A jó kommunista világban mikor jóformán semmi sem volt, nagyon sokat játszottuk az "élet játékát"! Emlékszem egy kis kopott, szakadt könyvecskét kaptam a teológián, elolvastam és nagy részét lemásoltam, elküldtem a barátaimnak, és nyáron nagyokat kacagva újból és újból felemlegetve, a lehető leglehetetlenebb helyzetekben kitaláltuk, hogy itt és most minek lehetne örvendeni!! Drága jó Albert atya mondta, hogy bármi is történik azt kell mondani, hogy "Deo Gratias"! Istennek legyen hála!! Emlékszem, hogy eljött az a nap, mikor a drága atyánál a betegség erősebbnek bizonyult, s ezt ő is, mi is tudtuk, de ő akkor is mosolyogva csak ennyit mondott, a a maga fanyar székely humorával, Mindenért Istennek, legyen hála!! 

Sajnos mi nagyon sokszor olyanok vagyunk, mint a viccben a kismalac, ki bele esik a gödörbe, s társa mikor türelemre intve azt mondja, hogy várj, mert megyek, hozom a létrát és kihúzlak, morcosan, konokul elkezdi ismételgetni, hogy: NEM VÁROK, NEM VÁROK!!

Jó játékot, szeretettel, 

Csaba t. 

"Játszottam, de nem is vettem észre, hogy játszom. Az ember, ha belejön, sokszor van vele így. Annyira megszoktam már, hogy mindig keresek valamit, aminek örülhetek. És higgye el, legtöbbször sikerül is. Csak éppen türelem kell hozzá."

Vannak napok, amikor semmi sem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Amikor összetörik, tönkremegy, lekésem, elfelejtem, szétesik, elromlik, nem működik, szóval egyszerűen nem jön össze. Véletlenül vagy a körülmények miatt, esetleg mások vagy a magam hibájából. Egy vasárnap délután is épp bosszankodtam az elrontott sütemény miatt - a vendégek érkezéséig már nem sok esélyt láttam, hogy újat készítsek, - amikor a kislányom így szólt: - Anya, Pollyanna most azt mondaná, örülj annak, hogy még nyitva van a bolt! Leszaladunk a hozzávalókért, csak a krémet kell újra összekeverni és tökéletes lesz a torta!

Hogy ki az a Pollyanna? Egy 11 éves szőke copfos, szeplős kislány egy régi, klasszikus regényből (Eleanor H. Porter: Az élet játéka). A nagymamám mesélte gyerekkoromban, egyik kedvenc régi olvasmányélményem. Azóta többször is elolvastam, - a gyerekeim is szeretik -, de az üzenete semmit sem változott az idők során: az élet feltétlen szeretetéről szól.

Baba helyett mankók

A békebeli regény a XIX. század közepén játszódik egy angol kisvárosban. Pollyanna korán elveszítette édesanyját és testvéreit, az édesapja lelkész volt, távoli vidéken élt, missziós szolgálatot végzett. Ő tanította meg a lányát a "játékra". A dolog úgy kezdődött, hogy Pollyanna nagyon szeretett volna egy babát, várta a havonta érkező missziós hordót, amiben ruhákat és más adományokat küldtek nekik. Egy alkalommal baba helyett csak gyereknek való mankót talált. Elkeseredett, de apja megvigasztalta: örülj neki, hogy nincs rá szükséged!

Ekkor kezdték játszani a játékot: bármilyen helyzetben is találja magát az ember, keressen benne valamit, aminek örülhet. Minél nehezebb a helyzet, annál érdekesebb és izgalmasabb a játék.

"Rájött, mennyire haragszom a hétfő reggelekre. Azt mondja nekem egyszer: - Nancy, én a maga helyében örülnék, hogy most hétfő reggel van! – Miért? –kérdem én. – Hát azért, mert egy egész hétbe fog telni, amíg újból hétfő reggel lesz! – És akármi legyek, ha azóta nem gondoltam erre minden hétfő reggel! Mert tetszik tudni, muszáj volt nevetni, ha pedig az ember nevet, könnyebben megy minden."

A játék és a játékosok

Az édesapja halála után az árva kislányt magához veszi nagynénje, a szigorú Polly kisasszony, Harrington kastély jómódú úrnője, aki egész nap a "kötelességét teljesíti", egyszerű és puritán, magányos életet él. Pollyanna személyiségével, jelenlétével megváltoztatja a kisváros életét, örömöt visz a szürke hétköznapokba, a végén mindenkinek megtanítja a játékot, még Polly kisasszonynak is. Ebben regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem megfordítva: egy gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek szigorú és rideg világát, szinte játszva.

"Ha az ember szorgalmasan keresgél valami után, aminek örülhet, el is felejti azt, amit tulajdonképpen kívánt."

"Annak is örülhetek, hogy nincs tükör a szobámban, mert ha nincs tükör, nem láthatom a szeplőimet."

Mosolyt csal az arcára Mrs. Snow-nak, aki ágyhoz kötött beteg, felmelegíti a szívét a "remetének" Pendleton John-nak, aki évek óta senkivel sem beszél, összehozza Nancy-t és Tim-et, segít a kis árva fiúnak, Jimmy Bean-nek, végül a nagynénjét is kibékíti a régi szerelmével. Pollyanna egy baleset következtében megbénul, a "játékosok" megpróbálnak visszaadni neki valamit a sok jóból. Hogy mi lesz a történet vége? Kiderül a regényből.

A megható, fordulatos, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató regény segít visszaadni azt a képességünket, hogy tudjunk rácsodálkozni a dolgokra és örülni a hétköznapoknak. Felébreszti a bennünk lakó gyermeket. Van-e nagyobb ajándék az életnél?

Pollyanna nem ismerte a pozitív pszichológia elveit, de mégis jól alkalmazta: "kötelezzük el magunkat a céljaink mellett, legyünk optimisták, nyilvánítsuk ki hálánkat, gondolkodjunk pozitívan, hagyjunk fel a rágódással, gyakoroljuk a jócselekedeteket, ápoljuk a társas kapcsolatainkat, élvezzük az apró örömöket, törekedjünk áramlatélményekre…"

A játékot korhatár nélkül bárki kipróbálhatja, naponta többször is, egyszerű és hatásos, mellékhatások nélkül.

Álltam a konyhában a sütemény romjai mellett és arra gondoltam, most mit találna Pollyanna, aminek örülni tudna. A vendégek késnek, így van idő elkészülni, a férjem első kérésre (és szívesen) segít, van elérhető és nyitva tartó bolt a közelben, a sütemény felét sikerült megmenteni, és van egy kislányom, aki megtanult szívből örülni, sőt engem is erre tanít!

Nem is olyan nehéz ez a játék, bele lehet jönni…

Halász Kinga, Budapestimami

www.budapest.imami.hu