„Ne hagyjátok sorsukra a gyógyíthatatlan betegeket, hanem humanizáljátok az orvostudományt, tiszteletben tartva a beteg méltóságát” – mondta XVI. Benedek az olasz sebészeknek
A pápai fogadásra az olasz sebészek társaságának országos kongresszusa alkalmából került sor. A Szentatya a mintegy 300 orvoshoz intézett beszédében megállapította: egy magas technológiai szintű, de kevésbé humánus orvostudomány azzal a veszéllyel jár, hogy a beteget puszta tárgyként kezelik, és nem tartják tiszteletben sérthetetlen emberi méltóságát. A kongresszus megbeszéléseinek középpontjában éppen a beteget tiszteletben tartó sebészet témája áll. A sebészorvosok sajátos küldetésének három célkitűzése van – mondta Benedek pápa. Az első, hogy meggyógyítsák a beteget, vagy legalábbis hatékonyan visszaszorítsák a betegség előrehaladását. A második, hogy enyhítsék a betegséggel járó fájdalmas tüneteket, a harmadik pedig az, hogy a pácienst minden emberi elvárásának figyelembevételével ápolják.
A tudomány és a sebészet fejlődésével az az új veszély áll elő, hogy a beteget sorsára hagyják, amennyiben lehetetlennek tartják, hogy értékelhető eredményeket érjenek el. Azonban sokat lehet tenni a betegért még akkor is, amikor nem várható gyógyulása. Lehet enyhíteni szenvedését, a lehetőségekhez képest javítva életkörülményeit. Minden egyes páciens, még a gyógyíthatatlan beteg is a körülményektől függetlenül magában hordozza emberi méltóságát, amelyet mindig tiszteletben kell tartani. Ez minden orvosi tevékenység elodázhatatlan alapja. Az orvos és a páciens között a kölcsönös bizalom kapcsolatának kell kialakulnia. Valóságos „terápiai szövetségre” kell lépni a betegekkel – hangoztatta beszédében a Szentatya. Fel kell használni azt a sajátos racionalitást, amely lehetővé teszi, hogy az orvos megtalálja a megfelelő hangnemet minden egyes betegével. Ennek a kommunikációs stratégiának az a célja, hogy a tények igazságát nem mellőzve ébren tartsák a betegben a reményt, amely minden terápia alapvető eleme. A Szentatya a továbbiakban rámutatott: „Egyrészt tagadhatatlan, hogy tiszteletben kell tartani a beteg önrendelkezését. Nem feledhető azonban, hogy az önállóság individualista felmagasztalása végül az emberi valóság nem reális, hanem leegyszerűsített olvasatához vezet. Az orvos hivatásbeli felelőssége, hogy olyan kezelést javasoljon, amely a beteg valódi javát szolgálja, annak tudatában, hogy az orvos, sajátos szakképzettsége révén jobban meg tudja ítélni a helyzetet, mint maga a beteg”.
Gyanakvással kell tekinteni minden olyan kísérletre, amely kívülről próbál beavatkozni az orvos és a páciense között lévő speciális kapcsolatba. Fontos továbbá, hogy a terápia során ne hagyják figyelmen kívül a beteg életkörülményeit, különös tekintettel családjára. A hozzátartozók közelsége megakadályozhatja ugyanis a beteg további elidegenedését környezetétől, ami szinte elkerülhetetlen, amennyiben egy technológiailag magas szintű, de nem eléggé emberséges orvostudomány gondjaira bízzák.
