Hit/Vallás-Sport címmel rendezett konferenciát a Magyar Sporttudományi Társaság szeptember 28-án Budapesten, a Magyar Sportok Házában. Előadást tartott Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember, egykori országos magasugró bajnok; Németh Norbert, a PMI rektora, aki naponta fut; Holczinger Ferenc jezsuita, korábbi válogatott futó; Fabiny Tamás evangélikus püspök, egykori öttusázó.

Tóth Miklós, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke rövid megnyitó beszédében kiemelte, hogy mindennap meg kell küzdenünk a kísértéseinkkel. Ebben a család, a barátok, az emberi kapcsolatok jelentik a legnagyobb kapaszkodót, de a tudomány és a művészet mellett hasonló fogódzót jelent a hit és a sport is.

Eredményesen és elégedetten címmel az 1987-es év országos magasugró bajnoka, Pál Ferenc tartott előadást, elsősorban mentálhigiénés szakemberként, de természetesen a sportoló és a katolikus pap is előbújt olykor belőle. Pál Feri legkedvesebb képzése tanulmányai során az volt, amikor lelkigondozónak készült a Testnevelési Egyetemen. Ekkor az osztrák olimpiai válogatott hivatásos és hivatalos lelkigondozóját is meghívták a kurzusra, hogy a résztvevők kérdezgethessék. Megkérdezték, mitől lesz jó sport-lelkigondozó valaki? Szeressen sportolni, de legfőképpen szeresse a sportolókat – hangzott a válasz. A mentálhigiénés szakember nem a sportról, hanem inkább a sportolóról, az edzőről és a szurkolóról mondta el gondolatait.

Hogy miként lehet eredményesen és elégedetten sportolni, azt öt lépésben vázolta fel: Az első lépés az erőfeszítés megbecsülése, a második lépés a teljesítmény, a harmadik lépés az eredmény. Hangsúlyozta, hogy mindhármat meg kell becsülni ahhoz, hogy elégedettek tudjunk lenni. Az eredményes és elégedett sportolás negyedik és ötödik lépése a siker, illetve a dicsőség. A kettő közötti különbséget úgy határozta meg az előadó,

siker az, amikor tapsolnak az emberek, és dicsőség az, amikor tapsolnak az angyalok. Aki e kettő közötti különbséget fel tudja fogni, annak már nem lesz olyan nagy baj, ha nem tapsolnak az emberek, de az angyalok igen

– mutatott rá Pál Feri, aki szerint ez a fair play szellemiségében is megmutatkozik.

A mentálhigiénés szakember beszélt arról is, hogy nem mindegy, hogy valakit a hiánymotiváltság vagy a növekedésmotiváltság visz előre. Mert hiába lesz sikeres valaki akár hosszú évekig, ha csak az a célja, hogy valamikor valami nagyot elérjen, mert akkor akár az egész – különben igen sikeres – pályafutásában sem leli örömét. Viszont az, aki élvezi azt, amit csinál, annak a motivációja nem a sikerre fog vonatkozni elsődlegesen, az élvezi a játékot.

A motivációt más ismérvek alapján is kategorizálta Pál Feri, hozzátéve, hogy egyik sem rossz önmagában, csak van, ami nagyobb teljességet ad. Sportolhat valaki biológiai motivációból, azaz gyakorlatilag megélhetési célból, de az önmegvalósítás részeként is. Utóbbi lehet külső motiváltságú: szeretne nagyon sikeres lenni, de lehet belső is: hogy száz százalékban benne legyen abban, amit tesz, mesterré, profivá váljon. Van ugyanakkor még egy ezeken túlmutató motiváltság, amikor a belső késztetéshez még küldetéstudat is hozzáadódik: ez a dolgom a világban, erre vagyok kitalálva. Balczó András versenyzett például ilyen énfölülmúlással, ki is fejezte: nem magamért futottam.

Harmadik ausztráliai előadóútja idején Pál Feri elérte, hogy találkozhasson Cathy Freeman futónővel, az ausztrálok nemzeti ikonjával. Érdeklődött tőle, hogy mi volt a sikerének a titka, hogy úgy nyert utcahosszal 400 méteren, hogy 300 méternél még csak harmadik, 350-nél második volt. Cathy Freeman elárulta, hogy a motivációja nagy részben abból adódott, hogy a súlyos mozgásszervi betegségben szenvedő nővére nem tudott futni, tehát ő adományként élte meg, hogy képes rá. Arról is vallott Pál Ferinek az őslakos származású sportolónő, hogy amikor ott állt a dobogó tetején, nyilvánvaló volt számára, hogy vele van az egész népe.

Az egykori magasugró a hit és a sport kapcsolatát a teológia felől is megközelítette, abból a szempontból, hogy milyen mértékű spiritualitás jellemzi a sportolót. Lehet valakinek sebzettségközpontú spiritualitása, ami egyáltalán nem is meglepő egy sportembernél, hiszen általában egyvalaki nyer, az összes többi veszít. Létezik énközpontú spiritualitás is, ilyenkor a sportoló gyakorlatilag azért imádkozik, hogy győzzön, eszköznek használja Istent természetes és emberi céljainak elérésére. A harmadik fajta spiritualitás az istenközpontú vagy más néven többközpontú spiritualitás – a második név azért fontos, mert valamiképpen az Istenben nem hívők is megélhetik. Ebben az esetben valami nagyobb, emberfeletti dolognak adjuk át magunkat. Ilyen lehet a már emlegetett fair play, aminek nagyon szép példáját mondta el Pál Feri: Wichmann Tamás sokszoros világbajnok kenus azzal segítette az ugyanabban a számban induló fiatal jugoszláv sporttársát, akinek szülőhazájában ellehetetlenedett a képzése, hogy ő maga edzette, sőt még nála is lakhatott a „rivális”. A következő vébén Wichmann azért nem lett tízszeres világbajnok, mert az őáltala edzett fiú nyerte a viadalt. Ez a 2. hely nem csupán egy második hely volt, hanem pályafutása koronája; nemzetközi fair play díjat is kapott egyébként érte.

(Pál Feri előadását részletesebben közöljük hamarosan.)

A második előadó, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, egykori öttusázó, futballszurkoló a sport és a hitélet kapcsolatáról beszélt. Hogy az egyházaktól mennyire nem idegen a sport, annak bizonyítására számba vette a „bibliai” sportágakat, így a futást, amit Szent Pál hoz szóba a korinthusi levélben, az ökölvívást, amit szintén ő emleget (úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág), a kardvívást (a Jelenések könyvének megdicsőült Krisztusa mutatkozik vívóként). Kis „csalással” a halászat is tekinthető sportnak, hiszen a nem olimpiai sporthorgászat rokona. A híres bibliai jelenetben, amikor a halászó apostolok semmit nem fognak, Jézus tulajdonképpen egy új edzéstervet ad nekik. A gyaloglás is megjelenik a Bibliában, hiszen az emmauszi tanítványok egy egész tekintélyes távot, 22 km-t tettek meg Jeruzsálemből szülőfalujukba meg vissza. Akárcsak a mostani olimpián az egyik öttusázónő, Szent Pál is jó nagyot sírt a damaszkuszi „versenyen”, amikor leesett a lóról. Dávid Góliáttal szembeni hősies küzdelme gyakorlatilag céllövészet, Dávidra Saul gerelyt hajított, Jákob meg egyenesen egy angyallal birkózott.

Angliában az egyház sokáig tiltotta a sportot, úgy vélték, hogy a foci állatias haragot és erőszakot szül – ebben, valljuk be, van valami. Később aztán már csak azért járt büntetés, ha valaki vasárnap űzte ezt a sportot, és az egyház is fontosnak tartotta a mozgást, ráadásul elismerte a csapatszellemet erősítő voltát. Ugyanakkor számos egyházi szervezet tart fenn krikett- vagy futballklubot, néhány nagy klub is ilyen múltú: a Manchester City például a Szent Márk-székesegyház csapatából alakult ki.

Az evangélikus püspök felidézte Sándor Pál legendás filmjét, a Régi idők fociját, ebben Mlinarik Ede úgy hívja meg a különböző helyről származó embereket, ahogy Jézus a saját Csabagyöngyébe. A galileai kültelki srácok sem voltak egy világverő tizenegy, de összeállt belőlük egy csapat, még ha csak a Provincia 3-ban játszottak is. De a sportszerű, Krisztus-szerű küzdelemre mindenképp példát adtak.

Fabiny Tamás arról is beszélt, hogy Jézus megtanít az alulmaradás képességére, hogy nem kell mindenáron győzni. Elmondott egy nagyon szép történetet is az 1928-as amszterdami olimpiáról: az evezősversenyben vezető ausztrál furcsa hangokat hallott maga körül, kiderült, hogy egy kacsacsalád úszik át előtte éppen; lefékezett, hogy ne történjen bajuk, nyugodtan átkeljenek, emiatt aztán természetesen lemaradt. Ám aztán annyira rákapcsolt, annyi erőt kapott föntről is, hogy hátrányát behozva így is olimpiai bajnok lett.

Németh Norbert, a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora futóként a Vatikán sportegyesületének, az Atleta Vaticanának is tagja. Mindennap lefutja a maga tíz kilométerét, sokszor a Tiberis partján, kedvenc helye a Villa Doria Pamphili, az örök város egyik legszebb parkja. A diplomataként is tevékenykedő pap a sportról mint az aszkézis modern formájáról, az önfegyelmezés eszközéről beszélt. Norbert atya szerint kegyelmi üzemzavar lép fel, akkor is, ha csak lelkizünk, és akkor is, ha minden csak csupa izom. A kegyelem feltételezi a természetet, sőt tökéletesíti – tette hozzá. Ahogy a lakásunkba is beengedjük bárhová a szívesen látott vendéget, úgy a Jóistennek a sportban is helye van. A sport fényt tud adni, hogy a fáradtságot elviseljük, csapatszellemre nevel. Németh Norbert rámutatott, hogy egy sportoló mindig példakép, és ha jó ember, akkor sokakat visz a jóra. Sokan szomorú olimpiának könyvelték el a mostani tokióit, de szerinte a világesemény valódi jelentése most jobban kirajzolódott: az együtt küzdés, az összefogás szépségének a fontossága.

A szurkolás legális doppingjáról szólva azt mondta, nem véletlen, hogy az egyik szinonimája a lelkesítés szó, hiszen lélekig ható erősítésről van szó, a szurkolók lelket öntenek a sportolókba.

A sport azért is nagyszerű, mert képes legyőzni a kulturális, vallási és fizikai különbségeket is, nem ellenségek, csak ellenfelek vannak benne

 – fejtegette.

A konferenciára Rómából bejelentkező rektor arra is rávilágított, a kereszténység az embert egészben, egészségben, test, lélek és szellem egységében látja. Ezért is volt fontos számára, hogy Szombathelyen, ahol hét évet töltött egyetemi lelkészként, a fiatalokat a testmozgáson keresztül is megszólítsa: ezért részt vett a diákokkal a Szent Márton-futáson tíz kilométeren egyéniben és váltóban is. Az egységes egészség szolgálatában nagyon lényegesnek látja a hosszútávú gyaloglásokat, a zarándoklatokat is: tizennyolcszor járta be a Kőszegről Mariazellbe vezető 120 km-es zarándoklatot, s az El Caminón is végigment kétszer. A gyaloglás az, ahogy a legjobban megismerhetjük a környezetünket – vallja Németh Norbert, aki beszélt arról is, hogy néhai lelkivezetője, az őt mozgásra is ösztönző Miszori Zoltán hatására kétszer is indult a maratonon. Be kellett azonban látnia, hogy ez már túl van az ő határain, az ideális futóútja a tíz kilométer, amelyet húszéves papi élete során csaknem mindennap meg is tett.

Holczinger Ferenc jezsuita szerzetes, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója számára a sport a művészettel együtt az integrált élet része. A sok tizenéves mellett a kilencven feletti Csókay Károly atyával is egy fedél alatt él. Károly atya is mindennap ötször körbefutja a 200 m-es pályát, Ferenc atya is mindennap lefutja a maga – ennél jóval nagyobb – adagját. Így indul a napjuk. A Szatmárnémetiből származó szerzetesnek gyermekkorában két példaképe volt: a plébános, az egyedüli értelmiségi a környéken, illetve az atlétikatanára.

Holczinger Ferencet a távfutás segítette a növekedésben, és ma is a Bükkben való mozgás és természettapasztalat az, amiben feltöltődik, megéli a csönd értékét, ami egy ezerfős iskolában nagy kincs. Mint elmondta, a tájfutás az időjárási viszonyok miatt sokszor kihívás, és amiatt is, mert mindig fáj valami, de a nevelő hatása még az ima terén is kihat a monotóniatűrésre. Nem beszélve arról, hogy a táplálkozás és alvás dolgaira is pozitívan hat. Ferenc atyát

futás közben „átmossa” a természet, minden futás egy sűrített zarándoklat a számára, amelyben nem magára irányítja a figyelmet, hanem a határokra, a végső határokon túlra.

Radnóti Zoltán rabbi egy vallási ünnep miatt személyesen nem tudott jelen lenni, ezért előre rögzített videóban foglalta össze röviden azokat a vallásjogi előírásokat, amelyek a zsidó hagyományban megtalálhatók a test egészségének megőrzése érdekében. A rabbiság részéről – akárcsak a korábbi keresztény vezetők oldaláról – kezdetben komoly ellenállás volt a „mezítelen” olimpiával szemben, amely nézetük szerint totális szembemenetel Istennel. A 12. századi Egyiptomban élt zsidó orvos, Maimonidész volt az, aki a mai kor felfogásához jóval közelebbi elveket hangoztatott már. Ő a testet a lelki teljesség eszközeként definiálta, s azt vélte, úgy tudjuk jól szolgálni Istent, ha a test egészségére is ügyelünk.

A kereszténységben ma már nem kérdés az, hogy lehet-e vasárnap sportolni, de a Tűzszekerek című film történetének korában, az 1924-es olimpia idején még a zsidó vallás is megosztott volt ebben. A zsidóság számára ma sem eldöntött kérdés az, hogy ha szombaton mindent lezárunk – nincs tévé, nincs telefon –, a családdal vagyunk, akkor lehet-e sportolni?

A sábbát a spirituális felemelkedést célozza meg, de látjuk, hogy a fizikai jólét, a testmozgás is eredményezhet lelki felemelkedést.

Két amerikai rabbi, apa és fia, Dávid és Ávráhám Sztáv 2020-ban azzal a forradalmi gondolattal állt elő, épp ez utóbbi gondolat miatt, hogy lehet szombaton sportolni. Véleményük szerint ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan el lehet menni edzőterembe, de otthoni sporttevékenységet lehet folytatni. A zsidóknál nagyon fontos, hogy megadják a méltóságát öltözködésben is a szombatnak. Sportolás estében például azzal lehet ezt megtenni, ha van egy kifejezetten erre a napra szánt, szebb sportruha.

Radnóti Zoltán több rabbitól is idézett azzal kapcsolatban, hogy milyen pozitívumai vannak a sportnak, már egy 16. századi itáliai rabbi is kiváló nevelési eszköznek tartotta, a 19. századi Samson Raphael Hirsch egyenesen arra kérte rabbitársait, ösztönözzék a híveket a testmozgásra, mert bizonyos mértékű testmozgás áldás a lélek számára is, s a gyermekek és a felnőttek megtanulhatják belőle a kölcsönös lemondás fontosságát is.

Győrffy János kézilabdaedző, a Magyar Sporttudományi Társaság alelnöke zárta a sport és a szakralitás kapcsolatáról szóló gondolataival az előadások sorát. Rámutatott, hogy a sporthoz való viszonyulásban nagyon sok szakrális elem megjelenik. Például a veszprémi kézilabda-stadionban a korábbi nagyok mezei úgy lógnak kifüggesztve, nagy tisztelettel övezve, mint a templomokban egyes vallási tárgyak. A sport és a vallás számára is minden ember egyenlő – ilyen és ehhez hasonló gondolatok is megfogalmazódtak Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének és Ferenc pápának a találkozóján. Győrffy János beszélt arról is, hogy a sport kiveti a deviáns viselkedéseket, illetve II. János Pál pápa megfogalmazása szerint is a legnagyobb missziós terep.

Rövid szünetet követően olimpikonok vallottak hitükről, keresztény gondolkodásmódjukról, arról, miként imádkoznak. A kerekasztal-beszélgetésen Fazekas-Gondos Flóra műugró olimpikon, Gémesi Csanád olimpiai bronzérmes kardvívó, Harsányi Gergely olimpiai negyedik helyezett kézilabdázó és Pigniczki Fanni ritmikus gimnasztika olimpikon válaszolt Mohay Bence, az M4 sportriporterének kérdéseire.

Az egész napot moderáló Mohay Bence el is ismerte, hogy megszokott, mégis szokatlan ez a szituáció, mert ritkán szoktak ilyen témában megszólalni kamera előtt a sportolók. Gémesi Csanádot leszámítva mindannyian napi rendszerességgel imádkoznak, de a kardvívó életéből sem hiányzik az ima, csak nem annyira rendszeres. Viszont mindhárom gyermekét szeretné minél inkább rendszeres imaéletre nevelni. Ő arra mutatott rá, legalább olyan fontos, hogy a mindennapokban keresztény módon, bizalommal viszonyuljon a körülötte lévő emberekhez, úgy, mint Jézus tenné.

Szóba került az is, hogy mennyire fontos a csapat összetartó ereje, a szeretetkapcsolat. Annak fontosságát, ami közöttük van, még az egyéni sportokban versenyzők is megerősítették, hiszen minimum a felkészülés során ők is egy-egy csapat tagjai.

Az esemény végén kihirdették az ugyancsak Hit/Vallás-Sport című országos fotópályázat eredményeit. A nyertes képek megtekinthetők a Magyar Sport Házában.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír