Olmes Milani, Tokióban élő brazil szkalabriniánus misszionárius a Fides hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy igazi vallásos ébredés tanúja a természeti és nukleáris katasztrófától sújtott országban. Megjegyezte: „ebben a materialistának tartott, kifejezetten a termelésre, profitra törekvő országban most egyértelműen látható az imádsághoz és a lelki értékekhez való visszatérés.”

A statisztikák szerint a japánok 86 százaléka nem hisz semmiben. Most azonban megállnak imádkozni a buddhista és sintoista szentélyeknél. Mindenki imádkozik, a hadsereg önkénteseitől kezdve a szökőár miatt szenvedőkig. Milani elmondta, hogy a katolikus templomokban is sok emberrel találkozik, akik nem katolikusok, mégis megállnak imádkozni. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi kapcsolatokat eddig uraló túlzott individualizmussal szemben előtérbe került a testvériség, a szolidaritás.

Kijelentette: „sokan egyértelműen állítják, hogy a tragédiának komoly hatása lesz az ország társadalmára, a japánok nyitottabbak, készségesebbek lesznek mások, az idegenek felé is.” Meghatja a lakosságot, hogy az ellenségesnek tartott országokból is milyen sok segítség érkezik: Kína, Dél-Korea is támogatja Japánt, Észak-Korea rendelkezésre bocsátotta vízkészleteit. A misszionárius szerint éppen ez az a jó, ami a tragédiából születik meg: megtanuljuk testvérként látni a többieket.

A Fides hírügynökség kérdésére, vajon ebben a közegben több lehetőség lesz-e evangelizációra, Milani azt válaszolta „a keresztény hit mindig idegen hit marad az országban, nehéz lenne ledönteni ezt a korlátot. Ám most megnő a különböző vallások hívei közti együttműködés, egyre jobban tudatában lesznek annak, hogy a társadalom java érdekében szükség van erre.”

A japán katolikus egyház a lakosság 0,7 százalékát teszi ki. Ez a kicsi egyház nagyon sokat tesz napjainkban az áldozatokért, befogadja a szökőár károsultjait, és a japán Caritason keresztül támogatja a Szendaiban létrehozott elsősegély-központot.

***

Alátámasztja ezeket a gondolatokat egy Fukushima közelében élő magyar internetes naplója, amelyben részletesen beszámol a helyzetről. A Napkeleti kincseim blog szerzője érzékletesen írja le az átalakuló emberi kapcsolatokat: „Az érintés fontossága megnő. Japánban idegenek között nem szokás a kézfogás, az átkarolás, átölelés, simogatás pedig egyenesen elképzelhetetlen. Itt, most nem az.”

Magyar Kurír
(tzs)