Hónapokig foglalkoztatta a közvéleményt a csíksomlyói plébánosváltás körüli vita. A Gyulafehérvári Érsekség július végén kiadott közleményében hitelesítette azt, amiről már mindenki tudott: Gergely István címzetes esperest Jegenyére helyezték. Az egyházközséghez tartozó hívek több formában is kifejtették, ragaszkodnak Tisztihez, és mindent megtesznek azért, hogy távozását megakadályozzák. Az elkerülhetetlen azonban megtörtént, Gergely István helyére Kovács Attila került a Beszterce-Naszód megyében található Óradnai plébániáról. A szórványból érkezett plébános hétvégén meg is tartotta bemutatkozó szentmiséit. Áthelyezésének körülményeiről, jövőbeli terveiről és feladatairól beszélgettünk a csíksomlyói egyházközség csíkszeredai születésű lelkipásztorával.

 

– Melyek voltak legnagyobb kihívásai az előző szolgálati helyén?

– Igen érdekes fejezete volt ez életemnek... Majdnem kilencven gyerek járt a szentmisékre, amelyeknek egy része két nyelven, a többi pedig magyarul folyt. Nagy kihívást jelentett számomra a gyerekeket a templom és a plébánia köré gyűjteni, és ott megtartani. Úgy is mondhatnám, rekordot döntöttem, hiszen harminchat ministránsom volt, mind románok. A velük való foglalkozás nagy örömet jelentett számomra, és erőt adott. Ugyancsak kihívás volt a községben indított fakultatív magyar oktatás. Önkormányzati pénzből és gyűjtésből sikerült megjavíttatni a templom vitráljait, és restauráltatni a gróf Zichy Domokos püspök által, 1873-ban adományozott orgonát, amely közel száz év után idén május elsején szólalt meg újra teljes pompájában.

– Áthelyezéséről értesülve, hogyan élte meg a csíksomlyói eseményeket?

– Amikor kérdezték, hogy vagyok ezzel, azt mondtam ambivalensen. Egyrészt nagyon örvendek, másrészt nagyon félek. Óradnáról nézve nem lehetett Csíksomlyónak nemet mondani. A szórvány ugyanis jelenthet minimum öt évet, de lehet több is. Nekem az áthelyezést három év után ajánlották fel, ezt nem tudtam nem elfogadni. Képzelje el, az életem 18 éve arról szól, hogy utazom haza a szülővárosomba, és most adódik egy olyan változás, hogy nem kell visszamenni, hiszen hazajöttem. A történteket normális reakcióként fogtam fel, hiszen a hívek ragaszkodásukat fejezték ki lelkipásztoruk iránt. Gergely István érdemei vitathatatlanok, olyan nyomott hagyott maga után, ami magáért beszél. Az emberek kötődése teljesen érthető és dicséretes, nem tudok és nem is akarok ő lenni, mert ez lehetetlen. Nekem fel kell ismernem amiért a gondviselés idehozott, és tennem kell ennek megvalósulásáért.

– Milyen lelkülettel érkezett Csíksomlyóra, ha figyelembe vesszük a hely jellegét, illetve az elmúlt időszakban történteket?

– Van bennem félelem, úgy gondolom ez természetes. Van bennem szorongás is, de erőt ad a hely jellege: a csíksomlyói Szűzanya jelenléte. Első perctől velem volt kegyszobrának képe, most már nem kell a képet néznem...

– Hogyan fogadták a hívek?

– El kell mondanom, nem voltak elvárásaim a fogadtatást illetően, kedvesek voltak mind a Szék útján, mind pedig Csomortánban. Az utóbbi különösképpen meghatott, de a Szék úti fogadtatás is nagyon szép volt. Csobotfalván senki nem várt... Ez is a székely nép lelkivilágához tartozik. Csalódást nem okozott, mert ha nincsenek elvárásaim, akkor nincs csalódás sem. Idő kell...

– Mit tart legfontosabb feladatának az elkövetkező időszakban?

– Már az első állomáshelyeken fontos feladatomnak tekintettem a gyerekekkel, fiatalokkal, fiatal házasokkal való foglalkozást. Ezután is folytatom, persze, nem hanyagolom el az idősebbeket sem. Prioritásként tekintek még a Szent Péter és Pál-templom restaurálására, szeretném, ha Isten kegyelméből és összefogással sikerülne.

– Elődjének fontos volt az ifjúsággal és árvákkal való foglalkozás, alapítványokat is létrehozott. Milyen mértékben vállalja majd fel ezeket a feladatokat, esetleg van-e elképzelése, hogyan folytatná a Tiszti munkáját?

– Az előbb említettem, hogy a gyerekekkel, fiatalokkal és fiatal házasokkal szeretnék foglalkozni, ebben minden benne van. Hogy milyen formában, annak még ki kell alakulnia. Számtalan lehetőség áll rendelkezésre, mindent el tudok képzelni, ami nem ellenkezik a keresztény tanítással... Hiszem azt, hogy lesz kapcsolat az alapítványokkal, sőt, nem is lehet másképp. Tisztivel barátok voltunk, vagyunk és maradunk. Az építő kommunikáció pedig mindig előrevisz.

– Mennyire fogja kísérteni Gergely István árnyéka?

– Erre nem igazán tudok felelni, mert ami elmúlt, az elmúlt. Az árnyék is olyan, hogy egy idő után vagy nagyobb lesz vagy csökken, de inkább csökken, ez az élet egyik kemény törvénye. Egy fejezet lezárult, ezt tudomásul kell venni. És ahogy telnek az évek, az árnyék úgy halványul. Így gondolom én...

– Milyen érzés volt Önnek hazatérni?

– Ez a haza megnevezés nálam kissé átalakult. 1989-ben kerültem el a városból, a honvágy majd’ megölt. Aztán Gyulafehérvár, majd Szeged..., mind az otthonomtól távoli állomások. A legnagyobb érvágás az volt, amikor meghaltak a szüleim. Ezután más érzéssel tértem vissza a tömbházba, ahol felnevelkedtem. Miután kiadtam bérbe, még inkább változott ez az érzés. Így másként élem meg az idehelyezésem. A város minden zuga ismerős, ez különösképpen feltölt, rengeteg ismerős van, jól esik velük találkozni közel két évtized után.

Rédai Botond

Csíki Hírlap