A farsang legmozgalmasabb időszakára készülve, báli-karneváli mulatságokkal és utcai vígságos dramatizálásokkal szereznek örömet kisebb-nagyobb közösségeink. Épp a nyugdíjasok ünneplését próbálom kipihenni.
Elmondható: túláradó jókedélyük, ünneplő kedvük ragályos és hatékony. Miközben személyes beszélgetésekben se győzik hangsúlyozni: szükségletük odahagyni a gondokat, és egymás életerejét gyarapítva kezdeni új napot, hetet, avagy liturgikus időszakot.
Másik, felejthetetlen idei élményem: kis falu gyermekei öltöznek maszkurának, és zsivajjal, zajkeltő eszközökkel törik meg az utcák csendjét. Ahol szívesen fogadják a jöttmenteknek látszó gyermeknépet, megtréfálják a gazdát a párbeszédet helyzetkomikumra építve. Jut is, marad is farsangi sütemény, forró tea, és házról-házra telik meg adományokkal a kosár. Ugyanakkor a nagyszülők-szülők nem titkolt büszkeséggel tekintenek mókázó csemetéikre – mintha most látnák-hallanák először. És hömpölyög a jókedv – eltart egy darabig. Senki nem állítja, hogy nincs válság, hogy a falusi embernek nincs búja-bánata, mégis a gyermekek nyári táborozására gondolva – amit a falutól nem messze évenként megtartanak –, máris kezdik összeadni a betevőre valót. Tudván: a friss levegőn, az önfeledt játékos tanulásban nincs annyi leves, harapnivaló és édesség, ami majd elég lenne.
Ugyanakkor a tavaszvárás-téltemetés másik arcát is mutatja. Mennyire üt szíven, amikor rájövünk, hogy élet és halál kérdésében nem mi döntünk? Kifigurázhatjuk a veszteséget, mégis egészségesebb szembenéznünk, s ha a helyzet úgy hozná, megbirkóznunk vele – elsősorban természetfölötti reménységünk többletével. Azzal az életörömmel, ami a lelki értelmű böjt előtt is összegyűjt egy lélekkosárnyi tovamutató tartalékot.
Mert kinek használ, ha leoltunk minden villanyt, s ha tehetnénk, a napot is letakarnánk gyászfátyollal, amikor bánat ér? Milyen tanúságtétel, ha magunkkal rántjuk a vélt vagy valós szenvedések kútjába társaink Istentől való létigényét – kishitűségünkből, lelki éretlenségünkből, szegénységünkből adódóan? Milyen küldetéstudat, ha úgy teszünk, viselkedünk, mint a „pogányok”, akiknek nincs reménysége? Hamut csak piactereken vagyunk hajlandók fejünkre szórni, és divatból viselünk darócot?
Örömök és szomorúságok egymást váltják – mint Jézus életében. Küldetése a Jó Hír közlése, az örök élet lehetőségének tudatos vállalása – nem a kínhalál bizonyosságának hangoztatása volt. Üljünk egymás mellé: borús és víg napokon – az Életörömért.
Molnár Melinda/Csíki Hírlap
