Szent Ferenc atyánk a megfeszített Krisztust megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel övezte, őt szóval és cselekedettel hirdette. 1224-ben, két évvel halála előtt elvonult Alverna hegyére, hogy ott Szent Mihály tiszteletére negyven napos böjtöt tartson. Szeptember 14-én, Szent Kereszt Ünnepén vagy akörül, amikor imádságba merült, megjelent neki a megfeszített Krisztus szeráf alakjában.

„Örvendett annak a kedves tekintetnek, amellyel Krisztus őt nézte, de a keresztre feszítés a résztvevő fájdalom tőrével az ő lelkét is átjárta.”

A látomás után vette észre, hagy testén viseli Krisztus öt sebét. Igyekezett ezeket elrejteni, de ez nem sikerült. Több tanú is bizonyítja, hogy látta kezein, lábain és oldalán a be nem gyógyult sebeket. Ő az első az Egyház történetében, akiről tudjuk, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta.

XI. Benedek pápa (1303-1304) engedélyezte az ünnepet Szent Ferenc rendje számára.

„Szent Ferenc a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén kora hajnalban cellája ajtajában így imádkozott: Uram Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalok. Az egyik, hogy érezhessem lelkemben és testemben, amennyire lehetséges azt a fájdalmat, amit Te, édes Jézus, keserves kínszenvedésed alkalmával elviseltél. A másik az, hogy érezhessem szívemben, amennyire lehetséges, azt a túláradó szeretetet, amely Téged, Isten Fiát arra indított, hogy értünk, bűnösökért oly szörnyű szenvedéseket önként és szívesen magadra vállalj.”

(Fioretti. Függelék: Szent Ferenc sebhelyeinek története.)

Forrás: Kovács Kalliszt OFM: Ferences szentek és boldogok az év minden napjára