„Arad márpedig a magyar Golgota” – 175 éve végezték ki a 13 vértanút

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tortenelem_Aradszabadsagsz.jpg175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-én végezték ki a magyar honvédsereg 13 főtisztjét Aradon. A szabadságharc leverését követő véres megtorlás az 1848–1849-es forradalom leggyászosabb eseménye, ami miatt méltán fogalmazott – az akkor már agg, torinói száműzetésben élő – Kossuth Lajos a Szabadság-szobor felavatására küldött üzenetében úgy, hogy „márpedig Arad a magyar Golgota”. Október 6-án Aradra irányul a világ magyarságának figyelme. A központi megemlékezést a vértanúk emlékművénél tartják, de megyeszerte több mint kéttucat emlékhely maradt fenn, és néhány épület ma is őrzi a forradalom nyomait.

Imádkozzunk az elesett katonákért és az áldott békéért!

 

Aranyosi Ervin: Elmúlt a húsvét
Vajon el tudjuk-e görgetni a követ,
képesek vagyunk-e a feltámadásra?
Szakad e sorsunkban a megszokás-szövet?
Vagy csak úgy, mint eddig, várunk egy csodára?
A saját csodánkat, mindig mástól várjuk,
mi meg nem változunk, körbe-körbejárunk?
Rabszolgák maradunk, kikben lélek nincsen?
Eldobjuk álmaink, Júdásként eladjuk?
Hisszük csak hóbortból teremtett az Isten?
Legszebb álmainkat nap, mint nap feladjuk?
Tesszük csak a dolgunk, hogy ezt-azt túléljünk?
Rácsok árnyékában, hogy a fénytől féljünk?
Kétezer év robot, semmi sem változhat?
Nem lelünk kiutat az elme börtönéből?
Nem hiszünk holnapban, mely új jövőt hozhat,
s függünk hatalomtól, semmit érő pénztől?
Mérgezzük világunk még élhető felét,
s várjuk a Megváltó újabb jövetelét?
Nem minekünk kéne megváltókká válnunk,
letépve láncaink, teremtve a jót?
Saját kalitkánkból szabad égbe szállnunk,
s boldoggá tennünk a jó Mindenhatót?
Feltámadni kéne, hisz elmúlt a húsvét,
tűnjön a világból az ily bánatos lét!
Anyagbörtönünkből tudunk szabadulni,
magasabbra szállva, emelkedni fel?
Muszáj állandóan földre visszahullni,
hiszem, megoldásnak, célnak lenni kell!
Ám, amíg bakancsok taposnak fejünkre,
nem kerülhetünk mi a méltó helyünkre!
Tapasztaljuk végre meg a teljességet,
lépjünk be a fénybe végre boldogan!
Hagyjuk magunk mögött a kínzó sötétet,
hiszen lelkünk a mag, amely megfogan!
Együtt és egymásért, vígan, mosolyogva,
értőn nézve mától fel a csillagokra!