Jézus szenvedésének történetét évről évre halljuk. Nem felejthetjük el azonban, hogy a kortársak, az események tanúi, így a tanítványok és maga Szűz Mária sem tudták még tapasztalati bizonyossággal ennek a történetnek a végét. Látták az események sorát, élt bennük a várakozás, az elbizonytalanodás, a remény.

 

 

 

 

 

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Virágvasárnap evangéliuma ebben az évben Jézus Krisztus szenvedéstörténete Szent Lukács evangéliuma szerint. Lukács evangéliumában az olvasó egy nagy utazáson vesz részt. Jézus útját követi Jeruzsálem felé. Ott teljesedik be Jézus megváltói műve. Így a virágvasárnapi bevonulás története az isteni szeretet drámájának csúcspontjához, betetőzéséhez vezet. A nagyhét liturgiája során különösen a szent három napban egyházunkkal együtt átéljük majd ennek a valóságos történetnek az egyes eseményeit, feltárul előttünk a földi történelemben működő és megnyilvánuló isteni misztérium.

Jézus szenvedésének történetét évről évre halljuk. Nem felejthetjük el azonban, hogy a kortársak, az események tanúi, így a tanítványok és maga Szűz Mária sem tudták még tapasztalati bizonyossággal ennek a történetnek a végét. Látták az események sorát, élt bennük a várakozás, az elbizonytalanodás, a remény. Jézus szenvedésének útján két fontos állomásról elmélkedünk a most felolvasott evangéliumi részlet alapján. Az első kép: Jézus Pilátus előtt. A második kép: Jézus a Kálvárián.

2. Jézust a Praetoriumon bíróság elé állítják, elítélik, tövissel koronázzák, megostorozzák. Pilátus szabadulni akar a felelősségtől. Szent Lukács evangéliuma nem a kézmosás gesztusát állítja a középpontba, hanem egy tisztviselőre jellemző kifogást: a helytartó az illetékesség terhétől akar szabadulni, ezért Heródeshez küldi Jézust. Ám csalódik várakozásában, mert a galileai lakóhely alapján illetékes Heródes ugyan megcsúfolja Jézust, de a felelősséget ő sem meri vállalni, hanem visszaküldi a gyanúsítottat az állítólagos bűncselekmény helye szerint illetékes Pilátushoz. Pilátus a vádaskodóknak ugyancsak mentegetőzve azt mondja, azt válaszolja, hogy nem találja Jézust vétkesnek, de úgy látszik, hogy Heródes sem, mert visszaküldte őt. Nem csak az elmarasztaló, hanem a felmentő ítéletért is meg szeretné osztani valaki mással a felelősséget. Végül ugyanezt a felelősséget a jelenlévő tömegre akarja hárítani. Ezért ajánlja fel, hogy válasszanak, kinek a szabadon bocsátását kívánják. De hiába a hangzavar, hiába Barabás elengedése, az ítélet felellőségétől Pilátus nem tud szabadulni. Ő az, aki határoz, ő az, aki kiszolgáltatja Jézust, hogy keresztre feszítsék.

Mi sem szabadulhatunk a felelősség terhétől. Ha a lelkiismeretünk – jól értsük a szót: az igaz, helyesen ítélő, a természetes erkölcsi törvényt és az isteni kinyilatkoztatást követő, jól informált lelkiismeretünk, nem pedig a szubjektív vélekedéseink – szavát elnyomjuk, akkor ezen semmilyen kézmosás nem segít. Keresnünk kell Isten akaratát, nevelnünk kell a lelkiismeretünket, hogy Krisztus szerint alakuljon, mert felelősek vagyunk tetteinkért, egyénként is, közösségileg is.

3. Jézus szenvedésének útja a Kálváriára vezet. A Golgota, melyet ma a Szent Sír Bazilika épületének területén tisztelünk, a keresztények számára az egész Föld legszentebb helye. Azon a helyen halt meg a történelem első nagypénteki napján az Isten Fia, hogy kiengesztelje a világ bűneit. Ott hangzottak el utolsó szavai: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Vagy a személyes megbocsátás szava a Jobb Latorhoz: „még ma velem leszel a Paradicsomban”. Végül pedig, utolsó szava, mely közvetlenül Atyjához irányul: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. Jézus megtette mindazt, ami az örök Atya akarata volt. De ez a beteljesedés nem a kudarc teljessége, hanem maga a győzelem, „amely elnyelte a halált”, mert a beteljesedés, az Atya akaratának végsőkig való teljesítése elvezet bennünket az Istennel való találkozáshoz. Ezért Jézus egy alkalommal sejtelmesen így szólt a keresztre feszítéséről: „Ha majd felmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12, 32). A felmagasztaltatás is beteljesedett: mindent odaadott, amit ember odaadhat az Istennek. Mindent odaadott, amivel a megtestesült Fiú Isten földi életében viszontszerethette az Atyát.

Ebben a határokat nem ismerő, hálás szeretetben kövessük Krisztust a nagyhét és a húsvét idején, és életünk minden napján. Ámen.

 

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.