Mindannyian keresők vagyunk. Még akkor is, ha nem valljuk be. Cseppet sem csodálkozom, hogy a kommunizmus évtizedeiben felnőtt generációk, a rendszerváltás után könnyű áldozataivá váltak ilyen-olyan begyűrűző tanoknak, guruknak, csakra-nyitogatóknak, csomagosztó kisegyházaknak, okkult tanok nagymestereinek és meditációs praktikáknak.

 

 

Akik 89 előtt az ateizmus mosógépébe kerültek, azok körében 89 után elsősorban azon vallási csoportok arattak, melyek üzenetüket tudományoskodó, racionálisnak tűnő szövegkörnyezetbe csomagolták. Aztán ott vannak az egyháztól távol élő szülők gyermekei. Akik otthon mindent megkaptak ugyan, ami pénzbe kerül, de hamis felvilágosultsággal sajnálták gyereküktől az egyház közelségét, a gyülekezet közösségét, az istentisztelet üzenetét, békességét, örömét.

A lelki táplálék hiánya sok ilyen gyermek körében visszaüt. Mert ők is keresnek, de egyházi háttér híján nincs közösségi alapjuk, lelki iránytűjük, amely a keskeny ösvényen tartaná vagy oda visszatérítené őket. Az ő lelki éhségüket, naivságukat, ártatlanságukat használják ki a minden hájjal megkent, önmaguk igazában tökéletesen meggyőződött, porladó, de istenített vallásalapítók tanait, rítusait hirdetők. Akik a modern kommunikáció, a média eszközeit használva és kihasználva, a baráti közeledést sem sajnálva férkőznek azok bizalmába, akik éhesek. S e lelki éhségükben, könnyen vonzhatók mindenféle csali-étekkel.

Templomainkon kívül, rengeteg éhes ember jár-kel. Nem mindegy, hogy műanyag-ételt esznek, vagy az Élet kenyerét.

Fábián Tibor