Szalontán a híres Csonkatorony már régóta csak nevében viseli környékbeli testvéreinek sorsát. Úgy, hogy itt megállás nélkül haladok tovább a Fekete-Körös völgyén felfele Belényesszentmiklósig. Amíg a romokig érnék, most épp csak megpillantani van időm a tenkei gyülekezet öregotthonát, megható példáját a testvéri gondoskodásnak és szeretetnek. Bélfenyéren először a református imaház előtt kell elhaladnom, és jól esik látni az udvaron épülő gyülekezeti házat. A római katolikus plébánia és a mellette álló volt felekezeti iskola udvarán gyermekzsibongás hallatszik. Marci papbácsi árvái játszanak, önfeledten. Amott az öregek, itt az árvák szeretete győz a romok felett. Boldog az a falu, melynek utcáit felveri a gyermekzsivaj.
Így érkezem meg úti célomhoz, a Fekete-Körös jobb partján fekvő településre, Belényesszentmiklósra. A falu előtt kell felkapaszkodnom a torony dombjára. Két falu határán festői magaslaton áll a pálos kolostor templomának tornya. Monumentális épületek nyomait sejteti ez a dombtetői magaslat, és az is lehet, hogy már a pálos rend itteni megtelepedése előtt is állhatott. Úgy tűnik, hogy a romokból ítélve még tatárjárás előtti lehet. A település ősi, Árpád-kori templomának torony-maradványa ez a „Csonka-torony", mely a tatárjárásban elpusztult itteni egyház mementója. Itt teljes a csend. Alattam a falu, mellettem a helyi románság temetője, és innen már egészen jól sejthető a Fekete-Körös festői szorosa. Ez a fennsíkot a természet ura is kastély- és kolostorhelynek teremtette.
Miski György írja, hogy az alapításakor még magyar lakosságú községből mára jószerivel teljesen eltűnt a magyarság, soraikat leginkább a tatárok és a törökök ritkították, a maradékot pedig a beözönlő románság olvasztotta be. 1880-ban már csak 12 magyar él, 1910-ben 21, 1941-re már csak 4. Nem is csoda, hiszen az 1800-as évek elejétől a település a görög katolikus egyház birtoka.
A wikipédia portál így ír a romok történetéről:
A magyar historikusok szerint a Fekete-Körös völgyi magyarság a kora Árpád-korban telepedett meg, Anonymus szerint Tuhutum és unokája a nemzetségével. Lakóhelyeiket a folyóvölgy közelében, láncszerűen helyezték el. Ott, ahol a Fekete-Körös a Poklos pataknál a síkságra lép, a mai Belényesszentmiklós falu feletti lapos magaslaton 1972-1982 között a régészettől már egy évszázada számon tartott romokat tártak fel. Egy tekintélyes méretű, 10x28 méteres alapterületű udvarház állott itt a 11. század közepétől: döngölt agyag- és kőalapokra égetett téglából emelt hosszú, csarnokszerű épület, amelynek hosszanti falához kétoldalt fából rótt melléképületek csatlakoztak. Ettől északra, 150 méterre, a monostor impozáns romjai alatt az udvarházzal egykorú udvari kápolna maradványai kerültek elő. Az udvarház és a kápolna a rétegviszonyok és leletek (11. századi edények, cserépüstök) tanúsága szerint 1050-1070 között épült. Az együttes minden valószínűség szerint a Béla vagy Géza uralkodása idején épült hercegi „vadászkastéllyal" azonos. A legkorábbi épületegyüttes talán az 1091. évi kun betöréskor sérült meg. Meglehet, hogy még Álmos herceg dukátusa idején, de legkésőbb a 12. században az udvarházat részben korábbi alapjain, részben kibővítve, belső terét nagy pillérekkel tagolva építik újjá, a kápolnát pedig egyetlen pilléres karzattal kibővítve templommá alakítják át. A 13. században a királyi curtis a közeli Széplakon udvarházzal bíró Borsák birtokába került. A sokáig IV. László király kedvelt hívei közé tartozó Borsák a palotát tovább bővítik, a kis templom helyén pedig, részben annak régi anyagából, nagyszabású monostort emelnek, melynek már csak egy tornya és az alap egy része látható.
Zsusku János nemrég elhunyt belényesi papköltő szavaival búcsúzom a Fekete-Körös völgyétől, a lelket melengető tájtól:
Köszönöm Uram azt, hogy életem
Én itt élhetem le a végeken.
Jobbról hegyek, a Bél-zerindi fal,
Átellenben a hókucsmás Bihar.
Csütörtökön bezsong az utcazaj,
Itt móc beszéddel vegyül a magyar.
S míg hangosulnak ott kint a szavak,
A Vers kiömlik, mint búvópatak.
Hogy vigasztalja a szétszórtakat.
