A farsangtemetés a hatvanas évekig in- kább a férfiak mulatsága volt. Legfontosabb kelléke a telet jelképező szalmabábu – több faluban Illésnek nevezik – , amit ingbe, ga- tyába, lájbiba öltöztetnek, zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halott- siratáshoz hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak.
A siratóasszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete szok- nyában gyászolják „az elhunytat" miközben a rangos hétköznapi ruhát öltött halottviők kezét lábát megfogva végighurcolják a falun. A menet élén halad a „pap" a „kereszttel", ami általában egy – aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal – feldíszített gereblye, a két zászlóvivő vállukra vetett – mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel körbetekert káposzta – „zászlóval". A menetet a falubéli gyermeksereg és a muzsikások követik utcáról utcára, miközben a főszereplő a siratóének szövegének megfelelően hajladozik, letérdepel, lefekszik a halottvivők kezében. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják a szalmabábut, dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház előtt elhaladva „felmagasztalják" az ottlakókat színesen elmesélve ismert történeteiket. A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábú égetésén hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és „zsoltáréneklés" során.
A menetet kecskék, gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelőkbe, meg- kergetik a lányokat. Közben a szalmabábu „özvegye" talpig fekete gyászban zo- kogja el fájdalmát. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták, a falu végén kirán- cigálják ingéből-gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este a farsangi bálban folytatják a víg- ságot.
A Nyárádmentén vénleány- és vénlegénycsúfolással, csutakhúzással fejeződött be a farsangi bál és vele együtt az egész farsangi ünnepkör. Szentgericén a legények csapata a farsangon meg nem nősült „vénlegényeket" csutak, tuskó elé fogta és ezt végig kellett húzzák az egész falun. A csutakhúzó menet megállt a pártában maradt vénleányoknál, megdöngették a kaput és csúfolódó mondókákat kiabál- tak. Az egykor büntető szokás tréfás játékká vált, majd kikopott a hagyományból.
Alsócsernátonban a farsang farkához két jelentős esemény kapcsolódott. Egyik volt a bábégetés, másik pedig a farsangi bál. A bábégetés rendszerint a falu közelé- ben levő Kalács vagy Kalacs hegyén történt, hogy a faluból is szemlélhető legyen. A bábégetés jelezte, hogy eltemetődik a régi esztendő és ezzel egyidőben új kezdődik. A farsangi bál a farsangi idő végét, valamint a böjt kezdetét jelentette. Ezen túl már tilos volt mindenféle mulatozás, vigadozás.
A farsangtemetés a Sóvidék egyik leglátványosabb ünnepe, amire még a faluból elszármazott rokonok is visszatérnek. Minden évben nagy izgalommal, várako- zással teli készülődés előzi meg, amelynek célja, hogy a színjáték olyan tökéletes legyen, mint még soha. A hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt, ezért volt idő, amikor a falu vezetői betiltották, mondván, hogy inkább dolgozzon az a sok ember. Mindez szerencsére már a múlté és a farsangtemetés – bár ma is a férfiak a főszereplői – napjainkra, különösen Alsósófalván – soha nem látott pom- pával született újjá.
A többi térséghez hasonló farsangi menet élén halad a „pap" a „kereszttel", ami általában egy – aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal – feldíszített gereblye, a két zászlóvivő vállukra vetett – mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel körbetekert káposzta – „zászlóval". A menetet, kecskék gólyák követik ugrán- dozva. Belecsípnek a járókelőkbe, megkergetik a lányokat. Közben Illyés „özve- gye" talpig fekete gyászban zokogja el fájdalmát.
Drága Illyés mért hagytál el
Ifjúságom így porlad el
Itt maradtam özvegyen
Gyászba borult életem
Ó jaj, Ó jaj énnekem!
Míg szerettél, szerettelek
Ha öleltél öleltelek
Más sarjúra nem néztem
Boldog víg volt életem
Ó jaj, Ó jaj énnekem!
Stb.
A siratóének szinte végnélküli és tetszés szerint variálható, a helyzetnek megfeleően sokszor pikáns kétértelmű szavakat beleszőve a hallgatóság szórakoztatására. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este a farsangi bálban folytatják a vígságot.
„Aztán egy bálterembe értem,
s táncolni kezdtem táncos éjjel,
táncoltam zengő korcsolyákkal,
torkig lakó, vak szenvedéllyel.
Ó tánc! Ó tánc! Farsangi pálma!
Rogyásig-tánc, te álmok álma!
Csak álmainkban táncolunk így."
(Kosztolányi Dezső)
www.meno.ro
Nézze meg a Duna Televízió Élő népzene műsorában az alsósófalvi farsangolókat:
