Százhatvan zarándokkal ment, százhuszoneggyel jött vissza Csíksomlyóról az alfalvi keresztalja. A gyalogos zarándokok hétfő estére érnek haza. Az élményekről, tanulságokról és jövőtervezésről a vezető, Balázs József beszélt.

„Kiszellőztettem a testemet-lelkemet, fel vagyok frissülve, s üzenetet hoztam” – fogalmazott Balázs József, aki most tér haza a tizenkilencedik gyalogos zarándoklatról, Csíksomlyóról. A vezetőnek ilyen nagy serege még sohasem volt, 160 ember állt be utána a sorba. „Csak csodálkozom, hogy megnőtt az igény, s milyen sok a fiatal. Amikor én kezdtem búcsúra gyalog járni, ezeknek hasonfele még meg sem volt születve. S milyen fegyelmezett csapat volt idén… alig kellett megszólaljak” – értékeli a társaságot Balázs József, azt is megemlítve, hogy csak azért lett kisebb a hazatartó serege, mert a Mária utasok, illetve pár személy visszafelé már más irányt választott, de a többség kitartott. Az idei somlyói búcsún szerzett élmények összegzésekor kiderül, több üzenetet is rábízott István pap seregére.

Az alfalvi zászlónak Mária előtt a helye

„Megérkezünk péntek délután a kegytemplomba. Fél hétkor, optimális időben, mert hétkor kezdődik a mise, a hívek már imádkoznak. Ezzel minden évben nagy sikerünk van – magyarázza a történteket Balázs József. – Úgy szokott lenni, hogy Alfalu az első keresztalja, mi érkezünk leghamarabb. Szépek az alfalvi zászlók, el kell ismerni, s szép az is, ahogy a csendben imádkozó hívek közé becsengetünk a templomba, s ők egytől egyig felállnak fogadásunkra. Előremegyünk, s úgy volt a szokás, hogy ilyenkor félkörbe felfejlődünk az oltár előtt, zászlót hajtunk Mária előtt, letérdelünk. Egy régi könyvből gyönyörű szép szöveget szoktam felolvasni, s a templom népe megkönnyezi. Ekkor felállunk, elénekeljük a magyar és székely himnuszt, mindenki velünk énekel, és együtt sírunk, majd kivonulunk keresztestől a templomból. Ez így volt megható. Idén dísztelenek, idegenek lettünk, a hívek azt sem tudták, kik vagyunk, mert zászlóinkat be sem engedték a templomba. Le kellett rakjuk, még én is, a kicsi keresztemet. Így döntött a szervező bizottság, s aki az ajtóhoz volt téve rendező, vele nem volt, amiért vitatkozzunk, bár szóltunk neki, hogy ez nekünk rosszul esik. Úgy döntöttünk, ahol lehet, mindenhol szólunk: ne ránk legyenek tekintettel, mi ma vagyunk, s holnap nem. De az alfalvi keresztet hoztuk ötven kilométert újra, 450 éve jár be ebbe a templomba, ki tilthatja meg, hogy Mária elé járuljunk vele? A buzgóságnak is meg kell legyen a hátára. Ez nem a zarándokok érdekében hozott döntés, nem szabad végletekbe esni, mert ahogy az egyik zarándoktársam mondta, ha így folytatódik, eljuthatunk oda, hogy már a zarándokokat sem engedik be, csak a templomajtóból köszönthetjük Máriát. Az alfalvi keresztet oda be kell engedni, akárki szervezze is a búcsút, mert ha Alfalu nem volna, pünkösdi búcsú sem lenne.”

Egy a szellem

A seregvezető, míg gyalogol, mindig kérdésekre keresi a választ. A zarándoklat, a somlyói prédikáció mindig átad neki valamit, ami lehet válasz, lehet, hogy rávilágítás egy lehetőségre. Idén olyan üzenetet kapott, amit közösségével is feltétlenül meg szeretne osztani: „Mikor Somlyó felé gyalogoltam az úton, lévén, hogy egyéb dolgom nem volt, gondolkodtam, hogy is van ez a több párt, ami most kialakult, mennyire jó, miért kellett nekünk, hibás-e miatta valaki, hiányzik-e egy falun belül ez a pártoskodás? Azon töprengtem, odahaza, falustársaimmal hogy lehetne elintézni, hogy ha már van, hát legyen párt, de az ne osszon meg minket, ne menjen az emberi kapcsolatok rovására, mert ha letelik a választás, szemmagasságba kellene tovább beszélgessünk egymással. Az ünnepi prédikációból aztán megtanultam: nincs baj azzal, hogy sok párt van, ha jól fogod fel. Kitűnő prédikáció volt, kristálytiszta, semmi kivetnivaló nem volt benne, olyan, mint egy vers. A nemzethez szólt, mindenkihez, mégis megcélozva csoportokat, s a gondolatait, aki meg kellett értse, megérthette: élni kell, nem szabad megadnod magadat, mert a kitartás és összetartás az ellenséget megtöri. Többek közt a szónok elmondta, hogy Jézus elküldte a Szentlelket az apostoloknak. Mindenkinek egyet-egyet. Ugyanazt a Szentlelket küldte el kivétel nélkül a legbuzgóbb Simonnak, az ingatag Péternek, a kételkedő Tamásnak…, s bár különböző temperamentumúak voltak, mégis egyek lettek, egy Szentlélek tartotta őket össze. Őseink a Szentlelket úgy hívták, hogy Szent Szellem, s ha egy szellem tart össze minket, akkor teljesen mindegy, hogy hány pártra vagyunk szakadva. A cél, a lényeg: ne az, hogy hatalomra jussak, hanem hogy a nemzetemet érvényre juttassam. A hatalomszerzés ehhez csak eszköz lehet, a közös célt, a nép érdekét pedig újra meg kell keresni. Nem lehet cél, hogy a pártom győzzön, azt kell akarni, hogy a népem győzzön. Mert egy a szellem."

Új emberként hazatérni

Nem Szent Istvántól számítjuk a magyar kereszténységet – ebben hisz Balázs József, ahol csak lehet, hangoztatva, a turulmadárral bizonyítva: a magyar sosem volt pogány. A katolikus vallás szimbólumrendszerétől nem kívánja elhatárolni a korábbról származó hagyományokat, úgy gondolva, Szent István korától nem új világ kezdődött, csupán ráépült a meglévő és jól bevált hitre. Ha ilyen hagyományok kerülnek eléje, szívesen beszél róluk: „Idén, Hajnalváráskor a nap nem jött fel, de egyéb igen: új tudást kaptam. Pár társammal felmentünk a Salvator-kápolnához. Már sokszor elgondolkodtam, miért kell átbújni ott az oltár körül négykézláb. Gondoltam, az embernek, ha sok a bűne, meg kell alázkodnia. A vallásom megkívánja, hogy vessem le magamról minden gőgömet, s négykézláb, mint egy megalázott valaki, bújjak keresztül. Odakerült mellém egy ember, s ő mondta el: az őseink, ha egy gyermek megbetegedett, s nem tudták gyógyítani a füvekkel, eljátszották vele az újraszületés szertartását. Kiadták az ablakon, vagy valamilyen nyíláson keresztül tették, sőt voltak olyan helyek, ahol egy öreg fának a törzsét úgy vájták ki, hogy abban ovális rész legyen, akár a szülőcsatorna. Ezen dugták keresztül, sokszor még új nevet is adtak neki, hogy a rossz szellemek tévesszék szem elől. Amikor te eljössz Csíksomlyóra, hogy a megromlott, beteg lelkedet gyógyítsd, az csak úgy sikerülhet, ha újjászületsz, ha a szülőcsatornán át új emberként jössz ki. Négykézlábra ereszkedtem én is, átbújtam.”

Jövőre ezren kell jönnünk

„Csak töprengek, hogy is értékeljem, ami történt. Máriának igen nagy a szeretete. Én elmentem hozzá azért, hogy a bűneimért bocsánatot nyerjek, s nem csak hogy megbocsát, hanem még ki is tünteti az embert. Sztár lett belőlem Csíksomlyón. Fotósok, tévések vettek körül. Persze, ez nem nekem szól, csak én lettem a fókusza, ez Alfalunak szól” – fogalmaz emberünk, akinek meggyőződése, Alfalut többre tartják, mint ahogy ezt az alfalviak gondolnák. „Keresik Alfalut, s mi vagyunk azok, a gyalogos zarándokok, akik Alfalut jelentjük a búcsún, mert a nagy kereszt sehol sincs, én magam is alig találtam meg. Nem képviseljük Alfalut méltó módon. Nem kritikus szemmel nézem, inkább sajnálattal mondom. Az alfalviak nem vették észre eléggé, hogy a csíksomlyói búcsú kicsit az alfalviak búcsúja is. Nem érzik, pedig az egész világ szemében így van ez, alfalviak nélkül nem született volna meg a pünkösdi búcsú” – mondja, és tervét is megosztja. – „Arra készülök, hogy legközelebb, amikor az egyháztanács összegyűl, felvilágosítsam arról, micsoda adu van a kezünkben. Alfalu község felnőtt lakossága ezt kell tudatosítsa. Jövőben 800 éves lesz az alfalvi templom, kerek évforduló. Ha akkor Alfalu nem tud talpra állni, az egy nagy szegénységi bizonyítvány lesz. A talpra állás nekem azt jelenti, hogy el kellene vinni Csíksomlyóra legalább ezer embert, de úgy, hogy ha lehet, fele székely ruhában legyen. Ezen kell dolgozzunk egy esztendeig, ünnepeket kell felhasználjunk, iskolában nem engedhető meg, hogy fehér-feketébe ünnepeljenek, csak székely ruhában, hogy vegyék észre: kell a székely ruha mind a gyermeknek, mind a felnőttnek. Filmeket fogok vetíteni magunkról, amikor sokan székely ruhába mentünk a búcsúra. Mondanunk kell sokszor, hogy igya be, s méltóképpen tudjuk jövőben Alfalut képviselni. Nem vagyok én hazahagyott, én csak azon a jogon tudok megszólalni, hogy ott járok 19 éve, és látom azt, mennyire keresik Alfalut. Úgy, ahogy a média belőlem sztárt csinált érdemtelenül, Alfaluból még nagyobbat csinálna érdem szerint, ha odaállunk a helyünkre.”

Balázs Katalin
szekelyhon.ro