Egy álom beteljesülésének tartja a borospataki skanzen, értékmegőrző tábor létrejöttét Szász István és Marika. A házaspár úgy véli, hogy küldetés volt az, aminek hat évvel ezelőtt nekikezdtek.

Amint mondják egy sor véletlennek látszó dolog (dolgok) sorozata – de nincsenek véletlenek – történt. Isteni sugallatra vághattak ebbe bele – fogalmaz Szász István. A hatéves munka eredményeként ma Borospatakon a gyimesbükki, felsőloki, középloki patakokból vásároltak meg lebontásra ítélt házakat és építették fel egy helyen. A több mint két hektáros területet élő skanzennek, múzeumnak is lehetne nevezni, de sajnos a hivatalos engedélyeztetések miatt panziónak kellett elnevezni a létesítményt. Emiatt azonban az itt létrehozott létesítmény semmit nem veszített értékéből, amely egyben falu a faluban, otthon az otthonban.

Hat évvel ezelőtt a Szász házaspár egy hirdetést tett közzé, bontott csűröket keresve felvásárlás céljával. A hirdetésre több mint ötven jelentkező volt – meséli Szász Marika. Kiderült, hogy nem csak csűr, van, ami lebontható, hanem házak is.

Ami másnak útban állt, az itt értékteremtés alapja

Mindenki szabadulni akart tőlük. Helyettük más, kicsempézett házakat akartak felépíteni alumínium nyílászárókkal, mert most ez a trend, ezt várják el a fiatalok – vélekedik Marika. Az épületek, amelyek útban voltak, és amelyektől szabadulni akartak egykori tulajdonosaik, mind lakható házak voltak, kiürítve. A bútorzatot sajnos vagy eltüzelték, vagy elvitték külföldre a gyűjtők. Mindezt látva jött az ötlet, hogy ezeket a házakat meg kell menteni. Abban a pillanatban, amikor megláttuk ezeket, meghalt az az ötlet, hogy a faanyagból gyártsunk egyebet – emlékeznek vissza a kezdetekre a tulajdonosok.

Múzeumban lakik a vendég

A huszonkétezer négyzetméteres területen ma tizenkét ház áll. Csíkszeredából érkezve Gyimesközéplokra lassíthatunk is, és el kell térni a főútról Borospatak irányába. A vasúti sínek alatt átérve még másfél kilométert kell felfele haladni, hogy elérjük a most panzióként is működő épületegyüttest. Panzió, mivel sajnos nincs más kategória, aminek lehetne nevezni, mert ilyen még nincs, hogy múzeumban lakhat a vendég. Ezt a nevet tudtuk adni, hogy a hivatalos formája meglegyen – fogalmaz Szász Marika.

Első lépésként a terület jogi helyzetének tisztázása sem volt túl egyszerű, kilenc hónap kellett, amíg a közjegyző elé lehetett menni. Az egykor négy testvér tulajdonát képező területen aztán elkezdtek újraépülni a máshonnan hozott házak. Az eredeti helyükön leverték ezekről a tapasztást, és szétszedték, itt a szakemberek újra összerakták, és kézzel újratapasztották. A bútorzat is régi bennük, akár csak a terítők, hiszen ezeket is úgy gyűjtötték össze. Itt múzeumban lakik a kedves vendég – fogalmaznak.

Mihók, Kilén, Etelka

A házak között sétálva láthatjuk, hogy miden háznak külön neve van. Mielőtt arra a téves következtetésre jutnánk, hogy ezek a nevek kizárólag a néprajzi tájegységre utalnának, ahonnan az épületek érkeztek, felvilágosítanak, hogy nevüket arról kapták, ahogy emlegették őket. Amelyiket Etelkának, Kilénnek vagy Mihóknak hívnak, az az egykori lakó emlékét őrzi a nevében, de van Nagygyimesi, Bálványos és Madaras névre hallgató ház is. Ez utóbbi például nem a Gyimesekből, hanem Csíkmadarasról került Borospatakra. A telek közepén az áttetsző, de hangosan csobogó Boros patakon kelünk át. A tulajdonosok a haragos patakot is többször megismerték már. A tereprendezési munkákat már többször elmosta, átvágta a megáradt víz.

A tánccsűr belső tere

A patakon átkelve elénk tárul egy hatalmas csűr, igaz ennek itt sajátos rendeltetése van. Korábban egy konferencián jártunk itt, azonban tánccsűrnek nevezik a háziak. Ennek érdekessége, hogy kívül két – az ezernyolcszázas években épült – csűrből áll, belülről teljesen új szerkezete van. Az épület belső tere lenyűgözi a látogatót. A tér rendkívüli adottságának köszönhetően lakodalmas ebédek tartására vagy éppen kápolnaként is használható, falai kiállító felületnek is megfelelőek. Jelenleg régi naptárképek sorakoznak bekeretezve, ezekről köszöntenek vissza régi gyimesi zenészek portréi.

Trendi helyett különcnek lenni

A közeli meredek domboldalon további házakhoz lehet felkapaszkodni. Már távolról felhívja magára a figyelmet a Kúria névre hallgató impozáns épület. Ennek is külön érdekessége, hogy ilyen típusú házat nem tudtak vásárolni, így hát saját tervek alapján két régi – egy alcsíki és egy gyimesi – parasztház gerendáit felhasználva épült fel. Ennek tornácára ültünk le beszélgetni, miközben eleredt az eső. A muskátlis ház tornácáról a völgy jó része belátható.

A Kúria a legjobb hely, jó a kilátás – mondja Szász István, aki most kapcsolódik beszélgetésünkhöz. Amint mondja, szakmája is fontos volt ahhoz, hogy ezek a házak így itt újraépüljenek. Sok-sok apró technikai dolog van, amit fel kellett használni. Miközben az asztal körül beszélgetünk a házigazdát kissé provokálom, miért nem a „trendit" választotta, és az alumínium nyílászárós, rózsaszín házak építésébe kezdett. Mert különc vagyok – hangzik a válasz. Szász István úgy véli, eddig neki megérte különcnek lenni. Azokat az embereket várják Borospatakra, akik pihenni, nosztalgiázni szeretnének. Meglátása szerint, ha valaki a Dunántúlról érkezik, az is felfedezhet olyan dolgokat, miket ott is megtalál. A Karpát-medence régi építészete több évtizeden keresztül egységes volt. A skanzent, az értékmeg őrzést látva az ember akár azt hihetné, az ilyen projektek nemzeti fontosságúak, így támogatást is élvezhetnének, azonban kiderült, hogy teljesen önerőből készült minden, nagyon sok szellemi és fizikai munkával. A tulajdonosok szerint ez megérte, hiszen legalább így tudják, hogy csak az övék.

Meglátni és megszeretni

A Szász család úgy véli, hogy jó példával jártak elöl, az emberek újra értékelni kezdték a régit. Az ide betérő vendégek előzetes bejelentkezés alapján félpanziós ellátást kaphatnak, igaz, itt nem lehet gordon bleu-t rendelni, az étlapon kemencében sült bárány, tárkonyos pityókaleves, puliszka, pörköltek, házi túró, tojás, tej szerepelnek. A berendezett lakóházak mellett saját múzeum is van a teleken. Itt is lehet nosztalgiázni, a viseletek mellett használati tárgyak sokasága sorakozik.

Szász Marika szerint eltelik még tíz-húsz év, és az unokáink nem fogják látni, milyen is egy parasztház, amelyik télen melegít, nyáron hűt, mert a faház az ilyen. Nem fogják tudni milyen az, ha csikókályhában tüzelek, és szalmazsákon alszom – ezért is volt fontos ez az értékmentés, hogy mindez megmaradjon, később is látható legyen. Volt olyan ismerősöm, aki bement az egyik szobába, ráborult az ágyra és zokogott, hogy a nagymamámnak is ilyen szalmazsákos ágya volt, és ilyen feliratú terítője. Látni, hogy az emberekben milyen érzéseket kelt, már ez csodálatos – véli Marika. Hogy miért pont Borospatak? – ez olyan volt, hogy meglátni és megszeretni. Minket nem köt semmi a Gyimesekhez. Nem tudom megmagyarázni, és sok emberrel beszéltem, aki itt volt, és ő sem tudta megmagyarázni, hogy mi az az érzés, ami itt a Gyimesekben utoléri az embert. Mintha egyszeriben levennék a gondot az ember válláról, itt ki tudja pihenni magát. Csodálatosak a reggelek, ha esik, ha nem. Olyan kisugárzása van ennek a helynek, amit nem lehet megmagyarázni, meg kell élni.

Daczó Dénes, Csíki Hírlap