige, mint a liturgikus, és alapvetően az eukarisztikus közeg, melyben a hívek közösségének epiklézise, egyhangú könyörgése meghallgatást nyerhet, az Úr ígérete alapján (vö. Mt 18,19; Lk 11,13). A Lélek ajándéka, amely a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé alakítja, a sugalmazott Szentírás betűiből felismerteti velünk Isten Igéjét, ahogy az egyházatyák és maga Szent Ferenc is tanítja26.
14. Jézus igehirdetése nem korlátozódott arra, hogy az üdvösség művét csupán nyilvános működése során munkálja és valósítsa: szava tovább hat és gyümölcsözik az Egyházban, főleg amikor a liturgikus ünneplés során felolvassák és meghallgatják. Az in illo tempore ideje áthelyeződik ebbe a jelen pillanatba. A liturgikus közösség ezért sokkal több, mint Isten Népe egységének csupán a megnyilvánulása: az Ige látható szentsége az, amely Szent Ágoston szerint az ige szentsége, amely főleg a liturgia során válik hallhatóvá, ahol az ige új és erősebb jelentést nyer.
A liturgikus igehirdetésnek ezért abszolút elsőbbsége van minden egyéb olvasási formával szemben. Ha az igehirdetést kivennénk a liturgia rítusából, akkor azokat a kapcsolatokat vágnánk el, amelyek összekötik Isten műveivel az üdvtörténelem során, és így attól a képességétől is megfosztanánk, hogy alakítsa Isten Népét, megadja neki azt az identitást, amely az üdvtörténelemből születhet.
Ha el akarunk mélyedni a liturgia misztériumában, akkor azt a világosságot kell keresnünk, amely az Igében világosít minket, mert az ünneplés és az ige középpontja egyaránt Krisztus, mindkettő az ő misztériumát idézi fel, jeleníti meg a maga módján. Mindezeket szem előtt tartva, az Isten Igéjének imádságos olvasását úgy kell tekintenünk, mint a liturgikus ünneplésre való előkészületet, illetve annak meghosszabbítását.
Liturgiánknak minden nap elevenebbé kell válnia, és ehhez az kell, hogy hadat üzenjünk a darálásnak, ami ahhoz vezet, hogy mindig csak kerülgetjük az Igét, de nem tiszteletből. Hogyan érhetnénk el, hogy az Ige megkapja azt a főszerepet, ami jár neki liturgiánk során? Hogyan nyithatnánk meg új csatornákat, hogy magyarázzuk az Igét, életünkre alkalmazzuk és világosságát befogadjuk?
"Igéd lámpás lábam előtt,
ösvényem világossága"
Isten Igéje Szent Ferenc életében
15. Szent Ferenc korában nehezen fértek hozzá a Szentíráshoz az egyszerű keresztények, illetve a világiak. Ennek két fő oka a könyvek drágasága és a nyelv volt, hiszen sok volt az analfabéta és kevesen tudtak latinul. Csak a gazdag és befolyásos réteg engedhette meg magának, hogy bibliája legyen. Ferenc nem volt tagja ennek a rétegnek, mégis megdöbbentő, mennyire ismerte a Szentírást és milyen nagy szeretettel volt az Ige iránt.
Igazából egész életét az Ige jelölte meg. Amikor rálépett az evangélium útjára, az Ige mutatta meg neki, mit kell tennie27. Élete végén az Ige kísérte el boldog átköltözésekor28. Az Ige állandó útitársa volt, és engedte, hogy egészen átjárja: "Jó dolog az Írás bizonyságait olvasni, jó dolog a mi Urunkat és Istenünket keresni benne. Én azonban már olvastam belőle annyit, amennyi elmélkedésre és szemlélődésre untig elegendő; fiam, nincsen szükségem többre: tudom, hogy a szegény Krisztus megfeszíttetett."29. Nem véletlen, hogy írásai tele vannak bibliai idézetekkel, az imádságoktól a leveleken és intelmeken keresztül egészen a regulákig, sőt, némelyik nem más, mint szentírási mozaik. Az Úr igéje illatos, és Ferencet ez az illat egészen mámorossá tette30.
A "tudatlan és együgyű" Ferenc, ahogy bemutatkozik31, magasabb iskolázottság nélkül való volt, vagyis nem részesült abban a képzésben, amiben korának klerikusai és tanult emberei, mégis annyira ismerte az Igét, hogy "értelme könnyűszerrel behatolt a titkok rejtelmeibe, és ahol a tudósok tudománya kívül rekedt, oda belépett a szerető lélek szenvedélyével32. Bár nem volt a szólás mestere, mégis megoldott nehéz kérdéseket, és mint Jób (vö. 28,11), megvilágított homályos pontokat, és kibogozott olyan helyeket, amelyek értelme rejtve volt a tudósok előtt.
16. Hogyan volt lehetséges mindez? Szent Bonaventura adja meg nekünk a választ: "a Szentírás megértésének képességét Istentől kapta a szent. Krisztus tökéletes követése révén ugyanis a leírt igazságokat életében megcselekedte, és a Szentlélek teljes kenete által ama Írások Tanítóját szívében hordozta."33. Ha Istent csak úgy ismerhetjük meg, hogy szeretjük őt34, akkor Ferenc ismerte Istent és az Igében elrejtett titkait, mert szerette. Ha az Atya a kicsinyeknek tárja fel országa titkait (vö. Lk 10,21-22; Dán 2, 22; Sir 4, 18), akkor Ferenc ismerte ezeket a titkokat, mert szegény és nyitott szívvel hallgatta az Igét, mint Mária (vö. Lk 2,19.51). Ha az Igét csak annyiban ismerjük, amennyiben életre is váltjuk, akkor Ferenc ismerte, mert nem volt annak süket hallgatója, hanem sietett, hogy halogatás nélkül megtegye azt: "Ez az, amit minden erőmmel tenni akarok"35. Szentírás-ismerete nem spekulatív, hanem bölcsességi jellegű volt. Számára az Ige nem a múlt, hanem a jelen eseménye volt, ami abból is látható, hogy jelen időben idézi: "Az Úr azt mondja az evangéliumban..." és nem: "Jézus annak idején azt mondta...", ahogy Jézus szavait akkoriban idézték. Nem tanulmányozta, hanem élte az Igét, egyszerűségben és tisztán, ahogy ő maga mondta a Regula megírásáról is, amit lényegében az evangélium visszhangjának szánt36.
Ferenc annak révén is haladt előre az Ige megértésében, hogy állhatatosan elmélkedett azon, amit hallott. Ehhez a gyakorlatához annyira hűséges volt, hogy az Ige hallgatásáról nem tudott lemondani, még betegsége alatt sem. Sajátosan mutatja ezt, hogy elkészíttette magának a Biblia rövidített változatát (a teljes könyv túl sokba került volna). Így azt a szót, amit az Ószövetségben kőtáblákra írtak (vö. Kiv 31,18), kitörölhetetlenül szívébe véste37, megjegyezve mindent, amit hallott. Ezáltal szüntelenül az Igén elmélkedett, és még ha nem is volt előtte szöveg, az Ige akkor is minden nap kisarjadt és gyümölcsöt hozott Ferenc életében.
Nem csoda, hogy Ferenc az Igében találta meg evangéliumi életének legmélyebb lendületét, lelki útjának igazi hajtóerejét. Ő – az egyházatyák módjára – amikor a Szentírást olvasta, nemcsak az emberi kézzel írt szöveget olvasta, hanem az élő Krisztust, és Krisztus szólt hozzá. Az Ige színe előtt a Poverello soha nem csupán egy értelmezendő szöveg előtt érezte magát, hanem Krisztus színe elé járult, akit hallgatni kellett. Az ő számára a Szentírás olvasása nem pusztán egy könyv olvasása volt, hanem az élő Krisztus befogadása, az élet lakomáján való részvétel, ahol maga Krisztus az eledelünk. Isten ember lett, eukarisztiává lett, szóvá lett. Ferenc ezért az Igéből táplálkozott, ahogy az eukarisztikus kenyérből és borból is, mert Krisztus mélységét kereste, ahogy Bernát testvérnek mondta: "akkor holnap korán reggel elmegyünk a templomba, és az evangéliumos könyv segítségével tanácsot kérünk Krisztustól."38. Ez a jelenet sokat elmond Ferenc életéről.
17. A szent igék Ferenc számára Krisztus valóságos jelenlétének (corporaliter) kézzel fogható, tényleges és életadó jelei voltak, ahogy az eukarisztikus kenyér és bor is. Számára az Ige, akárcsak az eukarisztia, a megtestesülés folytatása volt39. Az Igében, akárcsak az eukarisztiában, Isten tárja fel magát és ő cselekszik. Az Ige, akárcsak az eukarisztia, Isten szívéhez visz közelebb és üdvözít. Az Ige befogadása az élet befogadása, elutasítása az élet elutasítása, és ezt az Életet elsősorban az eukarisztiában kínálja nekünk az Úr40. Még mi is, akiknek a számára ezek megszokott, a II. vatikáni zsinat dokumentumaiból jól ismert igazságok41, meglepődünk ezeken a hasonlatokon. Ferenc számára a hit mércéje volt ez: "És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által, ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki"42.
Ferencben azért él mélységes tisztelet az Ige iránt, mert hiszi, hogy benne Krisztus valóságosan jelen van: "Ezért tehát intem és Krisztusban biztatom testvéreimet, hogy, ha valahol Isten igéit tartalmazó írásokat találnak, a tőlük telhető legnagyobb tisztelettel legyenek irántuk és, ha nincsenek jól eltéve, vagy éppen valahol szétszórva tiszteletlenül hevernek, amennyire csak tőlük telik, szedjék össze és tegyék el, mint akik tisztelik az Urat beszédeiben, amelyeket mondott"43. És amit testvéreitől kért, azt maga is cselekedte, ahogy erről Leó testvér kézzel írt feljegyzése tanúskodik abban a breviáriumban, amelyet Assisiben a klarissza Proto-monasztériumban őriznek: "Miután az evangéliumot meghallgatta vagy felolvasta, boldog Ferenc mindig megcsókolta az evangéliumos könyvet az Úr iránti nagy tiszteletből. A szent iratok iránti mélységes tiszteletében nyomát sem találjuk a fundamentalizmus vagy integralizmus bármi jelének. Mély hitének külső kifejeződése volt ez Isten Igéje előtt.
18. Az Ige eseménye mindemellett erősen gyökerezik az egyház életében is Ferenc felfogásában. Az Egyháztól kapta az Igét és az értelmezéséhez szükséges világosságot44. A Poverello számára az Ige az Egyháznak adatott meg és benne növekszik a hívők hite és közössége által. Az Ige egyházi jellegéről való meggyőződése vitte arra, hogy kimondja: "kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk"45. Az Igét mindig is az Egyház életének keretében érti meg.
Ferenc alapvető hozzáállása volt az Ige hallgatása, és ez átalakította életét. Nem meglepő, hogy a testvéreinek adott végső buzdításban "főleg a szent Evangéliumnak mindenek fölé helyezéséről" beszélt46. Ez volt a legnagyszerűbb ajándék, amit az Úrtól kapott, és ennél jobbat nem hagyhatott testvéreire.
Az elmondottak fényében érdemes megkérdezni magunktól: Nekünk milyen a hozzáállásunk a Szentíráshoz, annak szövegéhez? Belső és külső értelemben hogyan kapcsolódunk Isten Igéjéhez? Hogyan fogjuk fel az Isten Igéje és az Egyház kapcsolatát? Egyénileg és közösségileg hívő módon és őszintén hallgatjuk Isten Igéjét? Mi az, amit tisztáznunk vagy erősítenünk kell az Igéhez való viszonyunkban?
Isten Igéje életünkben
19. Miután az Ige hosszú és kényszerű száműzetést szenvedett a keresztény lelkiségben, ma – főleg a II. vatikáni zsinatnak köszönhetően – egyre nagyobb éhség és szomjúság figyelhető meg Isten Igéje iránt, ahogy azt a Próféta mondja (vö. Ám 8,11-12). Elmondhatjuk, hogy az Egyházban valódi tavasz bontakozik ki az Ige számára. A klérus, a szerzetesek és a világiak soraiban egyaránt növekszik az érdeklődés iránta. Kétségtelen, hogy itt egy mélységes igényről van szó, amire válaszolni kell, mert maga Isten kelti azt az emberekben.
Sokan vannak azok a testvérek, akik tevőlegesen is részt vállalnak ebben a megújulásban. Egyre többen vannak köztünk, akik életük valódi táplálékává teszik az Igét, az eukarisztia és a kiengesztelődés szentsége mellett. Ebben látják az előrelépés hajtóerejét, a megtérés legfontosabb ösztönözőjét, a küldetés lendületének forrását, a világosságot a dolgok értelmének kereséséhez, az iránytűt a jelen valóságban való helyes és bölcs eligazodáshoz és a jövőre szóló döntésekhez, az Ige életre váltásához (vö. Lk 8,21), benne találják a vigasztalás és a remény állandó forrását. Egyre több olyan van közöttünk, "aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben s ezekkel örömben és vigasságban Isten szeretetére indítja embertársait"47. Egyre több testvér ismeri el és képes fenntartani az Ige első helyét életében és tevékenységében azáltal, hogy gyakran szán időt az Ige imádságos olvasására, hogy bibliaolvasó csoportokat hoz létre és vezet a hívek és a szerzetesek körében, valamint hogy úgy prédikál, hogy közben meg is ízleli az Igét és ezt másoknak is igyekszik lehetővé tenni. Ők Istentől vannak, mert Isten igéit hallgatják (vö. Jn 8,47 és LRend 34).
Itt szeretnék köszönetet mondani a Szentírás számos tanárának, aki az Ige kenyerét az előadóteremben töri meg hallgatói számára. Tapasztalatból tudom, milyen gondosan készülnek, és hogy ebben mennyi munka van, de azt is, hogy milyen örömmel és haszonnal jár mindez, érezhetően az ő számukra is. Külön említést érdemelnek azok a testvérek, akik fáradhatatlanul végzik munkájukat a jeruzsálemi biblikus és régészeti fakultáson. Ennek az intézménynek személyes hálámat fejezem ki, minthogy magam is sokat köszönhetek nekik, továbbá az egész Rend háláját azért, amit az Ige szolgálatában tesznek. Hálás köszönetet szeretnék mondani a Hong Kongban és Tokióban működő ferences biblikus központoknak is azért a monumentális munkáért, amelyet a Szentírás kínai és japán nyelvre történő fordításában végeztek és végeznek, valamint a Szentírás terjesztéséért. Végül köszönetet mondok mindazoknak, akik azon igyekeznek, hogy termékeny talajjá váljanak az Ige számára szívükben, és akik a "szent igéket" prédikáció és más apostoli és intellektuális munka által "ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki" másoknak48.
20. Bátorítani szeretném mindazokat, akik benne élnek ebben az áramlatban, az Igével való találkozás és annak terjesztése sodrában, hogy elkötelezettségük ne gyöngüljön. Buzdító és meghívó szóval szeretnék azokhoz fordulni – testvéri, de sürgető módon – akik még nem részesei ennek, hogy Szűz Mária példájára, aki az Igével való találkozás élő példája (vö. Lk 1,38; 2,19.51), legyenek nyitottak és engedjék, hogy életükben az Ige gyümölcsöt hozzon. Szent Ferenc példájára, aki az Ige hatékony, sine glossa hallgatásának példája, fogadják be teljes szívükkel49 és forgassák naponta az Írásokat, mint a bereai keresztények: "Mihelyt megérkeztek Bereába, elmentek a zsidók zsinagógájába. Ezek már nemesebb lelkűek voltak, mint a tesszalonikaiak. A tanítást igen készségesen fogadták, naponta forgatták az Írásokat, hogy csakugyan úgy van-e." (Apcs 17, 11).
"Halljátok, az Úrnak fiai és az én testvéreim, – buzdít minket Szent Ferenc Atyánk – hallgassátok meg szavamat. Fordítsátok ide szívetek fülét, és engedelmeskedjetek az Isten Fia szavának."50 Ha ma sürgető szükség van arra, mint ahogy máskor is volt, hogy jobban megismerjük az ember Jézust, akiben felismerjük a Krisztust, és akit Urunknak vallunk, akkor erre nincs más alkalmunk, mint hogy a kezünkbe vesszük a Szentírást, megnyitjuk szívünket előtte és készségesen befogadjuk az Igét. Ha szívünkben ég a vágy, hogy túllépjünk a mindennapok kudarcainak középszerűségén és vereségein, akkor ennek csak az a módja, hogy engedjük: ragadjon meg minket az Ige, és teret adunk neki életünkben. Ugyanazt jelenti, hogy valakit az Ige ragad meg vagy Krisztus ragad meg. Ha újjá akarjuk teremteni, mintegy újjá akarjuk alapítani életünket és küldetésünket, akkor ennek az az egyetlen útja, hogy életünkben egyre fontosabb helyet adunk a Igének, újra olvassuk, tanulmányozzuk, elmélkedünk rajta, szegény és üres szívvel fogadjuk, éjjel és nappal elmélkedünk rajta (vö. Zs 1,2), éljük és ünnepeljük.
Keressük gyakran az Ige társaságát, látogassuk, szenteljünk neki időt, csöndet, hallgassuk, mélyítsük el vele ismeretségünket. Őrizzük szívünkben drága kincsként azokat a szavakat, amelyektől egykor lángolt a szívünk (vö. Lk 24,32), engedjük, hogy meglepetést okozzanak nekünk. Mindez ráhangol minket Isten zenéjének ritmusára, mint Ferencet, és életünkbe visszatér az ifjúság, fáradtságunk elmúlik, és mi "gyors futással, könnyű léptekkel"51 megyünk majd Krisztus elé és embertársaink elé, nem engedve, hogy "a keserűség és a kedvetlenség – akárcsak egy pillanatra is – elhomályosítsa"52 lelkünket, és egyre biztosabban járunk az Úr parancsainak útján53.
Isten Igéje az Istennek szentelt élet forrása – hangzott el a szerzetességről szóló nemzetközi kongresszuson 2004-ben Rómában. A hitélet és a közösség attól növekszik, hogy hallgatjuk Isten Igéjét. Az Igétől táplálva egyre inkább annak szolgáivá leszünk az evangelizáció feladatában. Az Ige iránti szenvedély elvezet minket az emberiségért aggódó szenvedélyhez. Az Ige hallgatása elősegíti a személyközi kapcsolatokat. Amilyen mértékben helyet adunk az Igének életünkben, olyan mértékben fog közeledni egymáshoz a valóságról alkotott felfogásunk, mígnem elérjük a mély egységet.
Életformánk, az Istennek szentelt élet végső oka nem más, mint hogy valamiképpen meghallottuk Isten szavát. Minden rendalapító, de – mondhatnánk – különösen Ferenc és Klára, az Ige virrasztó őrei voltak, fáradhatatlan hallgatói, és egész életükből választ formáltak arra. A mai szerzetesség és benne a ferencesség az Ige fényében kell, hogy nézze önmagát, abba kell mintegy beöltöznie. Csak az Ige alapján lehetséges, hogy "újjászülessünk" (Jn 3,3), jelentőségünk erősödjön, egyértelműen és merészen haladjunk előre, a jövőbe tekintve54, és így nem a múlt emlékei, hanem a jövő elővételezései leszünk55, szenvedéllyel élve a jelent és reménnyel fogadva a jövőt56.
A mai szerzetesség és benne a ferencesség előtt az a hivatás áll, hogy a keresés és a megújulás hosszú exodusán menjen végig, ahonnan nincs visszatérés. Ahogy sok kortársunk, mi is koldusként állunk az élet értelmére vonatkozó kérdés előtt57. Életünknek most is, mint más korokban, egy alternatívát kell felkínálnia az embereknek, a törésvonalakon mozogva, az Ige hallgatásából táplálkozva. Az Ige hív erre, sürget minket, egyre szólít. Életünk az Ige által lesz olyan tanúság, amely nem hallgathat, a hit olyan alapja, amely nem rejthető véka alá, olyan meggyőződés, amelyet meg kell osztani másokkal. Szívünk lángolni fog az Igétől és megtalálja Isten ritmusát, aki mindig fiatal és időszerű, sohasem idejétmúlt. Az Igében hatalmas átalakító erő rejlik, és ha engedjük, hogy megérintse életünket, az kétségkívül más lesz: a szürkeség helyét átveszi az evangélium újdonsága, a fáradtságét a merészség, a belenyugvásét az egyértelmű és merész előrelépés, a félelemét a szabadság. Ha át tudjuk magunkat adni az Igének, ha rá tudjuk bízni magunkat, ha mindent fel tudunk tenni erre az egy lapra, akkor bármi történik, megmarad bennünk annak tapasztalata, hogy Istentől és Istenért vagyunk, nem vagyunk egyedül. Ha életünket az Ige hallgatásának szenteljük, ha engedjük hogy kézenfogva vezessen, akkor új utak nyílnak meg előttünk, könnyebben és örömmel haladunk. Egyéni és közösségi életünkben új tereket kell megnyitnunk az Ige előtt. Jövőnk, mint minden szerzetesi élet jövője, azon múlik: engedjük-e, hogy az Ige "hozzon létre" minket?
21. Rendünk megalapításának, a ferences karizma megszületésének 800. évfordulója akkor lesz igazán ünnep, hálaadás az egyetemes testvéri közösségért és az egész ferences családért, ha Szent Ferenc Atyánk buzdítása szerint "odafordítjuk szívünk fülét és engedelmeskedünk az Isten Fia szavának"58, aki az emberszerető Isten örömhírét hozza ma is. "A kezdetben adott kegyelem" akkor ízlelhető meg, ha átadjuk magunkat az Igének és hűségesek maradunk Jézus Krisztus szavaihoz, életének, tanításához és szent evangéliumához59.
Mi, akik engedelmességet fogadtunk az evangélium iránt60, azt a hivatást kaptuk, hogy lakóhelyet és szállást készítsünk magunkban az Úr Lelkének; jegyesei, testvéri és anyja legyünk a mi Urunk Jézus Krisztusnak; és Jézus üzenetét befogadva és szívünkben forgatva "világra szüljük őt" életünkben, mert így megnyugszik fölöttünk az Úr Lelke.61
Ha megtartjuk Igéjét és követjük útját, élni és növekedni fogunk, de ha szívünk eltávolodik tőle, bizonnyal a halál vár ránk (vö. MTörv 30,15-18). Nem engedhetjük, hogy a betű legyen a halálunk, hanem az isteni Ige szellemét kell követnünk, hogy ő éltessen minket62. Az Ige nélkül, akit szívünkben őrzünk és mindennapi életünkben tetteinkkel "világra hozunk", életünkből kihal a varázslat, az ének, tekintetünkből a csodálkozás, érzéseinkből a lüktetés, világképünkből a remény. Az Ige nélkül nincs élet a számunkra. Az Ige, "mely által teremtett és a halálból az életre megváltott bennünket", ma is az élet útja a számunkra.63. Sok kortársunk életében ismétlődik meg a csoda, amely Szent Ágoston életét is megváltoztatta, amikor a Római Levél egy részlete megszabadította őt a test rabszolgaságából (vö. Róm 13,11k). Ha a hét szentség látható jel, akkor az Ige egy hallható szentség, olyan jel, amely az emberi szavak révén elősegíti, hogy titokzatos módon kapcsolatba lépjünk Isten élő igazságával és akaratával, és meghalljuk, magának Krisztusnak a hangját, aki minket is szólít, hogy keljünk föl és járjunk (vö. Jn 5,1), vagy, ahogy egykor a vakon születettnek, nekünk is megnyitja szemünket (vö. Jn 9,7). Izrael folyói, amelyek a szíriai Námán lepráját meggyógyították (vö. 2Kir 12,14), az egyházatyák számára a Szentírást jelképezték. Ma is gyógyítanak minket, ahogy olvassuk: "Mert nem gyógyfű, s nem tapasz orvosolta őket, hanem a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít." (Bölcs 16,12).
22. Kedves Testvérek: Krisztus, az Ámen, a "hűséges tanú", az ajtónk előtt áll és kopogtat, várja, hogy beengedjük: "Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem." (Jel 3,20). Rejtett ellenállás van bennünk azzal szemben, hogy elhiggyük: az Úr kívánja, keresi jelenlétünket (vö. Ter 3,8-9). Nyissunk ajtót az Igének, engedjük be őt, és vele együtt belép majd sok más ember is, akik sebeket hordoznak, a magány, a gyöngeség és a közöny sebeit. Ők fognak minket megtanítani arra, hogy a magunk számára lefordítsuk az igét, amely a szenvedő emberiség hangtalan segélykiáltásaiban van elrejtve.
Adjunk elsőbbséget életünkben az Igének, hogy ő, az Úr legyen az egyetlen Úr életünkben, mint ahogy Ferenc és Klára életében volt64. Ez a boldogság útja: "Boldog ember, ... Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel. Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak." (Zs 1,1-3).
Tiszteljük a Szentírást mint Isten Igéjét, ahogy arra Szent Ferenc tanított, követve ezzel az egyházatyák tanítását is. Egyikük, Órigenész, ezeket mondta kora keresztényeinek, és mondja ma is nekünk: "Ti, akik hozzászoktatok, hogy részt vesztek a szent misztériumokban, amikor az Úr testét magatokhoz veszitek, nagyon óvatosan és mély tisztelettel tartjátok, hogy még egy kicsiny darabja se essen a földre, és a konszekrált adományból semmi ne vesszen el. Hiszitek, és helyesen hiszitek, hogy vétkes dolog lenne, ha gondatlanul leejtenétek akár egy darabját is. Ha ilyen gondosan vigyáztok testére – és helyesen teszitek – akkor tudnotok kell, hogy Igéjének elhanyagolása nem kevésbé vétkes dolog, mint testének elhanyagolása"65.
Mennyire tulajdonítok fontosságot az életemben Isten Igéjének? Milyen helyet foglal el mindennapjaimban? Nyissa meg az Úr minden reggel a mi fülünket is, mint a tanítványok fülét, és ő maga adja ajkunkra a szót, hogy megfelelhessünk a fáradtaknak (vö. Iz 50,4).
"Szólj, Uram, szolgád figyel"
Isten Igéjének imádságos olvasása
23. Levelemnek ebben a részében, kedves testvérek, egy módszert szeretnék bemutatni Nektek, amely elvezet minket oda, hogy a Szentírást élő, szerves valóságnak tekintsük, amely kérdéseket tesz fel nekünk. Ez az olvasási mód elősegíti, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki a Biblia szövegével. Közkeletű elnevezése "Isten Igéjének imádságos olvasása". Tudom jól, hogy nem ez az egyetlen módszer arra, hogy az Ige imádságunkká váljon, de azt szeretném bemutatni Nektek, amit már jó ideje magam is gyakorlok, és amely évszázadok óta sok testvérünk lelkiségét gyarapította már.
Isten Igéjének imádságos olvasása annak művészete, hogy egy szentírási szakaszt életre keltsünk. Értékes eszköze lehet annak, hogy legyőzzük a hit és az élet, a lelkiség és a mindennapok között gyakorta felpanaszolt szakadékot. Isten Igéjének imádságos olvasása nem egyszerűen egy áhítatgyakorlat, hanem egy módszer, amely a hallott igét a gyakorlatba akarja átvinni. A Szentírás egyfajta egzisztenciális hermeneutikája ez, amelynek keretében a hívő mindenekelőtt Krisztust keresi a Szentírás lapjain, és kész arra, hogy élete és Krisztus között párbeszéd alakuljon ki, hogy Krisztus fényében nézze mindennapi életét.
Isten Igéjének imádságos olvasása alapvető és elengedhetetlen ahhoz, hogy a hit növekedjen mindannyiunkban, akik az Atya Igéjének tanítványai és misszionáriusai vagyunk, és az evangéliumra mint regulára és életre fogadalmat tettünk66. Ha, ahogy mondtuk, a liturgikus ünneplés során a jelen pillanatba helyeződik át az in illo tempore, akkor az is igaz, hogy elsősorban az Isten Igéjének imádságos olvasása által sajátítjuk el, tesszük személyes valóságunkká, és engedjük, hogy maga Isten tanítson minket (vö. Jn 6,45). Isten szól népéhez a liturgiában, és szól hozzám közvetlenül Isten Igéjének imádságos olvasásában. A népével folytatott liturgikus párbeszéd itt válik személyes és egyedi megszólítássá. Ha a liturgia láthatóan kinyilvánítja az Egyházat, az Isten Igéjének imádságos olvasása érezhetővé teszi a te számodra, hogy az Egyház része vagy: "én vagyok az Egyház", ahogy Szent Bernát szokta mondani67.
24. Vannak közöttünk, akikben azért van ellenállás Isten Igéjének imádságos olvasásával mint imamóddal szemben, mert úgy gondolják, hogy ez csak a monasztikus szerzetesség sajátja. Kedves testvérek, ennél aligha tévedhetünk nagyobbat. Az Isten Igéjének imádságos olvasása mint módszer már használatban volt a judaizmusban is (Neh 8,1k), alkalmazta Jézus is a kafarnaumi zsinagógában (Jn 6,26k) és Názáretben (Lk 4,17k), valamint erre épül az emmauszi tanítványok liturgiája (Lk 24,13k). Örökölte az ősegyház (2Tim 3,14-16). Azóta keresztények nemzedékei imádkoztak így, a bibliai lelkiségből merítve egészséges táplálékot. Egyikük volt Ferenc is, aki egyértelműen az első helyre helyezte az életében Isten Igéjét, és, ahogy láttuk, így imádkozott.
Az egyházatyák szüntelenül bíztatják a keresztényeket, hogy kövessék ezt az imamódot. Elég idézni Aranyszájú Szt. Jánost, aki így ajánlja: "Némelyek közületek azt mondják: mi nem vagyunk szerzetesek... de tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy a Szentírás csak a szerzeteseknek való, sőt, nektek még nagyobb szükségetek van rá, kedves hívek, akik a világban éltek. Lehet annál súlyosabb és bűnösebb dolgot elképzelni, mint hogy valaki nem olvassa a Szentírást és úgy gondolja, hogy olvasása nem jó semmire?"68. Ismét Aranyszájú mondja: "Amikor hazamentek, két tálcát készítsetek el: az egyikre terítsetek meg étkezéshez, a másikra a Szentírást tegyétek"69. Másutt pedig: "Amikor hazamentek, vegyétek elő a Szentírást, és olvassátok újra, amit hallottatok70.
Ha mindez áll azokra, akik felnőtt keresztényekké akarnak válni, és ebben egyre előre akarnak haladni, akkor mit mondhatunk azokról, akik fogadalmat tettek, hogy a szent evangélium szerint fognak élni?
Tény, hogy ez a módszer válságba került a középkorban, amikor az olvasás elment a quaestio és a disputatio irányába, de ma, a II. vatikáni zsinatnak köszönhetően, az Ige ismét felszabadult és annak vagyunk tanúi, hogy újra élteti a keresztény közösségeket. Maga a zsinat ajánlja az Isten Igéjének imádságos olvasását minden hívőnek: "nyomatékosan buzdítja és sürgeti a Szent Zsinat az összes krisztushívőket, főleg a szerzeteseket, hogy a Szentírás gyakori olvasásával szerezzék meg 'Jézus Krisztus fönséges ismeretét' (Fil 3,8)"71. A püspöki szinódust előkészítő lineamenta ezeket írja: "Az Egyházban elő kell mozdítani azt a bibliai gyakorlatot, amit sokan lectio divina néven ismernek, és négy lépésből áll (lectio, meditatio, oratio és contemplatio). Ez a gyakorlat jellemző volt a korai Egyházra, és egész történelme során jelen volt benne"72.
Bátorítok minden testvért, hogy Isten Igéjének imádságos olvasását tekintse elsődleges eszköznek a lelki életnek akár az elején, akár folyamatos előrehaladásában. Kérdezzük meg magunktól: Milyen visszhangot keltenek a zsinat és a lineamenta szavai életemben és közösségem életében? Sokan vannak azok a világi hívek, akik az Egyház felhívását nagyon komolyan vették. És mi?
Isten Igéjének imádságos olvasása
25. Ahogy láttuk az idézetben, az Isten Igéjének imádságos olvasása hagyományosan négy szakaszból áll: olvasás, elmélkedés, imádság, szemlélődés. Ez a négy mozzanat a szentírási rész egyre mélyebb elsajátításához vezeti el a hívőt, az Úrral való találkozáshoz, és ezáltal életünk megváltoztatásához. Isten Igéjének imádságos olvasása a hívő életében létrehozza a megtérés egészséges sürgetését, mert olyan útra lép rá, amely az olvasástól, az Ige hallgatásától elvezet az ismeretig, az ismerettől a szeretetig, és onnan az Úr akarata szerinti életig. Ezáltal a szentírási rész olvasása tanúsággá válik, egy Jelenléthez vezet el, amelynek beteljesedése, hogy életünket adjuk érte a szeretetben.
Isten Igéjének imádságos olvasása mint módszer nem jelent merev szabályokat. Egy út ez Isten felé, és mint minden út, hozzáalakítandó az illető múltjához, erejéhez, ritmusához. Nem egy útiterv pontos megvalósítása a célunk, hanem az eszköz szabad felhasználása az Istennel való találkozás keresésében mindennapjaink során.
Gyakorlati okokból a következő mozzanatokat különítem el Isten Igéjének imádságos olvasásában:
1. olvasás és hallgatás
2. elmélkedés és elsajátítás
3. ima és szemlélődés
4. életre váltás és igehirdetés.
Olvasás és hallgatás: Mit mond a szöveg?
26. Az olvasás nemcsak az első lépés az Ige olvasásban, hanem ez az ajtó is, amely megnyitja előttünk az Ige ismeretét és megértését, majd pedig imádkozását. Az olvasás nem öncélú, hanem afelé kell, hogy vezessen minket, hogy az Ige belső valóságunkká váljon és az elmélkedésben párbeszéd alakuljon ki vele. Tudni kell azonban, hogyan olvassunk. Az intelligens és haszonnal járó olvasás jellemzői többek között ezek:
a) Tervszerű olvasás
Az Ige olvasása megköveteli, hogy erre időt tervezzünk be napunk során, lehetőleg nyugodt, csöndes időt, amikor egyedül lehetünk. Ahogy az imádságot, úgy az olvasást sem végezheted csupán a fennmaradó időkben, a napi időbeosztásod esetleges hézagjainak kitöltéseként. Ha az olvasásból hasznot akarunk meríteni, olyan időt kell erre fenntartani, amit fontosnak, értékesnek tartunk, és ehhez hűségesnek kell maradnunk.
Hogyan illeszted be napodba az Ige olvasását, és milyen megfontolásból jársz el így?
b) Figyelmes, csöndes olvasás
A virrasztás és a figyelem nehéz dolog kezd lenni napjainkban, még közöttünk is. A kifelé fordulás, az elszórakozás ezer alkalma ostromol minket, zaj vesz körül minket, és belül is visszhangzik. Ahelyett, hogy virrasztó ajtónállók (vö. Mk 13,34) lennénk az Ige számára, mi is hordozzuk korunk nehézségeit, és sokszor álmos, süket, vak és néma rabjai vagyunk az üres szórakozások hálójának, amely nélkülöz minden igazi belső mélységet, és szüntelenül igyekszik felpörgetni minket, hogy hagyjuk magunk mögött a valóságot. Szavak gyűlnek szívünk polcain: ötletek, beszédek, okfejtések, vélemények, kommentárok foglalják el minden sarkát, nem hagynak helyet a sivatagnak, a csöndnek, ahová Isten hív. Igéje kint marad házunk küszöbén, mert az ajtó zárva van és a kopogtatásra nem válaszolnak.
Ha elveszítjük az igazi figyelem képességét, akkor olvasni ugyan fogjuk a szöveget, de az nem fog minket meglepni. Tudásunk talán gyarapszik, de szívünk bölcsessége nem. Talán tanácsot kérnek majd tőlünk, mint szakemberektől, de válaszunkban nem lüktet az az élet, ami a megérintett szívből fakad. A külső csönd nélkül végzett olvasás nem vezet el minket a szöveg igazi megértéséhez és az imádsághoz (vö. Mt 6,6). Isten ismerete, ami az olvasás végső célja, időt igényel, és, ahogy Saint-Thierry Vilmos mondta: "csöndet és rejtőzést"73. Az Ige olvasása megköveteli, hogy ápoljuk a csöndet. Az olyan társadalomban, mint a mai, arra vagyunk hivatva, hogy nyerjük vissza a csönd tereit, hozzunk létre sivatagot, belső pszichológiai egyensúlyunk érdekében, hogy a világot szívünkkel láthassuk, valóban a mélységet keresve, és megnyíljunk Isten Igéje előtt.
Kész vagy-e erre?
c) Szorgalmas olvasás
Akkor jár haszonnal az olvasás, ha rendszeres. Ha csak alkalmanként vesszük elő, nem építi igazán belső világunkat, legfeljebb néha elbizonytalanít. A rendszeresség alapvető az Ige olvasásában, mert ez hozza létre a bensőséges ismeretséget, ami növeli a hitet, ahogy Szent Jeromos mondta74. Csak a szorgalmas olvasás vezet el minket az Ige elsajátításához, az imádsághoz, a hit erősödéséhez, csak ez alakít minket az Ige képmására. "Éjjel és nappal szüntelenül olvass... Gyakran vedd elő a Szentírást... Soha ne hiányozzon kezedből a Könyv..." – tanácsolja Szent Jeromos75. Sevillai Szent Izidor megállapítja: "aki mindig egy akar lenni Istennel, annak gyakran kell olvasnia a Szentírást76. Csak aki rendszeresen olvassa, annak számára lesz bensőséges valóság az Ige, és tárja fel titkait. Talán éppen ezért is inti testvéreit Ferenc: "Mindazokat, akikhez ez a levél eljut, kérjük arra a szeretetre, amely az Isten, hogy fogadják isteni szeretettel és jóakarattal ezeket a mi Urunk Jézus Krisztus fent leírt illatos igéit, és akik nem tudnak olvasni, gyakran olvastassák fel maguknak"77.
Milyen gyakran szánsz időt az Ige olvasására? Mik a tapasztalataid?
d) Hívő olvasás
Célunk nem az intellektuális érdeklődésű olvasás, hanem a bölcsességi, lelkiségi. Ez a fajta olvasás azon a bizonyosságon alapul, hogy ugyanaz a Lélek vezet be az Írások értelmébe, amely annak idején sugalmazta azokat. Nem az emberi szót akarjuk csupán körüljárni, hanem el akarunk érni az abban rejlő isten Igéig. Nem szellemi kíváncsiságunkat akarjuk kielégíteni, hanem az Igével akarunk találkozni, ízlelni akarjuk az Igét, aki a Krisztus. Ez előfeltételezi a hitet, mert ez tárja fel nekünk a szavak mélyén az élet Igéjét. Hit nélkül az olvasás élettelen és terméketlen, bármennyire is akadémikus szintű. Hit nélkül olvasni az igét annyit jelentene, mint – Kierkegaard szavával – nézni egy tükröt és nem látni magunkat benne. Az olvasás önmagában, hit nélkül nem nyilvánítja ki nekünk saját létünk mélyét, nem tesz fel kérdéseket életünknek, ezért nem fakad belőle átalakító erő. Az ilyen olvasás nem csak hogy nem termi meg a kívánt gyümölcsöt, de: "A betű öl, a lélek pedig éltet" – amit Szent Ferenc így vonatkoztat ránk: "betű által halnak meg azok a szerzetesek is, akik nem akarják követni a Szentírás szellemét, hanem beérik a szavak merő tudásával és értelmezésével" (7. intelem).
Csak a hit szemével történő olvasás készít elő minket arra, hogy nyitott szívvel fogadjuk az Ige üzenetét, bármennyire is nehéznek és radikálisnak tűnik is. Rendkívül fontos, hogy soha ne feledkezzünk meg erről: a lectio divina során mindig ketten olvassák a Szentírást, az éltető Lélek és mi. A Lélek nélkül, vagyis hit nélkül nem találjuk meg Isten Igéjét a szóban. A hívő olvasás során egyfajta epiklézis megy végbe, ami létrehozza bennünk a megértést, a világosságot, a tanulékonyságot, a szükséges kiüresedést, hogy az Ige bennünk lakhasson és mi – Mária példájára – világra hozzuk őt.
Milyen hittel olvasod a Szentírást? Hogyan állsz oda az Ige színe elé – mennyire tekinted emberi szónak és mennyire Isten Igéjének? Hogyan reagálsz az evangéliumban számodra megfogalmazódó követelményekre? Elfogadod? Alkudozol vele?
e) Folyamatos olvasás
Ha csak azokat a szövegrészeket keressük ki, amelyek éppen tetszenek nekünk, akkor a Szentírásból olyan könyvet csinálunk, amelyben mindenki kívánsága szerint keresgél. Ajánlatos ezért, hogy az Isten Igéjének imádságos olvasása során vagy a miseolvasmányok rendjét kövessük, vagy egy-egy könyvet vegyünk végig. Csak így tudjuk elkerülni az önfejűség veszélyét. Az a fajta Szentírás-értelmezés, amely az Isten Igéjének imádságos olvasásában működik, megkívánja, hogy a Szentírás egészét ismerjük, és az olvasott szövegrészt más szakaszok is megvilágítsák. Fel kell használnunk minden rendelkezésre álló eszközt a szöveg jobb megértésére, mint pl. a jó kommentárokat, de soha ne feledjük, hogy Isten Igéjét a lelki előrehaladás és a szeretet céljával olvassuk, nem csupán tanulunk.
Mennyire engeded, hogy az Ige megvilágosítson és megítéljen? Vagy talán a magad nézeteit akarod vele igazolni?
f) Egyházias olvasás
Az Egyház az a közösség, amelyben a Biblia szavai valóban úgy visszhangozhatnak, mint az élet Igéi. Az Egyház nem birtokosa az Igének, hanem őrzi és hitelesen értelmezi, a Lélek segítségével. Csak az Egyházzal való közösségben, a Lélek iránti tanulékonyságban szabadulhatunk meg az önkényes értelmezésektől vagy a fogyasztói szemléletű magyarázatoktól. Szent Ferenc óva int minket ezektől, és azt kéri, hogy az Egyházzal egységben olvassuk az Igét.
Az Isten Igéjének imádságos olvasása csak az Egyház kontextusában lehetséges, ezért valamiképpen mindig jelen van benne a közösség. Az ige a közösségben született, és a közösség érti igazán. A közösségi élet elősegíti az Ige egyházi jellegének újra-felfedezését, az Ige befogadását, átelmélkedését, közös életre váltását, a belőle fakadó tapasztalatok megosztását, és így vezethet a hiteles közösségi lelkiség kialakulásához78.
Az ige olvasását a fenti követelmények mellett kísérnie kell a meghallgatásra irányuló szándéknak is. "Halld, Izrael" (MTörv 4,1; 5,1; 6,4-9) ez a felhívás visszhangzik Isten Népe körében. A próféták visszatérő szava – "Halljátok!" – azoknak is szól, akik hozzáfognak az Isten Igéjének imádságos olvasásához. Az odahallgatás felel meg az igének, képes megragadni, megnyitni szívünket és azonnal elindítani minket követésének útján (vö. Mk 1,18-20 és 1Cel 22). Ehhez csöndet kell magunkban teremtenünk, megnyílva, teret adva a másik előtt, az Ige előtt. Enélkül az olvasás felszínes marad, nem jön létre a találkozás.
Elmélkedés és elsajátítás: Mit mond nekem ma az Ige?
27. Az igét nem elég elolvasni, hanem szívünkben kell megőrizni (vö. Kiv 3,10), hogy gyümölcsöt hozzon. Nem elég az első találkozás, a hitben el kell sajátítania azt. Az Isten Igéje imádságos olvasásának második mozzanata, az elmélkedés és elsajátítás erre irányul.
A Szentírásban az "elmélkedés", "meditáció" szó azt jelenti: "suttog, halkan kimond". Innen az elmélkedés hagyományos latin neve: ruminatio. A szentírási részlet halk ismételgetése révén ismerjük meg igazán azt, ebben bontakozik ki Isten akarata. Az elmélkedés így teszi azt saját valóságunkká, mai, életünket érintő valósággá.
Az elmélkedésben ne magadat keresd, hanem igyekezz párbeszédben maradni, személyesen találkozni azzal az Igével, aki az olvasás során megmutatkozik előtted. Az elmélkedés nem csupán egy technika, amellyel az alany csinál valamit saját magán, hanem éppen az alany megnyílása a másik felé, közösség kialakulása az Igével, hogy Krisztus érzései váljanak sajátunkká (vö. Fil 2,5). Ennek erőfeszítése a ruminatio, aminek része az ige tanulmányozása is lehetőségeink szerint.
Az elmélkedés az a lelki gyakorlat, amely a szentírási szöveg elolvasása és meghallgatása alapján átvezet minket az imádság és szemlélődés válaszáig, az élet válaszáig. Az elmélkedés célja, hogy éljük, "világra szüljük" az igét. Nem véletlenül alkalmaz a bibliai hagyomány olyan nyelvezetet, amely az ige "megrágásáról", "megemésztéséről" beszél: "Emberfia, gyomrod eméssze meg, és egész belső részed teljen el ezzel a tekerccsel, amit adok neked. Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz." (Ez 3,3). Jeremiás elmondja: "Ha szavaid elém kerültek, csak úgy nyeltem őket; kedvem telt szavadban és öröme szívemnek." (Jer 15,16; vö. Zs 119,103.105). Az elmélkedés és elsajátítás lehetővé teszi, hogy az Ige lakjon bennünk, helyet kapjon intim világunkban. Másoknak csak az tudja nyújtani az igét, aki így "asszimilálta": "Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset és menj, szólj Izrael házához." (Ez 3, 1).
Az Isten Igéjének imádságos olvasásában e második mozzanat során együtt halad az elmében az Ige megértése és a szívben annak nagylelkű befogadása. Az elmélkedésben, éppen mert elsajátítás, az egész személynek részt kell vennie, erre utal a két hagyományos kifejezés: elme és szív. Nagyon fontos mozzanat ez, mert ezáltal engedjük, hogy az Ige alakítson minket, tegyen minket is igévé, Krisztus látható üzenetévé.
28. A Meg Nem Erősített Regulában Ferenc a magvető példázatából indul ki79, és négy módját mutatja be annak, hogyan találkozhat valaki az Igével. Az első nem érti meg és a gonosz egyből kiragadja szívéből. A másodikban az üldözések és kísértések miatt hagyják el. A harmadikban evilág gondjai és aggodalmai fojtják meg az Igét. A negyedikben – ahol a hallgató "jó szívvel", vagyis kellő hozzáállással figyel – az Igét megértik, megőrzik és az gyümölcsöt hoz.
Elvész, elhal bennünk az Ige, ha nem "jó szívvel" hallgatjuk. Aki nem így tesz, az út szélére kerül, kövek és gyomok közé. Ettől óv minket Ferenc: "nagyon óvakodjunk a sátán gonoszságától és agyafúrtságától, mivel minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy az ember Isten felé fordítsa elméjét és szívét"80. A gonosz nem akarja, hogy az ige jó talajra találjon bennünk, vagyis megmaradjon szívünkben. Hiszen az Ige magának az Úrnak az élete bennünk, és ezt a gonosz nem akarja. Megakadályozására a gonosz a gyökerénél akarja megtámadni az Úrhoz fordított szívünket: a benne őrzött Igét akarja elragadni onnan.
Ferenc a Szentírás emberképét követve úgy állítja elénk az ember szívét, mint házat, szállást, ahonnét a gonoszt kiűzi az Ige ereje. Virrasztani kell, hogy az ne térjen vissza még nagyobb erővel. Aki elveszíti szívéből az Igét, az az Urat veszíti el, de ha megőrzi, képes valóra váltani Ferenc intelmét: "tiszta szívvel és tiszta lélekkel szolgálják, szeressék, imádják és tiszteljék az Úristent"81. Szívünk akkor alakul át kőszívből hús szívvé, tisztátalanból tisztává, ha megmarad benne az Ige: "Ti már tiszták vagytok a nektek adott tanítás által" (Jn 15,3).
Az elmélkedés és elsajátítás szakaszán múlik, hogy az Isten Igéjének imádságos olvasása gyümölcsöt hoz-e bennünk? Ezért erre gondosan elő kell készülni, mind a szív megfelelő hozzáállásával, mind pedig a külső feltételekkel: idő, hely, csönd stb. Az Úr szava érvényes erre: "Kivezetem a pusztába és szívére beszélek" (Oz 2,16). Jól elő kell készülnünk szívünkben, tudván azt, hogy az Ige igazán csak a csöndes szívben visszhangzik. A puszta itt alakul át az Ige hajlékává, az első szerelem emlékével (vö. Jer 2,2), a hűség színhelyévé (vö. MTörv 32,10,12).
Hogyan őrzöd meg szívedben az Igét? Mit teszel ezért?
Ima és szemlélődés: Mit mondasz Te az Úrnak az Ige által?
29. Miután az elmélkedéssel elsajátítottuk az Igét, eljön annak a pillanata, hogy imádkozzuk az Igét. Ha kirajzolódott, mit mond nekünk az Úr, akkor kérdezzük meg magunktól: Mit mondok én az Úrnak? Az imádság: válasz Istennek, miután meghallgattuk őt. Igent mondunk arra, amit felismertünk mint ránk vonatkozó tervét, mintegy visszaadjuk neki, amit hallottunk.
Az Isten Igéje imádságos olvasásának harmadik szakaszában megszólítjuk az Urat, kimondjuk neki, amit szívünkben érzünk, és ebben az Ige segít nekünk. Szent Ferenc Atyánk jó példát ad erre imádságaiban. Az Ige eljött közénk, szállást vett szívünkben, és most visszatér Istenhez imádság formájában. Ezt látjuk az Újszövetség nagy imádságaiban is: Magnificat (Lk 1,46k), Benedictus (Lk 2,67k), Nunc Dimittis (Lk 2,29-32).
Az ima ebben az összefüggésben olyan kiáltás lesz, ami szívünk mélyéből tör fel az Ige nyomán. Az Igéből úgy alakítunk imádságot, hogy megnézzük magunkat a Tükörben, és hagyjuk, hogy alakítson minket, és így legyünk mások számára is tükör82. Így válik valóra Szent Ambrus szava: Amikor rá figyelsz, Isten szól hozzád, amikor imádkozol, te beszélsz Istenhez. Körbeér a kör.
Az ima tehát nem eszköze, hanem eredménye az Isten Igéje imádságos olvasásának, mint ahogy az imádság kifejlete a szemlélődés: a bensőségesség passzív pillanata, amelyben szívünk igazán ízleli az Igét, Isten ismerete a szív tapasztalata által, összpontosítás Isten misztériumára (vö. Jn 17,3). Hosszabb imádság után megtapasztaljuk az Úr jelenlétét, amely feldereng bennünk: csodálkozás, a valóság tiszta látása a kicsinyek szemével, lelki szegénység. A szemlélődés azoknak szívéből virágzik ki, akikben ott lakik az Ige.
Ha az ima az élet konkrét dolgai felé vezet, akkor kérjük az Urat, hogy szerethessük őt azokban a helyzetekben, amelyekbe kerülünk. A szemlélődés viszont oda vezet, hogy a lényegesre összpontosítunk, egyedül Jézusra tekintünk, benne nyugszunk meg, az ő szeretetét fogadjuk be (vö. Lk 10,39)83. A szemlélődés így az élet eseményeitől és helyzeteitől elfelé vezet, hogy azokban felfedezzük és megízleljük az Ige tevékeny és teremtő jelenlétét, és átélhessük a találkozás legmélyebb valóságát. Ekkor mondhatjuk el igazán, hogy az Ige a hit által él bennünk, és hogy megismertük Krisztus szeretetét (vö. Ef 3,17-19).
Gyakorlatra váltás, igehirdetés: Mit tegyünk az Igével?
30. Az Isten Igéjének imádságos olvasása azzal ér véget, hogy gyakorlatra váltjuk az Igét, tanúságot teszünk az Úrról. Az Ószövetség "semá" szava egyaránt jelenti: a szót meghallgatni, engedelmeskedni neki, gyakorlatra váltani. A meghallgatással nemcsak ismeretekhez akarunk jutni Istenről, hanem kötődni akarunk hozzá, életünket hozzá akarjuk igazítani. Ha a meghallgatás az ember természetes válasza a megszólaló Istennek, akkor a hitben való engedelmesség (vö. Róm 1,5; 10,14-17) minden meghallgatás célja.
Az Isten Igéjének imádságos olvasása tehát nemcsak az imádság iskolája, hanem az élet iskolája is. "Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát." (Mt 7,21). Az Úrral való közösségünk – és ezt fejezi ki az evangélium emberi kapcsolatokban: anyja, testvére, nővére – azon múlik, hogy Isten Igéjét engedjük-e érvényesülni életünkben (vö. Mt 12,48-50).
Aki hitben és engedelmességben fogadja az Igét, és működni engedi, az átéli átalakító erejét, mert Krisztus lakik benne, ahogy az Apostol mondja: "Krisztus él bennem" (Gal 2, 20). Az Ige iránti engedelmesség megvilágosít minden más engedelmességi viszonyt. Soha nem marad hatás nélkül, ha valaki tiszta szívvel fogadja be az Igét, mert a próféta szerint: "Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem." (Iz 55,10-11). Ha Mária módjára befogadjuk az Igét és megőrizzük azt szívünkben (vö. Lk 1,38; 2,19.51), akkor az útnak indít minket azok felé, akiknek szükségük van ránk (vö. Lk 1,39-45). A meghallgatott és befogadott szó életté alakul.
Szent Ferencnek az volt a legnagyobb igyekezete, hogy az élettől az igéhez, az igétől az élethez jusson el, és minden hallott szóból elhatározást kovácsolt magának. Szerinte Isten Igéje holt betű, ha csak meghallgatjuk, nem származik belőle élet. Ferenc szavait: "Látják, világosan felismerik, tudják és cselekszik a rosszat és szántszándékkal elveszítik lelküket"84, nyugodtan alkalmazhatjuk azokra, akik lelki bölcsesség híján csak a szavak hallgatására korlátozzák magukat. Óva intette testvéreit az Ige következmények nélküli hallgatásától.
Fentebb utaltunk arra, hogyan fejti ki Ferenc a magvető példázatát a Meg Nem Erősített Regulában85. Ez a rész mutatja, mennyire szívén viselte Ferenc, hogy testvérei "jó talajjá" váljanak, hogy a szívükbe hullott ige kisarjadhasson és termést hozhasson. Két intelmében is szót kap ugyanez az aggodalom. Ferenc szemében Isten Igéje nem maradhat hatástalan. Gyümölcsöt kell hoznia, és "szóval és példaadással" vissza kell adni a fölséges Úristennek, "akitől minden jó ered" (7. int.). Másutt pedig "Boldog az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben" (20. int.). A "szent beszédeket" nem lehet elválasztani "az Úr műveitől". A testvérek lelkipásztori tevékenysége ebben áll: "örömben és vigasságban Isten szeretetére indítja embertársait", és ez az Ige meghallgatásához és életre váltásához kapcsolódik. Ferenc nem hagyja jóvá a felszínességet.
Az Isten Igéje imádságos olvasásának végpontja az evangelizáció. Fontos, hogy ezt ne felejtsük el. Isten Igéjének imádságos olvasása akkor hoz gyümölcsöt, ha másokat is oda tudunk vezetni ahhoz a forráshoz, amely minket is táplált. XVI. Benedek pápa mondta nemrég nekünk: "Minden nap táplálkozzatok az imádságból, elmélkedésből és Isten Igéjének hallgatásából. Ti, akik ismeritek a lectio divina ősi módszerét, segítsétek a híveket, hogy kedveljék meg és vegyék át ők is. Legyetek képesek kimondani, amire az Ige indít, engedve, hogy alakítson Titeket, hogy gyümölcsöt hozzatok, mint a jó földbe hullott mag. Így lesztek tanulékonyak a Lélek iránt, és növekedtek az Istennel való egységben, építitek a testvéri közösséget egymás közt és nagylelkűen szolgáljátok embertársaitokat, főleg az ínségben szenvedőket."86 Mi, akik arra hívattunk, hogy másoknak hirdessük az igét, csak úgy válhatunk az üzenet hordozóivá, hogy először mi oltjuk szomjunkat az Igével való találkozásban, mint a szamariai asszony87.
Zárszó
31. A názáreti leány, az Egyházzá lett Szűz, aki palotája, háza, tabernákuluma az Igének88, aki odafigyelt az Igére, megőrizte és szívében forgatta, ő legyen példaképünk az Ige befogadásában. Krisztustól, az Atya Igéjétől akarunk mi is újra elindulni, ezért Máriára tekintünk, az Ige figyelmes hallgatójára. "Különösen az fontos, hogy az Ige hallgatása eleven találkozásra adjon alkalmat, a lectio divina ókori, de ma is aktuális hagyományának megfelelően, amelynek segítségével megtalálhatjuk a bibliai szövegben azt az eleven igét, mely cselekvésre szólít, irányt jelöl ki és életet alakít."89 Csak így ölthetjük magunkra Krisztus vonásait90.
Kedves Testvérek: Ferenc és Klára, és velük együtt annyi más ferences a 800 éves történelmünk során átélhették, hogy Isten Igéje élő és hatékony valóság. Ők engedték, hogy megragadja őket, kérdőre vonja és megvilágosítsa a felszabadító és teremtő Ige, és életük más lett. Azt is megmutatták nekünk, hogy az ige csak akkor hatékony, ha a mindennapi életben megtestesül, és nem lezárt borítékban kell másoknak átadnunk, hanem életünkkel kell azt kinyilvánítanunk, hiszen nem ideológia, hanem az életre vezető tanítás. Nem halogathatjuk tovább: életünket az Igében, az Igét életünkből kiindulva kell olvasnunk. Ebben is a szegények lesznek tanítóink.
Mi, mai és jövőbeli ferencesek, nem leszünk képesek tanúságot tenni Krisztusról a mélyen szekularizálódott világban, ha nem leszünk egyúttal szemlélődők is, akik az Isten Igéjének imádságos olvasásával megnyílnak az Úr előtt és engedik, hogy az élő és örök Isten igéje átalakítsa őket. Csak úgy tudunk Istenről beszélni, ha előtte Ővele beszéltünk. Az ige úgy közölhető másokkal, ha előtte magunk is csillapítottuk szomjunkat a forrásából. Ha azok példáját követjük, akik Krisztus tanítványaiként előttünk jártak a Ferenc és Klára által ránk hagyott evangéliumi életformában, az Ige figyelmes hallgatóivá kell válnunk és tanulékonyan kell azt fogadnunk. Nem szabad beérnünk azzal, hogy következmények nélkül csupán meghallgatjuk az Igét. Engednünk kell, hogy az működjön bennünk, mert csak így lesz üdvösségünkre, és így lesz a boldogság és öröm forrása számunkra (vö. Jak 1,19.21.25; Jer 15,16).
Egy úton indultunk el: "sürgősen vissza kell térnünk hit-tapasztalatunk és ferences lelkiségünk alapjaihoz", mert "érezzük az igényét annak, hogy az evangélium prófétai erejét ne vegyük el azzal, hogy egy kényelmes életmódhoz szelídítjük"91. Ezen az úton az Ige táplálékával kell megerősítenünk magunkat. Az az életforma, amelyet Ferenc és Klára ránk hagytak, az Igéből él, benne találja nyugalmát. A szolgálat és misszió szándéka, amely arra vezet minket, hogy "mind a társadalomban, mind az egyházban Kisebb Testvérek legyünk"92, az Ige révén maradhat eleven bennünk. A hűség, amely oly sok testvérünk szívében ott lakik, napról napra az Ige átelmélkedésében újul meg. A köztünk élő közösség, amely az ajándék logikája alapján működik93, a minket egybehívó Ige révén lesz tartós. Csak az Ige tarthat minket mozgásban és küldhet újból és újból a misszióra, egyúttal beláttatja velünk, hogy "komolyan át kell gondolnunk missziónkat, készen a jelenlét és a tanúságtétel eddig ismeretlen módjaira94. Engedjük hát, hogy az Ige éltető lehelet legyen a számunkra, lámpás lábunk előtt, ösvényünk világossága (vö. Zs 118,105).
Szólj, Uram, szolgád figyel!
Szólj, Uram...
Ne maradj szótlan...
Hallgatásod rettenetes.
Hallanunk kell hangodat, ez jobban kell nekünk, mint a kenyér vagy a bor, jobban, mint a szeretet és az élet.
Hallanunk kell a hangot, amely elkísér munkánkban és zarándokutunkon.
Szólj, Uram...
Ne maradj szótlan...
Hallgatásod rettenetes.
Szólj akkor is, ha nem hallgatunk Rád!
Szólj akkor is, ha a bennünk élő zaj elnyomja hangodat!
Szólj akkor is, ha szavad megperzsel minket!
Szólj, Uram...
Ne maradj szótlan...
Hallgatásod rettenetes.
Urunk: adj nekünk éhséget és szomjúságot, de ne kenyérre és borra, hanem Igéd hallgatására.
Urunk: te eljössz az emberhez itt és most, add meg, hogy ma meghalljuk hangodat.
Mária, az Ige szent Anyja és szolgálója, esdje ki számunkra a kegyelmet, hogy Igéd szépségét felfedezzük, és szívünkben a boldogság forrása legyen. Fiat, fiat.
