Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa Márk evangéliumának a jerikói vak történetét (Mk 10, 46-52) elbeszélő szakaszát elemezte. Példaként állította a hívek elé Bartimeus konkrét, kitartó és bátor hitét.

A jerikói vakhoz hasonlóan mi is tárjuk fel szívünket Isten előtt és állhatatosan kopogtassunk szíve ajtaján. Élő hittel, szívből imádkozzunk, fohászkodjunk gyöngédségéért és együttérzéséért, Jézus ugyanis alig várja, hogy szívünket elárassza kegyelmével és örömével – fejtette ki tanításában Ferenc pápa.

Jézus, elhagyva Jerikót, visszaadja a látását Bartimeusnak, egy vaknak, aki az út mentén koldul. Fontos találkozásról van szó, az utolsóról, mielőtt az Úr bevonul Jeruzsálembe, a Húsvét ünnepére – kezdte beszédét Ferenc pápa, megállapítva, hogy Bartimeus elveszítette látását, de hangját nem! Amikor meghallja, hogy Jézus arra halad, kiáltozni kezd: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”. A tanítványokat és a tömeget bosszantja kiáltozása és szemrehányást tesznek neki, hogy elhallgattassák. Azonban ő még erősebben kiáltozik: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”. Jézus meghallja és azonnal megáll. Isten mindig meghallgatja a szegények kiáltását – hangsúlyozta a pápa. Egyáltalán nem zavarja Bartimeus hangja, sőt, észreveszi, hogy hangja hittel van telve, olyan hittel, amely nem fél attól, hogy állhatatosan kitartson, hogy kopogtasson Isten szívén, az értetlenségek és a szemrehányások ellenére sem. Ebben rejlik a csoda gyökere, ugyanis Jézus így szól: „Menj, hited meggyógyított téged” – szögezte le a pápa.

Beszédében ezután elemezte Bartimeus hitét, amely kiviláglik imájából. Nem egy félénk, szokványos ima. Mindenekelőtt „Dávid fiának” hívja az Urat, vagyis felismeri, hogy Ő a Messiás, a Király, aki a világba jön. Azután bizalmasan a nevén szólítja: „Jézus”. Nem fél tőle, nem tart távolságot. És így, szívéből kiáltja a baráti Istennek élete egész drámáját: „Könyörülj rajtam!”. Mindössze ezzel az imával fordul hozzá: „Könyörülj rajtam!”. Nem kér tőle néhány fillért, mint ahogy az arra járóktól teszi. Attól, aki mindent megtehet, mindent kér. Az emberektől aprópénzt kért, Jézustól, aki mindent meg tud tenni, mindent kér. „Könyörülj rajtam, könyörülj mindazért, ami vagyok”. Nem kegyelmet kér, hanem bemutatkozik: irgalmasságot kér személye, élete számára. Nem kis kérés, de nagyon szép – állapította meg a pápa, – mert Isten együttérzéséért, irgalmasságáért, gyöngédségéért fohászkodik.

Bartimeus nem használ sok szót. A lényeget mondja és rábízza magát Isten szeretetére, aki ismét felvirágoztathatja életét, megteszi azt, ami lehetetlen az emberek számára. Ezért az Úrtól nem alamizsnát kér, hanem mindent feltár előtte: vakságát és szenvedését, ami túlment azon, hogy nem látott. A vakság a jéghegy csúcsa volt, de szívében biztosan ott voltak a sebek, a megaláztatások, a megtört álmok, a tévedések, a lelkiismeretfurdalások. Bartimeus szívből imádkozott – mutatott rá a pápa, majd feltette a kérdést: és mi? Amikor egy kegyelmet kérünk Istentől, imánkba foglaljuk-e történetünket, sebeinket, megaláztatásainkat, megtört álmainkat, tévedéseinket, lelkiismeretfurdalásainkat?

„Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!”. Ma imádkozzuk ezt – hangzott Ferenc pápa buzdítása. És tegyük fel magunknak a kérdést: „Hogyan imádkozom?”. A mi imánk bátor, kitartó, mint Bartimeusé, meg tudja „állítani”az arra haladó Urat, vagy mindössze megelégszünk néha egy kis formális köszöntéssel, amikor éppen eszünkbe jut? Azok a langyos imák egyáltalán nem segítenek – fejtette ki a pápa, majd arra buzdított, hogy kérdezzünk tovább: „tartalmas” -e az én imám, feltárom-e a szívemet az Úr előtt? Elviszem-e hozzá életem történetét? Vagy az én imám csak vérszegény, felszínes, érzelem és szív nélküli rituálé? Amikor élő a hit, az ima a szívhez szól: nem aprópénzért koldul, nem korlátozódik a pillanatnyi szükségletekre. Jézustól, aki mindenre képes, mindent kell kérni. Ne feledjétek ezt el! – mondta Ferenc pápa. Jézustól, aki mindenre képes, mindent kérni kell, kitartással. Jézus alig várja, hogy kegyelmét és örömét szívünkbe öntse, de sajnos mi vagyunk azok, akik távolságot tartunk, talán félelemből, lustaságból vagy hitetlenségből.

Sokan közülünk, amikor imádkozunk, nem hisszük, hogy az Úr csodát tehet – állapította meg Ferenc pápa, majd felidézett egy történetet, amelynek szemtanúja volt. Egy apukának azt mondták az orvosok, hogy kilenc éves kislánya nem éli túl az éjszakát; kórházban volt. Az apuka buszra szállt és elment egy hetven kilométerre fekvő Mária kegyhelyre. A kegyhely be volt zárva, ő pedig a rácsos kerítésbe kapaszkodott és az egész éjszakát ott töltötte imádkozva: „Uram, mentsd meg! Uram, adj neki életet!”. A Szűzanyához imádkozott, egész éjszaka szívből kiáltozott Istenhez. Azután reggel, amikor visszament a kórházba, ott találta síró feleségét. Azt gondolta magában: a kislány meghalt. Felesége pedig így szólt: „Érthetetlen, érthetetlen, az orvosok azt mondják, hogy egy furcsa dolog, úgy látszik, hogy meggyógyult”. Az Úr meghallgatta annak a férfinek a kiáltását, aki mindent kért és mindent megadott neki. Ez nem egy kitalált történet, ezt én láttam egy másik egyházmegyében – mondta Ferenc pápa. Vagyunk ennyire bátrak az imában?

Attól, aki mindent megadhat nekünk, kérjünk mindent, mint Bartimeus, aki az ima nagy tanítómestere. Ő, Bartimeus legyen példa számunkra konkrét, kitartó és bátor hitével. És Mária, az imádkozó Szűz tanítsa meg nekünk, hogy egész szívünkkel forduljunk Istenhez, bízva benne, hogy Ő figyelmesen meghallgat minden imát – mondta végül az Úrangyala elimádkozása előtti beszédében Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News