Ferenc pápa homíliája hamvazószerdán: Jézus, te szeretsz engem, alakíts át engem!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_fpapahamvazszerda.jpgFebruár 26-án délután a római Aventinus dombon lévő Szent Anzelm-templomban a Szentatya rövid imát mondott, majd bűnbánati körmenete vezetett a közeli Szent Szabina-bazilikába, ahol hamvazással egybekötött misét mutatott be.

Ferenc pápa magyarra fordított homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.
Hamvazkodással kezdjük a szent negyvennapot: „Emlékezz, hogy por vagy, és újra porrá válsz” (vö. Ter 3,19). A fejünkre szórt por visszavisz bennünket a földre, emlékeztet, hogy földből vétettünk és visszatérünk a földbe. Vagyis gyengék, esendők, halandók vagyunk. Az évszázadok és évezredek folyamán csak átmenetiek, a galaxisok és a világűr mérhetetlenségével szemben parányiak vagyunk. Por vagyunk az univerzumban. De Isten által szeretett por! Az Úr szeretetből felmarkolta porunkat, és belefújta az ő éltető leheletét (vö. Ter 2,7). Tehát értékes por vagyunk, arra rendeltettünk, hogy örökké éljünk. Mi vagyunk a föld, amelyre Isten ráárasztotta egét, a por, mely álmait tartalmazza. Isten reménye, kincse, dicsősége vagyunk!
A hamu így létezésünk útjára emlékeztet bennünket: a porból az életre. Por, föld, agyag vagyunk, de ha engedjük, hogy Isten keze formáljon, csodálatossá válunk. De gyakran, különösen nehézségek között és a magányban, csak porunkat látjuk! Az Úr azonban bátorít bennünket: az a kicsi, ami vagyunk, az ő szemében végtelenül értékes. Bátorság, arra születtünk, hogy szeretettek legyünk, arra születtünk, hogy Isten gyermekei legyünk!
Kedves testvérek, a nagyböjt kezdetén vegyük ezt észre! Mert a nagyböjti idő nem arra szolgál, hogy az emberek fejére felesleges erkölcsi prédikációkat zúdítsunk, hanem annak felismerésére, hogy a mi nyomorult hamunkat szereti Isten. Kegyelmi időszak ez, hogy elfogadjuk Isten ránk vetett szerető pillantását, és ennek tudatában megváltoztassuk életünket. Azért vagyunk a világon, hogy a hamuból az élet felé haladjunk. Tehát ne zúzzuk porrá a reményt, ne hamvasszuk el Isten rólunk szőtt álmát! Ne adjuk át magunkat a lemondásnak! Te viszont azt mondod: „Hogyan bízhatnék? A világ rossz irányba megy, a félelem terjed, sok a gonoszság, a társadalom elkereszténytelenedik…” Nem hiszed, hogy Isten dicsőséggé alakíthatja porunkat?
A hamu, melyet fejünkre szórnak, felrázza a gondolatokat, melyek fejünkben vannak. Emlékeztet bennünket, hogy nekünk, Isten gyermekeinek, nem szabad úgy élnünk, hogy az elenyésző port hajszoljuk. A fejünkből a szívünkhöz érkezhet egy kérdés: „Én miért élek?” Ha a világ mulandó dolgaiért élek, a porhoz térek vissza, megtagadom azt, amit Isten bennem tett. Ha csak azért élek, hogy hazavigyek egy kis pénzt és jól érezzem magam, hogy egy kis hírnévre tegyek szert, egy kis karriert csináljak, akkor porból élek. Ha rossznak ítélem az életet, csak mert nem vesznek kellőképpen figyelembe, vagy mert nem kapom meg másoktól, amit szerintem megérdemlek, akkor még mindig a porra nézek. Nem ezért jöttünk a világra. Sokkal többet érünk, sokkal többért élünk: hogy megvalósítsuk Isten álmát, hogy szeressünk! Azért van hamu a fejünkön, hogy szívünkben fellobbanjon a szeretet tüze. Mivel az ég állampolgárai vagyunk, s az Isten és felebarát iránti szeretet az égbe szóló útlevelünk; ez a mi útlevelünk. A birtokunkban lévő földi javakra nem lesz már szükségünk, azok nem mások, mint elenyésző por, de a szeretet, melyet adunk – a családban, a munkahelyen, az Egyházban, a világban –, üdvözít bennünket, az örökre megmarad.
A fejünkre szórt hamu egy második, ezzel ellentétes útvonalra is emlékeztet, arra, amely az életből a porba vezet. Ha körülnézünk, a halál porát látjuk. Hamuvá lett életeket. Törmeléket, pusztítást, háborút. Be nem fogadott ártatlan kicsinyek életét, elutasított szegények életét, kidobott öregek életét. Folytatjuk egymás elpusztítását, visszaküldjük egymást a porba. És mennyi por van kapcsolatainkban! Nézzünk csak otthonunkra, családunkra: mennyi veszekedés, mennyi képtelenség a konfliktusok kezelésére, mennyi nehézkedés a bocsánatkérésben, a megbocsátásban, az újrakezdésben, miközben mennyire könnyen követeljük tereinket és jogainkat! Sok a por, mely beszennyezi a szeretetet és elcsúfítja az életet. Hagytuk, hogy az Egyházban, Isten házában is lerakódjon sok por, a világiasság pora.
És tekintsünk magunkba, a szívünkbe: hányszor fojtjuk el Isten tüzét a képmutatás hamujával! A képmutatás: ez az a szenny, amelynek eltávolítását kéri Jézus a mai evangéliumban. Az Úr ugyanis nemcsak azt mondja, hogy gyakoroljuk a tevékeny szeretetet, imádkozzunk és böjtöljünk, hanem azt, hogy mindezt tettetés nélkül, kétszínűség nélkül, képmutatás nélkül tegyük (vö. Mt 6,2.5.16). Mégis hányszor teszünk valamit csak azért, hogy elfogadjanak, hogy újra kedvezően ítéljenek meg bennünket, az egónk érdekében! Hányszor hivalkodunk azzal, hogy keresztények vagyunk, de szívünkben gátlás nélkül engedünk szenvedélyeinknek, melyek rabbá tesznek bennünket! Hányszor prédikálunk valamit, és aztán csinálunk egészen mást! Hányszor mutatjuk jónak magunkat, miközben bensőnkben haragot táplálunk! Mennyi kétszínűség van szívünkben… Mindez por, mely beszennyez, hamu, mely elfojtja a szeretet tüzét.
Meg kell tisztulnunk a szívünkre rakodott portól. Hogyan tegyük? Segít nekünk Szent Pál sürgető felhívása a szentleckében: „Engedjétek magatokat kiengesztelni Istennel!” Pál nem kéri, hanem könyörögve kéri: „Krisztus nevében könyörögünk: Engedjétek magatokat kiengesztelni Istennel!” (2Kor 5,20). Mi azt mondhatnánk: „Engesztelődjetek ki Istennel!” De ő nem, ő passzív igealakot használ: „Engedjétek magatokat kiengesztelni.” Mert az életszentség nem a mi tevékenységünk, hanem kegyelem! Mert önmagunkban nem tudjuk eltávolítani a port, mely beszennyezi szívünket. Mert csak Jézus, aki ismeri és szereti szívünket, ő képes meggyógyítani azt. A nagyböjt gyógyulási idő.
Mit tegyünk hát? A húsvét felé vezető úton két lépést tehetünk: az első a porból az életbe, törékeny emberségünktől Jézus emberségéhez, aki meggyógyít bennünket. A feszület elé állhatunk, ott időzhetünk, és rá tekintve ismételhetjük: „Jézus, te szeretsz engem, alakíts át engem… Jézus, te szeretsz engem, alakíts át engem!” És miután befogadtuk szeretetét, miután sírtunk ez előtt a szeretet előtt, a második lépés következik, hogy ne essünk vissza az életből a porba. Megyünk befogadni Isten bocsánatát a gyónásban, mert ott Isten szeretetének tüze elemészti bűnünk hamuját. Az Atya ölelése a gyónásban megújít bennünket bensőnkben, megtisztítja szívünket. Engedjük magunknak kiengesztelni, hogy szeretett gyermekként, bocsánatot nyert bűnösként, meggyógyított betegként, kísért vándorként éljünk! Engedjük, hogy szeressenek, hogy szerethessünk! Engedjük, hogy felsegítsenek, hogy haladhassunk a cél felé, húsvét felé. Örömmel fogjuk felfedezni, hogy Isten feltámaszt bennünket hamvainkból.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

…arra gondoltam, jó lenne találkozni egy boldog emberrel. Akármerre keresgéltem, azt láttam, hogy igazából csak azok az emberek kiegyensúlyozottak, akik Istent keresik, az Ő közelében élnek. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. augusztus 8. szombat, László napja van. Holnap Emőd napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Gyerekkoromban...

Gyerekkoromban a kedves húgommal gyakran összeszólalkoztunk, még össze is verekedtünk.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube