A Stockholmban múlt héten elkövetett, 4 halálos és 15 sebesült áldozatot maga után hagyó gázolás fő gyanúsítottjának számító 39 éves üzbég állampolgár egy orosz hírportál szerint már a merénylet előtti napon bejelentette, hogy merényletre készül.

A politonline.ru orosz weboldal hétfőn közölt beszámolójából kiderült, hogy Rakhmat Akilov a pénteki támadás előtt és után is kapcsolatba lépett más, oroszul beszélő radikálisokkal a Telegram üzenetváltás-szolgáltatón keresztül, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szimpatizánsai által létrehozott chatfelületen. A portál számos részletet is közölt a beszélgetésekből, amelyekhez a Telegramon működő, Dzsihád nevű csatorna adminisztrátoraitól jutott hozzá.

Az üzbég férfi egy tádzsik radikálissal például közölte, hogy szándékában áll ellopni egy “nagy járművet”, amelyet fegyverként felhasználhatna. “Holnap délután szeretnék egy nagy járművet találni, hogy embereket gázolhassak vele” – írta. Azt is megkérdezte chatpartnerétől, “hogyan kell bombát készíteni”, valamint lelkesen magyarázta, hogy “rendelkezik gyufával, acetonnal, öngyújtó utántöltő gázzal, öngyújtókkal és csavarokkal”, melyek egy házi készítésű bomba elkészítéséhez szükségesek.

A merénylet után a férfi a következőt írta chatpartnerének: “Rosszul vagyok, csak néhány embert sikerült elgázolnom Stockholm belvárosában, mivel az autó letért az útról”. Megjegyezte, hogy videóra vette a támadást, majd beszélgetőtársa kérdésére válaszolva elmondta, hogy jelenleg egy repülőtéren van és meg akar szökni Svédországból.

Habár a szolgáltató adatai szerint a gyanúsított valóban a repülőtéren tartózkodott, a férfit Stockholm egyik elővárosában fogták el még péntek délután, egy boltban, ahol “furcsa viselkedése” szúrt szemet.

A svéd média hétfői beszámolója szerint a 39 éves üzbég állampolgár bevallotta bűnösségét, valamint azt, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állammal. Az Expressen és az Aftonbladet című napilapok Akilov fényképét is közölték. A svéd rendőrség vasárnap bejelentette, hogy a gyanúsított elutasított menedékkérő volt Svédországban, de a hatóságoknak hamis címet adott meg, ezért nem tudták őt kitoloncolni az országból.

www.hirado.hu

Mi a bűn?  

Olvassuk el a Magyar Katolikus Lexikon  válaszát! 

bűn: az isteni törvényt sértő erkölcsi →cselekedet. Teol. fogalom és vallástört. jelenség, melynek kielégítő magyarázata az embernek Istenhez való viszonya, amelyben döntő szerepet játszik Isten uralma teremtménye fölött, továbbá Isten szentsége és az üdvösség tört-ében kinyilvánított üdvözítő szeretete. - 1. Vallástörténetileg. a, A természeti vallásokban a ~ vétség a mágikus erők, tabuk, v. a közösségi berendezkedés ellen, s a kiengesztelés természetes megtorlás által történik. b, A kozmikus vallásokban a ~ világfölötti lények megsértése, és engesztelésükhöz különleges szert-ok kellenek. c, A politeista vallásokban e magasabbrendű lények már istenek, de megsértésüket még ritkán kíséri igazi etikai ~tudat. Ennek fő oka, hogy az ember személyi szabadsága nem tisztázott kérdés, ill. teljesen elvész a →determinizmusban. A gör. tragédiák sem elemzik a ~t erkölcsi v. teol. szempontból, hanem csak mint a korlátozott emberi lét elkerülhetetlen jelenségét. - 2. A kinyilatkoztatásban. a, Az ÓSz az embert elsősorban az Istennel kötött szöv. keretében szemléli, ezért érthető, ha a ~ök között különösen súlyosnak mondja azokat, amelyek az Istentől való elszakadást, az ő megtagadását v. sztségének semmibevételét fejezik ki (→bálványimádás, →varázslás, →káromlás; Kiv 22,19; Lev 20,2; 21,11-16). Emberi viszonylatban megbélyegzi a szülők megvetését (Lev 20,9), az emberölést (Kiv 11,16), a házasságtörést (Lev 18,6-23) és a 4 égbekiáltó ~t: a gyilkosságot, a →szodómiát, a szegények, árvák, özvegyek elnyomását, a megszolgált munkabér visszatartását. Ezek mellett az ÓSz ismeri az enyhébb, kisebb ~öket is, amelyeket az ember gyarlóságból követ el (Jób 13,26; Zsolt 25,7). - b, Az ÚSz-ben a megváltás hátterében az ember ~e áll (Mt 1,21; 4,17), de sem Jézus, sem az ap. Egyh. nem ad külön tanítást a ~ről. Magától értetődőnek veszi, hogy a ~ lényege az Istentől való elfordulás, a vele való kapcsolat megszakítása, szavának semmibevétele (Mt 7,24; Lk 15,11). Az ÓSz-nél erősebben hangoztatja, hogy a ~ forrása az ember szíve és lelkülete, amely semmibe veszi Isten atyai szeretetét. Jézus figyelmeztet, hogy vannak ~ök, amelyek nem nyernek megbocsátást (Mt 12,31, →Szentlélek elleni bűnök), s büntetésük az örök kárhozat (Mt 25,46); a ~ elmehet egészen Isten gyűlöletéig (Jn 3,19), melyben az ember a Sátán uralma alá veti magát. Szt Pál is hivatkozik arra, hogy a ~ uralkodhat az ember életében (Róm 3,9; 6,23); a test cselekedeteiként említi a köv. ~öket: „kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irígykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás” (Gal 5,19-21). - 3. Dogmatikailag a ~ fölötti eszmélkedés a →gnosztikusokkal folyó vitában kezdődött, akik a ~t úgy fogták föl, mint az anyag, a test hatását az emberben, s ezzel félretolták a személyes →erkölcsi felelősséget. A ~ lélektani értelmezését először Szt Ágoston adta: a gnosztikusok tanításával szemben minden teremtmény jó, az anyag is, a test is; az emberben azonban a belső ösztönös vágyak szembefordulhatnak a →lelkiismeret szavával és ~re vezethetnek; a ~ elfordulás Istentől és rendetlen odafordulás a teremtményekhez; ilyen értelemben a ~ az erkölcsi jó hiánya. Ágoston kiemeli a ~ben a rendetlen hajlamok (→concupiscentia) szerepét. A →halálos bűn és a →bocsánatos bűnt közötti különbséget szentirási alapon (vö. Mt 7,3; 23,24; Lk 16,10; Róm 1,29; 1Kor 6,9; 1Jn 1,8; Jak 3,2) már a  →pelagianizmussal folytatott vitában kidolgozták (karthágói zsin. D 107), s ezzel együtt azt a tételt is, hogy az ember számára nincs tisztán természetes állapot, hanem v. a kegyelem, v. a ~ állapotában van. 

- A 16. sz-i reformátorok igyekeztek visszatérni a bibliai ~-értelmezés realizmusához és →perszonalizmusához, de annyira hangsúlyozták az emberi term-nek az →áteredő bűnmiatti megromlását, hogy kétségbe vonták az ember jótettekre való képességét. A ~t azonosították az emberi term. megromlottságával, s teljességét a →hitetlenségben látták. - →Bajus, M. és utána a →janzenizmus Ágoston tanításának egyoldalú magyarázatából jutott el arra a megállapításra, hogy „az ember kegyelem nélkül csak ~t követhet el”. E tételt az Egyh. elítélte (D 1025). - A modern fil. irányok, különösen azok, amelyek tagadják a szellemi lelket és a →szabad akaratot, úgy ítélik meg a ~t, mint a fejlődés hiányát. - A mai teol. a Szentírásra hivatkozva (Mt 23,32-35) beszél a világ bűnéről is az emberiség közös felelősségének alapján. - A ~ végső gyökere és a „gonoszság titka” (2Tesz 2,6). Miért van a világban a ~?; az abszolút tökéletes létező mellett hogyan lehetséges az erkölcsi rossz?; egy termfölötti célra irányított és az Istentől teljesen függő teremtmény hogyan szállhat szembe Urával? - e kérdésekre Szt Ágostonnal nyomán az a felelet, hogy Isten nem akarja a ~t, de azzal, hogy az embernek, a saját képére és hasonlatosságára teremtve őt, személyes →szabadságot adott, megadta a lehetőséget is a ~ elkövetésére. Így az alap igazában Isten jósága, a személyes szabadság ajándékozása. - Még mélyebbre mutat az üdvtörtörténei szemlélet, mert a ~ igazi természetét és súlyát csak a kinyilatkoztatás fényénél ismerjük föl: eszerint a teremtő Isten csak a megváltást előre látva engedte meg a ~t. A →megtestesülés és a kereszthalál mutat rá a ~ erejére, amely a →teremtés értelmét is képes fölforgatni. Egyedül a ~ a szó teljes értelmében az a →rossz, amit csak Isten igazságossága és irgalma orvosolhat. Az orvoslás egyben azt is igazolja, hogy Isten Úr a ~ fölött is: Ő, mint Atya a világ ~ét Krisztus engedelmességével és áldozatával orvosolta. A Fiú megtestesülése és →önkiüresítése mintegy ellenpólusa a ~ben megnyilvánuló →kevélységnek; Krisztus →igazsága, az isteni rendhez való igazodása föltárja a ~ →hazugságát, →engedelmessége rámutat az ember →engedetlenségének igazi term-ére. Ezzel a ~ negatív jellege nem változik, de jobban kidomborodik az, hogy a ~ minden erkölcsi rosszasága mellett nagyobb, természetfölötti javak kiváltója lehet. - A ~ gyökerét nem az →akaratban kell keresni, amely önmagában a jóra irányul és még a ~ben is a jót keresi; nem is a szabad válogatásban (→szabadság), hanem az öntudattal bíró teremtmény végességében, amely egyrészt nyitva áll a végtelen előtt, azt meg akarja közelíteni, másrészt bizonytalanságában átlépi a Teremtőtől adott korlátokat. Vagyis az emberben az akarat lényege és létmódja közötti különbség adja a ~ lehetőségét. Ide kell sorolni a rendetlen hajlamokat és a külső kísértés lehetőségét is. A kinyilatkoztatás a kívülről jövő kísértések között említi a bukott angyalok hatását is. A tapasztalat igazolja, hogy a ~ olykor démoni méreteket ölthet. - A ~ mint az Isten uralma elleni lázadás, együttjár a teremtmény öncélúságának és függetlenségének hajszolásával. Amennyiben az ember a ~nel elfordul a tárgyi rendtől és végső céljától, annyiban az öncélúság keresésével nem igazi önmagát találja meg és alakítja ki, hanemelidegenedik önmagától. Nemcsak a termfölötti →istenképiséget semmisíti meg magában, amit a kegyelem ad, hanem elhomályosítja azt a képet is, melyet a teremtés alapján birtokol. - 

4. Erkölcstanilag a ~ az Istentől teremtett rend elleni vétség, mellyel az ember „tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten akaratának”. A rend, mely ellen a  irányul, nem egyszerűen a világ fizikai, v. értelemmel közvetlenül fölismerhető, természetes etikairendje, hanem a termfölötti üdvösség rendje. Isten ui. külön megszólította az embert, termfölötti célt, az üdvösséget tűzte ki célul számára, amelyet a fölismert jó szolgálatával kell elérnie (→erkölcsiség). E termfölötti célhoz megkapja a belső segítséget (→kegyelem) és az atyai →gondviselést. Az első ember azonban e fölajánlott kegyelmi üdvrendet engedetlenségével visszautasította, ezáltal elvesztette az Istennel való kegyelmi kapcsolatát, s utódai ebbe a  bűnös állapotba születnek bele (áteredő bűn). A személyes ~ akkor következik be, amikor az ember tudatos és szabadelhatározással száll szembe az Istentől adott törv-nyel és renddel. Bár az ember a teremtés alapján is köteles Isten uralmát elismerni, s így a teremtés rendje elleni vétség is lehet ~, súlyosabb ~ az, amikor az ember a kinyilatkoztatás alapján fölismeri Isten üdvözítő szeretetét és visszautasítja. E személyes ~öket érintett tárgyuk (sértett erények v. parancsolatok), a sértett személy (Isten, a felebarát v. önmaga), tárgyuk természete (testi v. lelki), és elkövetésük módja (gondolatban, szóban v. cselekedetben) szerint különböztetjük meg. A ~ erkölcsi megítélése súlyossága szerint történik, amit a szándékból és tárgyából lehet „mérni”. - Személyes szabadsága miatt az ember felelős tetteiért és magatartásáért, ugyanakkor belülről és kívülről állandóan →kísértés éri vágyai és igényei által, melyek állandóan több ismeretre és birtoklásra törekszenek. A rendetlen vágy (Ter 8,21) és a gonosz lélek (Bölcs 2,24) azonban csak mint kísértő szerepel, nem mint a ~ oka. Az ember maga felelős ~éért, jóllehet szabadságának korlátai, tévedhetősége és más kényszerítő körülmények gyengíthetik a felelősségét (→beszámíthatóság). - Az egyes ember nincs mindig tudatában a ~ igazi term-ének és romboló erejének, melynek ki van téve a környező világban. Ami ui. az egyes emberben végbemegy, az hatással van (és nemcsak lélektanilag) a természetes közösségre (család, szomszédság), sőt arra a kegyelmi közösségre (egyázközség, Egyház) is, melyet az emberiség Isten előtt Krisztus fősége alatt alkot (Ef 1,10), s melynek egysége sérül a ~ által. - Az egyh. úgy él a világban, hogy tudja: a ~ jelen van, veszedelme mindenkit fenyeget, de minden egyes ember kap elegendő kegyelmet ahhoz, hogy döntsön a jó és a rossz között, ill., hogy ~eiből kiemelkedjék. - 5. Ikgr. A ~ ábrázolása főleg a 16. sz-tól gyakori. leginkább a főbűnöket ábrázolták, →allegóriaként is (→erények és víciumok; Giotto). A ~ lényegének, a rossznak jelképei növények, állatok, elvont formák, melyek a ~ rabságára és legyőzésére utalnak (→sárkány, →kígyó, →csomó, stb.); a ~ az →irgalmasság cselekedeteinek ellentéteként is előfordul (Lőcse, Szt Jakab-tp., 14. sz. vége). - →botrány, →bűnre vezető alkalom, →égbekiáltó bűnök, →főbűnök, →megátalkodottság, →tökéletlenség, →vícium, →állhatatosság, →bűnbánat, →erkölcsi törvény, →gyónás →isteni erények, →sarkalatos erények, →szeplőtelen fogantatás, →Tízparancsolat. G.F.