Most szombaton szervezik meg az Országos Takarítási Napot

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_szemetesszedes.jpgA Kolozs megyeieket is várják az Országos Takarítási Napra, amelynek keretében szeptember 17-én a romániaiak 190 országgal egy időben takaríthatnak egy egész napon át a már hagyományossá vált eseményen. Az esemény, amelyet a takarítás világnapjának is neveznek, globális akció, amelyet a Let's do Fundation nevű nonprofit szervezet indított el, és amelyet minden év szeptemberének harmadik szombatján tartanak meg. A cél olyan környezet kialakítása, amelyben kevesebb a hulladék. Kolozs megyében hat helyszínen várják az önkénteseket, akiknek vezetett sétákkal és fotókiállítással is készülnek – számolt be a Ziua de Cluj.  

Mint a Let's Do It, Romania! (Csináljuk meg, Románia!) beszámolt, 2010 óta több mint kétmillió önkéntes vett részt akciókon, akik hozzájárultak a természet megtisztításához. Önkénteseket idén minden megyéből várnak, hogy összegyűjtsék a természetben felgyülemlett hulladékot, és egy napot töltsenek el a szabadban, ahol különböző programokon is részt vehetnek.
„Öröm újra találkozni az önkéntesekkel az Országos Takarítási Napon, és a világ 190 országával együtt ünnepelni az összetartozást és tettrekészséget. Mindannyian egy tisztább országban szeretnénk élni, ahol a vizek, hegyek és síkságok hulladékmentesek. Köszönjük mindazoknak, akik hisznek bennünk és küldetésünkben, találkozunk szeptember 17-én. Csináljuk meg!” – mondta Anamaria Hâncu, a Csináljuk meg, Románia! társalapítója.
Évek óta támogatják a kezdeményezést Kolozs megyében
Az eseményre Kolozsvárról és a megyéből is várnak önkénteseket, akik Kolozsvár mellett Bács, Torda, Szamosújvár és Dés településeken vehetnek részt a takarítási akcióban. „A korábbi kiadások eredményei bizonyítják a projekt hatékonyságát. Évek óta támogatjuk ezt a kezdeményezést Kolozs megyében, hiszen azt szeretnénk, ha a környezettudatos magatartás természetessé válna. A célunk végső soron az, hogy szemléletváltozást idézzünk elő, hogy ne csak szemetet gyűjtsünk, hanem megelőzzük a hulladék eldobását is. Ezért felkérünk mindenkit, aki szeretne hozzájárulni egy tisztább környezethez, hogy csatlakozzon a kezdeményezők munkájához” – mondta Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.
Kolozs megyében az akció a következő helyszíneken zajlik:
1. Kolozsvár – Keleti Park – ezen a helyszínen részt lehet venni egy vezetett sétán a tavak körül, az SOS Keleti Park vezetésével és Nica Olivia fotókiállítással készül,
2. Szászfenes – a szászfenesi gát környékén – ezen a helyszínen az önkénteseknek lehetőségük lesz a Fenntartható Kolozsvár Egyesület vezetésével részt venni egy vezetett sétán a mocsárvidék környékén,
3. Bácsi hasadék (a Cheile Baciului utca bejáratánál),
4. Torda – további információ a tordai városházán,
5. Szamosújvár – további információ a szamosújvári városházán,
6. Dés – további információ a dési városházán.
Digitális önkéntesekre is szükség van
Az Országos Takarítási Nap rendezvény szervezője, a Let`s Do It, World! Mozgalom 2008-ban született, amikor Észtország megszervezte az első takarítási napot, és egy nap alatt 50 ezer önkéntest sikerült mozgósítaniuk. Románia a Let`s Do It World! nemzetközi hálózat része a kezdetektől fogva, a közösség az elmúlt tíz évben fejlődött, ma 190 olyan országot számlál, amelyek részt vesznek az akcióban.
A Csináljuk meg, Románia! felhívta a figyelmet arra, hogy akik részesei szeretnének lenni a változásnak, lehetnek digitális önkéntesek is, a TrashOut elnevezésű alkalmazásban megjelölve a természetben talált hulladékot. A szeptember 17-én mozgósított önkéntesek azokat a területeket is megtisztítják majd, amelyeket a TrashOut mobilalkalmazáson készül azonosítottak. Az alkalmazás ingyenesen letölthető az AppStore-ból vagy a GooglePlay-ből, és bárki jelezheti rajta, ha szemetet észlel a természetben.
Mint írják, idén a Let's Do It, Romania! támogatta Ukrajnát négy szállítmánnyal, azaz 25 tonna nem romlandó élelmiszerrel, kommunikációs eszközökkel, gyógyszerekkel, sátrakkal és állateledellel, valamint meleg ruhákat és hálózsákokat is küldtek az ukrán állampolgároknak. A szállítmányt magánszemélyek és vállalatok adományai tették lehetővé.
A Let's Do It, Romania! projekt célja, hogy önkéntesek segítségével egy nap alatt megtisztítsák a természetet a hulladéktól. A Let's Do It, Romania! a Let's Do It World! globális kezdeményezés része, amely a világ 190 másik országával együtt az egyik legnagyobb önkéntes mozgalom. Romániában 2010 és 2019 között az önkéntesek több mint 2 850 000 zsák hulladékot gyűjtöttek össze, ami 22 700 tonnát jelent. 2010-től napjainkig több mint 12 000 000 önkéntes munkaórát fordítottak a projektre, az Országos Takarítási Napon részt vevő önkéntesek közül 850 000 diák volt, és országos szinten több mint 2600 önkéntes vett részt a szervezőcsapatban, Románia valamennyi megyéjéből.
Az akcióra egyébként nemcsak Kolozs megyében, hanem Bukarestben, valamint Ilfov, Fehér, Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brassó, Krassó-Szörény, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Gorj, Giurgiu, Hunyad, Hargita, Ialomiţa, Mehedinţi, Máramaros, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szeben, Szilágy, Szatmár, Suceava, Temes, Tulcea, Teleorman, Vâlcea, Vaslui és Vrancea megyében várják majd az önkénteseket.
A szemétgyűjtési akcióhoz a környezetvédelmi, az oktatási, a belügyi és a védelmi minisztérium, a Román Vízügyi Igazgatóság és a Romsilva is csatlakozott partnerként.
www.maszol.ro