Más bűne nem jogosít fel arra, hogy én bűnt kövessek el!! Az, hogy apámat a kommunisták bezárták, összetörték, az nem ad jogot nekem se a bosszúra, se arra, hogy emberségemet megtagadva én is a gyűlölet útjára lépjek! A múlt sebeit nem a gyűlölet, a bosszú fogja begyógyítani, hanem a szeretet!!

Szeretettel, 

Csaba t. 

A huszonöt évvel ezelőtti véres esemény a legkegyetlenebb népirtás volt Európában a II. világháború után. Az évforduló alkalmából a Vatikáni Rádió felidézi Szent II. János Pál megnyilatkozásait, amelyeket a világ népeihez intézett a boszniai háború során.

II. János Pál pápa hiába szólította fel számtalan alkalommal a nemzetközi közösséget az „agresszor lefegyverzésére”. Negyedszázaddal ezelőtt, 1995 júliusában „etnikai tisztogatás” néven Srebrenicában és környékén a boszniai szerb hadsereg, Ratko Mladić főparancsnok irányításával lemészárolt több mint 8500 bosnyák férfit, közöttük serdülőket, kisfiúkat is. Emellett 30 ezer nőt, gyermeket és idős férfit kitelepítettek. Tizenöt év bujkálás után Mladićot letartóztatták, majd 2017-ben a Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága népirtás és emberiség ellen elkövetett bűncselekmények vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

Az Európai Parlament 2009. január 15-ei ülésén július 11-ét a srebrenicai mészárlás európai emléknapjává nyilvánította.

1995. július 16-án II. János Pál pápa a következő szavakkal ítélte el a vérengzést: „A Boszniából, különösen Srebrenica és Žepa térségéből érkező képek arról tanúskodnak, hogy Európa és az emberiség még lejjebb süllyedt a gyalázat szakadékába. Semmilyen ügy, semmilyen terv nem igazolhat ilyen barbár tetteket és módszereket: ezek az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények! Mennyire szeretném, ha szavaim, szeretetem és imáim eljutnának ezekhez a testvérekhez, akiket a legnagyobb nyomorban az elvándorlás útjára kényszerítettek! Könyörgök minden jóakaratú emberhez, hogy továbbra is fáradhatatlanul segítsen a súlyosan meggyötört lakosságnak.

Az, ami az egész világ szeme láttára zajlik, a civilizáció széthullása. Ezek a bűncselekmények Európa történelmének legszomorúbb fejezeteiként maradnak majd fenn.”

A bosnyákok, szerbek és horvátok között három éven át tartó háború során – amely Bosznia és Hercegovina 1992. április 6-án kihirdetett függetlenségét követte, és amely a daytoni békeszerződéssel ért véget 1995. december 14-én – Wojtyła pápa minden erejével elítélte az erőszak, kínzás és visszaélés tetteit, amelyek a polgári lakosságot sújtották. Számtalan felhívást intézett, hogy „fegyverezzék le az agresszort”, valamint figyelmeztetett a humanitárius beavatkozás szükségességére, miközben a világ csaknem tétlenül figyelte a szeme előtt lezajló tragédiát, a helyszínre küldött ENSZ-csapatok teljes tehetetlenségét.

Hosszasan vitatkoztak később arról, hogy a srebrenicai enklávéban a holland kéksisakosok, akiket Mladić tábornok emberei elűztek, milyen mértékben vettek részt a nők és gyermekek különválasztásában a férfiaktól és fiúktól, akiket aztán a szerb katonák lemészároltak.

II. János Pál a háború első hónapjaitól kezdve hallatta szavát: „Lelkiismeretem nem engedi meg, hogy hallgassak.” Azt kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetétől (ENSZ) és Európától, hogy legyen bátorságuk és humanitárius beavatkozás néven fegyverezzék le az agresszort a volt Jugoszláviában. 1992. december 5-én Rómában felszólalt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megrendezett nemzetközi konferencián: „Az emberiség lelkiismerete, amelyet immár a nemzetközi humanitárius jog rendelkezései támogatnak, azt kéri, hogy tegyék kötelezővé a humanitárius beavatkozást azokban a helyzetekben, amelyek súlyosan veszélyeztetik népek és egész népcsoportok életben maradását: ez a nemzetek és a nemzetközi közösség kötelessége.”

1994. január 23-án, a Balkán békéjéért tartott imanapon, az Úrangyala elimádkozásakor Wojtyła pápa kifejezte mély fájdalmát a délszláv konfliktus miatt, amelyet látszólag már semmi sem volt képes feltartóztatni:

„A volt Jugoszlávia területein a háború továbbra is ellenáll minden megbékélési kísérletnek, mindnyájunkat felzaklat kegyetlensége és az emberi jogok sokrétű megsértése miatt. Nem, nem törődhetünk bele! Nem törődhetünk bele!”

– hangzott II. János Pál pápa kiáltása. Majd így folytatta: „Az illetékes szervek felelőssége továbbra is, hogy minden emberileg lehetséges módot felhasználva lefegyverezzék az agresszort és megteremtsék egy igazságos és tartós béke feltételeit.”

A keresztények egységéért tartott 1994-es imahéten II. János Pál még nagyobb nyomatékkal fejezte ki szomorúságát: „Néhány évvel ezelőtt ujjongtunk egy fal leomlása miatt, amely évtizedeken át jelképe volt a világ két egymással szembenálló tömbre való megosztottságának. Egy új világ hajnalának tűnt az az időszak. Ki gyaníthatta volna, hogy Európa szívében ilyen hamar más falak emelkednek, amelyek testvérek közé a gyűlölet és a vér korlátait állítják fel?”

1994 szeptemberében, miközben tombolt a háború, II. János Pál pápa a horvát fővárosba, Zágrábba ment. Szerette volna Szarajevót is felkeresni, de erre nem volt lehetőség a háború miatt. Ezt üzente a horvát fővárosból: „Nem vagytok magatokra hagyva. Veletek vagyunk. Mindig veletek leszünk!” Még ugyanabban az évben Európát saját felelősségével szembesítette Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében: „1989 után új veszélyek és új fenyegetések jelentkeztek. A volt keleti tömb országaiban a kommunizmus bukása után megjelent a nacionalizmusok súlyos veszélye, mint ahogy sajnos ezt mutatják a Balkán és a szomszédos térségek eseményei. Ez komoly lelkiismeret-vizsgálatra készteti az európai nemzeteket: ismerjék el történelmi vétkeiket és hibáikat, azokat, amelyeket gazdasági és politikai téren követtek el azokkal a nemzetekkel szemben, amelyek jogait módszeresen megsértették.”

II. János Pál a boszniai háború befejezése után két évvel, 1997. április 12-én lépett Szarajevó sebzett földjére. Már a repülőtéren hangoztatta: „Soha többé háborút, soha többé gyűlöletet és intoleranciát!” A város utcáin ekkor még ott voltak a rakéták által hagyott lyukak, a harcok által okozott sebek még nem gyógyultak be, romos épületek övezték az elhíresült „orvlövészek utcáját”, ahol olyan sok ártatlan civil vérét ontották. Gyakran ott temették el őket, ahol a lövöldözések áldozatai lettek, sírjukat egy, a fűbe állított kereszt jelezte. A pápa a megbocsátásra szólított fel: „A bosszúállás ösztöne adja át helyét a megbocsátás felszabadító erejének, amely vessen végett a szélsőséges nacionalizmusoknak és az abból fakadó etnikai viszályoknak. Mint egy mozaiktáblán, szükség van arra, hogy a régió minden alkotó elemének biztosítsák politikai, nemzeti, kulturális és vallási önazonossága védelmét.”

Tudatában annak, hogy a sebek begyógyulásához időre van szükség, II. János Pál négy jelképes épületre mutatott rá Szarajevóban: a katolikus székesegyházra, az ortodox katedrálisra, a mecsetre és a zsinagógára. „Ezek nem pusztán az ima helyei – fejtette ki a pápa –, hanem látható figyelmeztetések arra, hogy ennek a térségnek a lakói milyen társadalmat akarnak építeni: a béke társadalmát. A szilárd békéhez szükség van a megbocsátás bátorságára. Tudni kell bocsánatot kérni és tudni kell megbocsátani.”

Tizennyolc évvel II. János Pál látogatása után, 2015. június 6-án a béke egy másik zarándoka, Ferenc pápa lépett Szarajevó földjére. Csaknem húsz évvel a srebrenicai mészárlás után, egy olyan országban, ahol még nem küzdöttek le minden problémát, ahol a háború mély nyomokat hagyott, Ferenc pápa kijelentette, hogy a muszlimok, zsidók, keresztények és más vallási kisebbségek közötti szívélyes és testvéri kapcsolatok jelentősége jóval túlmutat Bosznia-Hercegovina határain. „Az egész világnak tanúságot tesznek arról, hogy lehetséges a különböző etnikumok és vallások közötti együttműködés a közjó érdekében.” A daytoni szerződés értelmében a kollektív államelnökségnek három különböző nemzetiségű – bosnyák, horvát és szerb – tagja van, akik rotációs rendszerben váltják egymást az államelnöki tisztségben. Ferenc pápa az akkori elnökség tagjaihoz intézett beszédében azt kérte, hogy ismerjék el a humanizmus alapvető értékeit az együttműködés, a társadalom építése, a párbeszéd, a megbocsátás, a növekedés érdekében. –  Ezeket az értékeket kell a barbárság és a „gyűlölet fanatikus üvöltésével” szembeállítani – hangsúlyozta Ferenc pápa szarajevói apostoli látogatása alkalmával.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Wikimedia Commons

Magyar Kurír