Szent István király remények és csalódások, örömök és fájdalmak, sikerek és kudarcok között élte küzdelmes, de vállalt életét. Állta az élet viharait, küzdelmeit, mint ahogy Sík Sándor írja szép versében, az Acélemberben. Igazi férfi, vezér volt, hivatásnak élő, küldetéses, népéért élő ember. Igazodási pont ő minden magyarnak, hívőnek és hitetlennek egyaránt, vonatkozási pont, amelyet nem lehet megkerülni. Most rajtunk a sor. Jövő és jelen is azon múlik, hogy mi mit teszünk, és hogyan tesszük azt. Tanúságtevő életre hív szent István ünnepe.

 

 

Ünnepnap számunkra, kiemelkedő ünnepnap. A kezdetekre emlékezünk, arra az útra, amelyen a szent király indította el nemzetünket, és amelyet ma nekünk kell járnunk, amelyet ma nekünk kell megtalálnunk, és másoknak is megmutatnunk. Csak a szentistváni út járható ma is. Csak ezen az úton boldogulhat nemzetünk.

Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök megkeresztelte. Atyjának, Géza nagyfejedelemnek művét folytatva kereszténnyé tette nemzetét. II. Szilveszter pápától kért megerősítést és koronát. 1000-ben Magyarország királyává koronázták. Feleségével, Boldog Gizellával és fiával Szent Imrével a magyar család első szent példáját adták. Igazságos, békeszerető és szent életű király volt, aki az Egyház törvényeit megtartotta és alattvalói igazi javát kereste. Tíz püspökséget, több kolostort alapított, az egyházi életet messzemenően támogatta. Miután utolsó fiúgyermekét, Imrét is elvesztette, országát a Boldogságos szűz Mária oltalmába ajánlotta. 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott, az általa épített Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. Szent László király avatta szentté 1083. augusztus 20-án.HOMÍLIAVÁZLAT 

 

Szent István király, Magyarország fő védőszentje (Mt 7,24-29) 

Nemzeti életünk jelentős évfordulót ünnepel: a keresztény Magyarország fennállásának ezeréves évfordulóját. A magyarság pogány népként érkezett keletről a Kárpátoktól övezett és a Dunától, Tiszától öntözött síkságra. Elsősorban a csatákban mutatkoztak meg kiváló képességeik. Nyilaik sokkal hatékonyabbak voltak a hasonló nyugati harceszközöknél. Háromszáz méterre is elrepültek és sebesítettek, 50 méterről pedig a páncélt is átütötték. A kengyel is magyar találmány volt, amely azt tette lehetővé, hogy a lovon száguldó katona hátra tudott fordulni lován, és viszonylag biztosan tudott nyilazni. Persze ismerték már a földművelést is, tehát nem éltek nomádok módjára. A sírokban megtalált ékszerek ötvösművészetük fejlettségét és szépérzéküket bizonyítja. A kardokhoz, nyílfejekhez magas fokon kellett ismerniük a vasolvasztás és a vas megmunkálásának technikáját. Ezer lovas felszereléséhez legalább egy tonna vasra volt szükség, és azt meg is kellett munkálniuk. Vallásos mondaviláguk a sokistenhitből és a sámánizmusból táplálkozott. Az ég az istenek világa, a föld az embereké. A föld közepén áll az égig érő világfa, ez köti össze az eget a földdel. Hittek a túlvilágban, de a túlvilági életet a földihez hasonlónak képzelték el, ezért temettek a holtak mellé lovat, fegyvereket, szükségleti eszközöket. 

 

Géza és Sarolta fia, István 18-20 éves lehetett, amikor a magyar nép királya lett. Ilyen körülmények között könnyen beláthatjuk, milyen nagy személyes értéke és kegyelmi ajándéka volt a keresztény hit. Még akkor is, ha már apja, Géza is valamennyire keresztény volt, ha ő már gyermekkorában kapta meg a keresztség szentségét, és ha kiváló nevelője is volt Szent Gellért személyében. Vajon milyen körülmények között alakult ki keresztény öntudata, és mi alapozta meg ezt? Amikor már fölszentelt királyként szembe kellett néznie a pogány Koppány lázadásával, hogyan jutott el addig a döntésig, hogy a keresztény magyar államiságot fegyverrel is meg kell védenie? Ezek mind vallásos életének személyes titkai, ennek eredményét azonban világosan ismerjük. Még azon az áron is megvédte a keresztény hitet, hogy eközben magyar vér folyt a csatában. A másik döntés ugyancsak karizmatikus kegyelmi ajándékot és kormányzási tehetséget tételezett fel. Döntenie kellett arról, hogy a keleti kereszténység vagy a nyugati kereszténység népeihez csatlakozzon-e? Anyja bizánci keresztény volt, az ország keleti és déli részén bizánci szertartású monostorok, templomok emelkedtek, bizánci missziós püspök tevékenykedett az országban. Ő mégis II. Henrik leányát, Gizellát vette feleségül, kíséretében lovagok jöttek nyugatról nagy számban, és bencés szerzetesek alapítottak kolostorokat, amelyek közül Pannonhalma volt a legnevezetesebb, és az is maradt napjainkig. Mint uralkodó, azonban továbbra is pártfogolta a keleti keresztényeket. Az ortodox egyház éppen napjainkban vette fel őt szentjeinek sorába. Esztergom már Géza fejedelem idején is a főváros volt, most István az egyházi és világi hatalom középpontjába tette. Kialakítja a nyugati szertartású egyházi élet alapjait, tíz püspökséget szervez, minden tíz falunak templomot kell építenie, ahová az egyes falvak lakosságának vasárnaponként el is kellett mennie misére. Székesfehérvárott rendszeresen törvénynapokat tartott, ahol panaszokat hallgatott meg, igazságot szolgáltatott. 

 

A mai keresztény magyarság kulcskérdése ugyancsak a szilárd katolikus hívő magatartás kialakítása. Ma ehhez kevés segítséget nyújtanak a keresztény kultúra művészeti, irodalmi és tudományos eredményei. Ma már sehol nincs keresztény társadalom, ezek értékeit turisták nézik múzeumokban, képtárakban, templomokban. Megragadja őket ezeknek szépsége, elgondolkodnak annak az életnek a milyenségén, ahol ezek az alkotások létrejöttek, de a mai élet alakításához ezek nem sokban járulnak hozzá. A mai életet a televízió műsora táplálja, a számítógépek Internet-hálózata, a jobb kereseti lehetőségek, és még sok minden ehhez hasonló. 

 

Hitünk megalapozásához keressük meg azokat az utakat, amelyek megfelelnek a mai helyzetnek! A legfontosabb az, hogy a felnőtt keresztények tekintsék szívügyüknek hitük, hívő életük elmélyítését. Még a II. Vatikáni zsinat tanításai között olvashatjuk, hogy minden hívő törekedjen az élethelyzetének megfelelő krisztusi tökéletességre. Ezt a célt elsősorban a kisközösségek igyekeznek elősegíteni a saját lelkiségüknek megfelelő módon. Nagyon sok lelki gyümölcsöt teremne, ha az egyházközségek életében is komoly helyet kapna a keresztény tökéletességre való törekvés előmozdítása. Egyre többet hangoztatjuk, hogy a hitoktatás alanyai elsősorban a felnőtt keresztények. Ennek szolgálatában alakulhatna ki az a lelkiség, amely feladatának tartja a keresztény élet folyamatos elmélyítését. Milyen nagyszerű lenne, ha a keresztény családok tagjai ilyen szellemben alakítanák családi életüket, gyermekeik vallásos nevelését! Ezt alapozza meg a mai evangélium tanítása: "Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette." (Mt 7,24 s.köv.) MK

www.plebania.net