Diák koromban hosszan olvastam az összes Hemingway novellát, regényt, mihez hozzá jutottam!! A kedves kollégákat, a szülőket biztatom, hogy lepjék meg fiúkat e nagyszerű író műveivel.... hátha berobban az olvasási kedv náluk....

Szeretettel, 

Csaba t. 

Balesete után az újságok már halottnak nyilvánították, végül a családi átok vitte sírba Hemingwayt

60 éve, 1961. július 2-án önkezűleg vetett véget életének Ernest Hemingway, kalandor, életművész, a halál többszörös legyőzője, de mindenekelőtt író. Életútja számtalan érdekes történetet tartogat, az I. világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrje volt, a II. világháborúban náci tengeralattjárókat derített fel halászhajójával, emellett vadászott Afrikában, bikaviadalokra járt Pamplonában, négyszer nősült és sokat írt. Méghozzá jól, 1954-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, amelyet elsősorban Az öreg halász és a tenger című kisregényével érdemelt ki. 

A kalandoroké a világ

Egy természetjárás iránt rajongó orvos édesapa és egy művészetekre fogékony – zenei ambíciókat tápláló – édesanya gyermekeként született 1899. július 21-én az Egyesült Államok egyik eldugott szegletében, az Illinois államban található Oak Park településen. A vadon hívószava már fiatalon életre keltette Hemingway fantáziáját, a szomszédos Michigan erdőit családjával előszeretettel látogatták, édesapja negyedik születésnapja alkalmából egy egész napos horgászkirándulással kápráztatta el fiát. 

Szorgalmas és eminens diák volt, noha édesanyja vágyát – hogy zenész legyen –  nem teljesíthette: csellón tanult, de hamar kiderült, hogy ilyen irányú tehetsége nincsen. Ezzel szemben az írással már kamaszként „eljegyezte” magát, lázadó korszakát az egyetem helyett a Kansas Cityben megjelenő Star című lapnál riporterként töltötte. Ugyan a helyesírás nem bizonyult erősségének, a vidéki fiú naivitását elvesztve nagyon sokat tanult az életről, a bűnözésről és legfőképpen a történetmesélésről. Itt sajátította el a rövid, mégis kifejező tőmondatokból álló írástechnikáját. 

Kansas Cityben egy barátjával együtt elhatározta, hogy mindenképpen hozzá akar járulni nemzetének I. világháborús erőfeszítéseihez, de gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Végül a Vöröskereszt mentősofőrjeként kapott feladatot, ám nem elégedett meg a háború távoli szemlélésével, mindenképpen a fronton akart szolgálni (az osztrák-magyar-olasz fronton erre lehetőséget is kapott). Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe. Ebből a reménytelen vonzalomból és háborús élményeiből született 1929-es Búcsú a fegyverektől című regénye.

Amerikába visszatérve – édesanyja szavaival – „vándorcigány” életet élt, ezért is szorgalmazta, hogy vegye el a jómódú Hadley Richardsont. A szerelmesek összeházasodtak, és együtt költöztek Párizsba, ahol Hemingway a Toronto Star című lap tudósítójaként vállalt munkát. Az itt élő amerikai írók, köztük F. Scott Fitzgerald és Ezra Pound biztatták írásra; első szépirodalmi művei is Párizsban jelentek meg.

Első sikerét az 1926-os Fiesta című regényével aratta, amelyben a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjairól írt. Ezt a generációt saját köreikben úgy jellemezték, mint akiket a dícsőség ösvényén vezettek halálba, de nem a nemes hazafiság, hanem nagyhatalmi érdekek manipulálták őket. Az élmény arra ösztökélte a fiatalokat, hogy az idősebbekben és az ideológiákban nem szabad megbízni, csak a személyes élmények valódisága lehet kapaszkodó az élet útvesztőiben. 

Hemingway síelt, horgászott, vadászott, Afrikát egyfajta második otthonának tekintette. Annyira tehetséges puskás volt, hogy egy helyi felügyelő egyszer egy vadászati egység vezetésével is megbízta. Bikaviadalokat is előszeretettel látogatott, a pamplonai eseményt lényegében ő virágoztatta fel, és ihletésére vált népszerű turisztikai látványossággá. Értelmezésében a bikaviadal egy három felvonásos dráma: a matadorok belépése, majd a bikák elszabadulása, végül a halál. Kedvteléseivel kapcsolatban kritikusai gyakran megjegyezték, hogy nem adta meg az élővilágnak járó kellő tiszteletet.

Egy, a természetre kevésbé, társaira annál veszélyesebb hobbija volt a bokszolás. Férfiúi hiúságát legyezgette, hogy a sportágban rendkívül tehetségesnek bizonyult, saját otthonában is berendezett egy bokszringet, ahol vendégeivel „ütögethetett”. Fennmaradt róla egy anekdota, miszerint egy alkalommal a Bahama-szigetekhez tartozó Biminin egy horgászversenyt nyert, de a felbőszült helyieknek felajánlotta, hogy hárman kiállhatnak ellene bokszolni, és amennyiben veszít, visszaadja a jutalmat. A jelentkezők kudarcot vallottak. 

Útkeresés az „érett” korban

Szenvedélyesen érdekelte a háború, s fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. E sokféle élményből születtek a végsőkig lecsupaszított, tárgyilagosságra és őszinteségre törekvő, feszes tempójú művei (Halál délután, Afrikai vadásznapló, Szegények és gazdagok). Haditudósítóként többször járt a spanyol polgárháborúban, színdarabot is írt a megszállt Madridról Az ötödik hadoszlop címmel. Itt játszódik az Akiért a harang szól című regénye is, amely talán a legnagyobb közönségsikert aratta.

A harmincas évek végén Havanna mellett vásárolt szerény birtokot, a Finca Vigíát, ahol csaknem három évtizeden át élt. A II. világháborúban is aktív szerepet vállalt, volt haditudósító, részt vett a brit légierő bevetésein, a normandiai partraszálláskor az amerikaiakkal kelt át a La Manche-csatornán, 200 fős csapatával részt vett Párizs felszabadításában, és a legenda szerint ő szabadította fel a Ritz hotelt, ahol már italokkal várta bajtársait.

Elhivatottságára bizonyíték, hogy a II. világháborúban halászhajóját iránykereső felszereléssel, gépfegyverrel és gránátokkal szerelte fel, hogy náci tengeralattjárók után kémkedjen. Fia arról számolt be, hogy mindössze egyszer észleltek ellenséges járművet, de édesapja lelkesedése így is határtalan maradt. 

A háború után visszatért Kubába. 1950-ben megírta A folyón át a fák közé című regényét, amely nem talált olyan pozitív visszhangra, ahogyan előzetesen remélte. Annál nagyobb sikert aratott az idős kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1953-ban Pulitzer-, majd egy évvel később Nobel-díjat kapott. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék” – a regény kulcsmondata Hemingway személyes hitvallásaként is értelmezhető.

Legyőzni ugyan senki és semmi nem tudta önmagán kívül, egy nagy kísértése mégis akadt: az alkohol. Ugyan a Bloody Mary legendája – miszerint orvosa és felesége, Mary árgus szemeit akarta megtéveszteni vodkával és paradicsomlével – csak fikció, de az vitathatatlan tény, hogy a rum alapú frissítő koktél, a Papa Doble Hemingway találmánya. Állítása szerint azért ivott, hogy másokat érdekesebbnek találjon, de ha munkáról volt szó, akkor mindig félretette a poharat.

Nem csak hangulatait, hanem feleségeit is gyakran váltogatta, összesen négyen voltak: első nejével „hódította meg Európát”, Pauline Pfeifferrel Afrikában utazott, és hódolt vadászszenvedélyének, Martha Gellhornnal Kínát látogatta meg, majd Kubába költöztek, Mary Welsh-sel Velencében, majd újfent Kubában telepedett le. 

Bár Castróval jóban volt, 1960-ban elhagyta szigetet, feleségével az Idaho állambeli Ketchumben vásárolt házat, ahol megpróbált ugyanúgy élni és alkotni, mint korábban. Kennedy elnök 1961-es beavatásának alkalmából felkérték egy rövid beszéd, mindössze néhány sor megírására, de nem tudta teljesíteni a feladatot. Az összetört Hemingwaynek ez jelentette az írói karrier végét. 

Depressziós szorongásai miatt kétszer is klinikára került, többször kapott a korabeli Amerikában még elterjedt elektrosokk-kezelést. Szenvedéseit ez nem enyhítette, sőt emlékezetét is többször elveszítette, végül 1961. július 2-án ketchumi házában főbe lőtte magát. Öngyilkosságának szomorú, de ironikus vonása, hogy a halál többször is leselkedett rá, de életösztöne mindig erősebb volt. Legyőzte a maláriát, a vérhast, a hepatitiszt, de még két repülőgép-szerencsétlenséget is. Afrikai balesete után a helyi lapok már halálhírét terjesztették, de Hemingway – súlyos sérülésekkel ugyan, de – feltámadt poraiból. Önmagát már nem tudta legyőzni.

Családjában az öngyilkosság sajnos nem volt egyedi eset. Édesapja, testvérei és az egyik unokája is önkezűleg vetett véget az életének. A családot sújtó „Hemingway-átok”, amely egyben a mentális betegségre is utal, hamar közismert kifejezéssé vált. 

Hagyatékában sok kézirat maradt, ezek nagy részét azóta kiadták (Vándorünnep, Szigetek az áramlatban). Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal, veszélyekkel, szenvedélyes szerelmekkel teli élete.

www.mult-kor.hu