Június 13-án emlékezik az Egyház Szent Albert Chmielowski testvérre, a Szegények Szolgái vagy más néven albertinus szegénygondozói rend alapítójára.
Adam Hilary Bernard Chmielowski néven született Igołomiában, 1845. augusztus 20-án, gazdag lengyel arisztokrata családban. Négyen voltak testvérek, Adam nyolcéves volt, amikor elvesztették szüleiket. Ettől kezdve rokonok nevelték őket.
A puławyi mezőgazdasági és erdészeti akadémián tanult, hogy idővel át tudja venni a családi birtok irányítását. 1863-ban részt vett az Orosz Birodalom elleni januári felkelésben. Megsebesült, és egyik lábát térdtől elvesztette. A cár súlyos büntetést szabott ki a felkelőkre, így el kellett menekülnie az országból. Egy ideig Belgiumban folytatott mérnöki tanulmányokat, majd Párizsba ment, ahol festeni kezdett. Rajztanári oklevelet szerzett, majd a müncheni szépművészeti akadémia hallgatója volt. Ekkor térhetett csak haza.
Krakkóban ismert és népszerű festővé vált. Mindeközben egyre inkább együttérzés ébredt benne a szegény és elnyomott emberek iránt. Munkát vállalt a város egyik hajléktalanszállóján, és festményein is mind gyakoribb téma lett a szenvedés. Egyik fő műve az Ecce Homo című kép, amelyen az egész emberiség szenvedését magára vállaló Emberfiát ábrázolta.
1880-ban úgy döntött, elhagyja a fényes karriert ígérő művészi pályát és életét a szegényeknek szenteli. Belépett a jezsuita rendbe, de néhány hónap múlva egészségi állapota miatt eltanácsolták. Krakkóban élt, nincstelenül, éjszakai menedékhelyeken húzta meg magát. Ez azonban nem szegte kedvét, sőt. Felismerte hivatását, ami a nyomorban élők között is a leginkább elhagyatottakhoz szólt. Úgy gondolta, korának nagy csapása, hogy az emberek látják ugyan maguk körül a szenvedőket, mégsem tesznek semmit.
1887-ben belépett a ferences harmadrendbe – ekkor vette fel az Albert nevet. Szállásért cserébe munkát vállalt egy hajléktalanszállón. Egy évvel később szegénységi és szüzességi fogadalmat tett a krakkói püspök kezébe. E napot tekintjük a Szegények Szolgái vagy más néven albertinus szegénygondozói rend alapításának. Hivatalosan azonban csak 1928-ban alakult meg a kongregáció, mert a teljes szegénységet, amit Albert testvér és társai vállaltak, az Egyház akkoriban nem hagyta jóvá egy közösség számára. 1891-ben a később boldoggá avatott Bernardinával (született Maria Jabłońska) megalapította a rend női ágát.
A közösség szegénykonyhákat, árvaházakat és menhelyeket nyitott, ezeken belül műhelyeket, hogy a rászorulóknak szakmát adjanak, és segítsék a nincsteleneket megmenekülni az anyagi és erkölcsi nyomorból. A szálláshelyekre minden különbségtétel nélkül befogadták a rászorulókat. Csak adományokat fogadtak el, és a rendtagok a menhelyeken éltek, teljes közösségben a szegényekkel. Albert testvér az egyik általa alapított szállón halt meg Krakkóban, 1916 karácsonyán.
II. János Pál, aki 1983-ban boldoggá, 1989-ben szentté avatta Albert testvért, fiatal korában színdarabot írt róla Istenünk testvére címmel.
A boldoggá avatáson, Krakkóban a szentatya úgy fogalmazott, Albert testvér a Mester tanítványa volt, aki földi zarándoklása során teljes mértékben felfedezte Krisztus szeretetét és kitartott ebben a szerelemben. Ez a szerelem pedig a lélek odaadásáról szól. A szent különösen hasonlít Krisztushoz. Ez a szeretet általi hasonlóság. „Ti barátaim vagytok” (Jn 15,14); „Krisztus meghódította őt” (Fil 3,12) – idézte Pál leveleit II. János Pál a homíliában. Hat évvel később, a szentté avatáson, a Szent Péter-bazilikában, Rómában szintén a tanítványságról és a lélek odaadásáról beszélt a szentatya: „Albert testvér tanítvány volt, aki készen állt mindenben a Mestert követni. (...) Testvére lett azoknak, akiket szolgált. (...) Oda kell adnunk a lelkünket.”
Forrás: Catholic.org, Albertyni.opoka.org.pl, Wikipedia
Fotó: Wikipédia
