Isten mindenkinek adott talentumot – P. Szentmártoni Mihály elmélkedése az évközi 33. vasárnapra
Az évközi harmincharmadik vasárnap első olvasmánya a Példabeszédek könyvéből vett szakasz, amely a „derék asszony dicsérete” alcímet viseli. Lehet, hogy a felsorolt erények ma nem mindenkinek lesznek vonzók, mert mintha „szolgasorba” fokozná le a nőt, aki akkor derék, amikor sokat dolgozik. Ne tévesszen meg bennünket a látszat, hanem figyeljünk fel inkább arra, hogy a szent író nem tesz különbséget az ún. férfi és női erények között. Ez a derék asszony nemcsak engedelmes és dolgos, hanem erős, bölcs, erőskezű, aki másokat is képes oktatni. A személyi érettség egyik mutatója az a készség, hogy életünket mások felé fordulva éljük. Sajnos, ma túl sok az önző ember, aki nem sokat törődik mások szenvedésével.
A második olvasmány Szent Pálnak a Tesszalonikaiaknak írt első leveléből vett részlet, amelyben az Apostol az Úr eljövetelére vonatkozó kérdéseket tisztázza, és egy mondatban foglalja össze mondani valóját: „legyünk éberek és józanok”.
Ez az aktív várakozás magatartása. Az élet nem csak játék és szórakozás, hanem hivatás és küldetés is. Isten nem véletlenül teremtett bennünket, hanem pontosan meghatározott célja volt velünk. Ezt az isteni tervet kell fürkésznünk egy életen át, ha boldogok akarunk lenni.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az Evangéliumi példabeszéd a talentumokról, amely sok szép üzenetet tartalmaz. Csak arra kell ügyelnünk, nehogy mindjárt azzal kezdjük, hogy mi vagyunk az a „mihaszna, lusta szolga”, aki nem tudott mit kezdeni a rábízott talentummal. Ez az evangéliumi szakasz mindenekelőtt örömhír.
Először felfigyelhetünk arra, hogy a ház ura, aki itt természetesen Istent példázza, mindenkinek adott valamit. Isten egyikünket sem bocsátott utunkra anélkül, hogy fel ne készített volna bennünket életünk kalandjára. Ezért merjük vállalni bátran mindazokat a feladatokat, amelyre a Szentlélek ösztönöz bennünket, mert tudjuk, hogy minden küldetéshez megadja a szükséges kegyelmeket is. A házastársak minden nehézségükben bizalommal számíthatnak a házasságuk szentségéből fakadó kegyelemre, a szülők bizalommal fohászkodhatnak Istenhez gyermekükért, a papok és szerzetesek bizalommal támaszkodhatnak hivatásuk kegyelmére. A kegyelem ilyen szemszögből annyit jelent, mint tudatában lenni annak, hogy szeret bennünket az Isten.
Felfigyelhetünk arra is, hogy a ház ura megbízott minden egyes szolgájában. Egyiket sem zárta ki előre bizalmából, kijelentvén, hogy ennek vagy annak nem ad semmit, hiszen már előre tudja, hogy nem tudnak majd mit kezdeni a rájuk bízott talentummal. Isten bennünk is megbízik.
Felfigyelhetünk arra is, hogy a ház ura jól ismerte szolgáit, hiszen aszerint osztotta ki a talentumokat, amilyen képességeket látott bennük: „kinek-kinek rátermettsége szerint”. Isten minket is jól ismer, ezért mi is megbízhatunk benne.
A végén, Isten számon kéri majd tőlünk is a kapott ajándékokat, de nem kér tőlünk többet, mint amennyit adott.
Az Evangéliumot úgy lehet lelki haszonnal olvasni és elmélkedni, ha azonosulunk az egyes szereplőkkel. Ezt gyakran meg is tesszük, de furcsa módon legtöbbször a negatív szereplőkkel azonosulunk: a jó pásztorról szóló példabeszédben az eltévedt bárányban vélünk magunkra ismerni, a tékozló fiúról elmélkedve vele azonosítjuk magunkat, és azt fontolgatjuk, milyen messzire mentünk el az atyai háztól. Csak ritkán merünk azonosulni a pozitív szereplőkkel, pedig velük kellene, mert tőlük lehet eltanulni az erényeket. A mi példaképünk nem az eltévelyedett bárány, hanem az azt kereső jó pásztor, nem a tékozló fiú, hanem az őt szeretettel visszaváró apa. A talentumokról szóló Evangéliumi példabeszédben is a távoli útra készülő úrra kell szegeznünk tekintetünket és tőle tanulnunk. Mit tanulhatunk ettől az embertől?
Először, megtanulhatjuk tőle azt, hogy meg kell bíznunk másokban. Nem lehet úgy élni, hogy másokban állandóan ellenséget vagy riválist látunk.
Másodszor, megtanulhatjuk tőle azt, hogy a másokban jelenlévő jót el kell ismerni és meg kell dicsérni. Minket gyakran az irigység és a mások iránti féltékenység gúzsba köt, úgyhogy nem tudunk örülni mások sikerének, pedig sokkal emberségesebb lenne a világ, ha tudnánk elismeréssel közeledni azok felé, akik jót tettek velünk.
Harmadszor, megtanulhatjuk tőle azt, hogy a rosszat néven kell nevezni és elítélni azt, amint a ház ura kimondta az ítéletet a lusta szolga viselkedése fölött. A mai világban túl sok az elkendőzés. Ha valahol rosszat vagy igazságtalanságot látunk, akkor kijelentjük, hogy ez nem tartozik ránk, de ezzel valami módon a rossz cinkosává váltunk.
Figyeljünk fel végül arra, hogy a szolgák ura nem kölcsönbe adta a talentumokat, hanem ajándékba, és ezért azokat nem kérte vissza egyik szolgától sem. Ez a magyarázata annak, hogy a „mihaszna, lusta szolgától” elvette ugyan a talentumot, de nem magának tartotta meg, hanem annak adta, akinek már volt tíz talentuma. A lusta szolga vétke az volt, hogy nem értékelte a kapott ajándékot. Isten minket is gazdagon megajándékozott sok ajándékkal. Ezek azok a talentumok, amiket ránk bízott, hogy jól hasznosítsuk azokat életünk során.
