A Katolikus Egyház a december 24-én kezdődő, „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett 27. rendes szentévre készül. A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára – állapítja meg a jubileumok történetét ismertető szentszéki dokumentum. Az első rendes szentévet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban.
A katolikus hagyományban a jubileumi szentév rendkívül fontos vallási esemény. Ahogyan Szent II. János Pál pápa a harmadik évezred küszöbén a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez intézett, Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében írta a 2000. év jubileumának előkészítésére: „A bűnbocsánat és a bűnökért járó büntetés elengedésének az éve, a perlekedők közötti kiengesztelődés, a sokféle megtérés, a gyónás és a vezeklés éve” (Tertio millennio adveniente, 14. pont). A jubileumi év a szolidaritás, a remény, az igazságosság és az Isten szolgálatára való elköteleződés éve, örömben és békében a testvérekkel. A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára – állapítja meg a jubileumok történetét ismertető szentszéki dokumentum.
A szentévek eredete az Ószövetségig vezethető vissza. Mózes törvénye különleges évet, a „nagy örömünnep évét” írta elő a zsidó nép számára: „Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához” (Lev 25,10–14).
A kürt, amellyel e különleges, az Úrnak szentelt év kezdetét hirdették, egy kos szarvából készült, héberül „Jóbel” – e szóból származik a „jubileum” szó. A jubileumi évben visszaadták a földet korábbi tulajdonosainak, elengedték az adósságokat, felszabadították a rabszolgákat, és pihentették a termőföldet. Az Újszövetségben Jézus úgy jelenik meg, mint aki beteljesíti az ősi jubileumot, minthogy azért jött, hogy „hirdesse az Úr kegyelmének évét” (Iz 61).
A jubileumi évet nemcsak azért nevezik szentévnek, mert ünnepélyes szent rítusok, szertartások kísérik, hanem azért is, mert az egyik célja az életszentség előmozdítása. Azt hivatott szolgálni, hogy megszilárdítsa a hitet, elősegítse a szolidaritás cselekedeteit és a testvéri szeretetközösséget az Egyházban és a társadalomban.
A szentévek célja, hogy a híveket a Krisztusba, az egyetlen Üdvözítőbe vetett hit őszintébb és következetesebb megvallására hívja és ösztönözze.
A rendes jubileumi év egy előre meghatározott időponthoz kapcsolódik, a rendkívüli szentévet valamilyen különösen fontos esemény miatt hirdetik meg. A rendes szentévek egy-egy teljes évig tartanak. A rendkívüli jubileumi évek szokása a 16. századra nyúlik vissza, bármikor tarthatják őket; időtartamuk rövidebb is lehet, akár néhány napra is korlátozódhat.
A Katolikus Egyház eddig 26 rendes szentévet ünnepelt.
A Ferenc pápa által „Remény zarándokai” mottóval meghirdetett 2025-ös jubileum a 27. rendes szentév lesz.
Az első rendes szentévet 1300-ban VIII. Bonifác pápa rendelte el Antiquorum habet fida relatio kezdetű bullájával – hogy megszilárdítsa a pápaság tekintélyét és a kereszténység egyetemességét, egyben erősítse a lelkiség, a megbocsátás és a testvériség szellemiségét az uralkodó gyűlölettel és erőszakkal szemben. A 13. század utolsó éveiben egyre érezhetőbbé vált az igény a keresztények körében, hogy az ősi hagyományoknak megfelelően a centenárium az egyetemes megbocsátás, a kiengesztelődés éve legyen. VIII. Bonifác pápa bullájában egyetemes jubileummá nyilvánított minden századik évet. A hír hallatára, hogy a centenárium évében mindazok, akik valóban megbánják és meggyónják vétkeiket, megszabadulnak bűneiktől és büntetésüktől, amennyiben elzarándokolnak a Szent Péter- vagy a Szent Pál-bazilikába, zarándokok hatalmas tömegei érkeztek Rómába. A teljes búcsú elnyeréséhez a rómaiaknak harminc alkalommal kellett ellátogatniuk a bazilikákba, a messzebbről érkezett zarándokoknak tizenöt alkalommal.
Az első jubileum zarándokai között volt Dante Alighieri, Cimabue olasz festőművész, valamint Giotto is.
A jubileumok a kezdetektől a kereszténység nagy eseményeinek bizonyultak, de egyben arról is tanúságot tettek, hogy a hitélet olyan valóság, amely képes befolyásolni az adott kor társadalmi és kulturális életét.
Az előző, 26. nagy jubileumi szentév különleges jelentőséggel bírt – a 2000. év jubileuma a dicsőítés és a hálaadás nagy imája kívánt lenni Isten Fia megtestesülése és az általa véghez vitt megváltás ajándékáért.
Szent II. János Pál pápa a Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében foglalta össze az ezredforduló szentévének jelentőségét, kiemelve, hogy arra a nemzedékre, amely a múlt század utolsó éveiben született, és amely az új évezred első nemzedéke, hárul a feladat, hogy Krisztus továbbra is jelen legyen korunkban és azt követően is.
„A világ és az Egyház jövője azé a fiatal nemzedéké, mely ebben a században született, s a következőben lesz felnőtté, s lesz az új évezred első nemzedéke. Krisztus odafigyel a fiatalokra, miként arra az ifjúra figyelt, aki föltette neki a kérdést: »Mi jót kell tennem, hogy örök életem legyen?«
A fiatalok a földön mindenütt és minden helyzetben kérdéseket tesznek föl Krisztusnak: hozzá mennek, őt keresik és újra meg újra kérdezik őt.
Ha képesek lesznek követni az utat, melyet ő mutat nekik, örömüket fogják találni abban, hogy azért fáradozzanak, hogy Krisztus jelen legyen a következő században és az azt követőkben, egészen a világ végezetéig. »Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.«”
Vegyük komolyan.