Mosoly a gyógyításban

Kedves olvasók, a múlt hónapban arra törekedtünk, hogy szebbé, jobbá és tisztábbá tegyük lelkünket- testünket. Remélhetőleg sikerült embertársainkkal rendezni tévedéseinket, bűneinket megbánni, főleg a szentgyónásban, testünket is megmenteni a romboló hatásoktól.

Mondhatám azt is, hogy szívünkben talán sikerült Jézus Krisztussal találkozni, föltámadni új és tiszta emberek lenni. Készek vagyunk az újabb kihívásokra, bátran tapossunk az utat, amely tovább visz, és ki tudja mikor ér véget. Azt kívánom, mindenkinek, hogy felemelt fejjel és mosollyal vágjunk neki életnek. Nem véletlenül emelem ki a mosoly szót, ugyanis sorozatom témája a mosoly, a nevetés, bele tartoznak a viccek, a komikus filmek, az öröm a hahotázás és minden olyan dolog amely képes az embert megnevettetni. Már csupán az a szó, hogy mosoly, nevetés felvidítja az embert. Gondolom, mindenki ismeri a mosolyt és gyakorlatba is ülteti, ezért megkérem az olvasókat, hogy mosollyal, figyelmesen kövessék a további sorokat. A végén kiderül , hogy miért is szükséges.
Ha visszaemlékezünk, hogy mikortól jelent meg elöszőr ajkunkon a mosoly, akkor azt mondanánk: amikor anyuka felénk nyújtotta a kedvenc rongybabánkat, vagy éppen az epercukrot, miután már nem volt más választása. Ez tévedés hiszen már az első hetekben mosolyogtunk és nem is tudtuk, hogy minek, és miért ? Ezt REM mosolynak nevezzük. Miután egy kicsit jobban felcseperedtünk, már nem osztogattuk a mosolyt, ha kell ha nem , csupán akkor, ha anyuka ránk figyelt, ránk mosolygott, megsimogatott. Ezt nevezzük szociális mosolynak, ami az anya és a gyermeke közti interakció szabályozója lesz, s az is marad, bár egyre csökkenő gyakorisággal, mivel már a jelenlét nem elég, szükséges potolni egy újabb macival, vagy édességgel, máskép nincs mosoly nincs nincs..
A mosoly, a nevetés ösztönös biológiai gyökerű, genetikailag kódolt humán érzelemkifejező, kommunikációs jellenség. Mind a mosolyhoz, mind a nevetéshez kellemes érzések társulnak. Olykor elkacagjuk magunkat, mikor valaki megbotlik és odavágja magát a földhöz, ez igaz nem kellemes érzés, de számunkra nevetséges addig a pillanatig amig rá nem jövünk, hogy komoly esése volt.
Napjainkban a nevetést tudománynak is nevezzük, más néven gelotológia. Ezek a nevetős emberkék úgy állítják, hogy a nevetés nem más mint a barátságosság mimikai üzenete, hangok útján megvalosuló feszültség -levezetés, kapcsolatfenntartó és atmoszférateremtő. A kapcsolatfelvétel és a szabályozás terén a mosolynak, nevetésnek pótolhatatlan szerepe van. A mosolygó arccal közeledő embert, a  szebben nevetőt, a nevetősebb hajlandóságú személyt rokonszenvesebbnek találjuk.
Érzelmi életünkben központi szerepe van az örömnek , nevetésnek. Érzelmeinket mosollyal, nevetéssel, örömmel, öleléssel tápláljuk. Csodálatos érzés, nem létezik a kerek világon annál jobb, ennél kellemesebb pillanat, mint amikor társadra tudsz mosolyogni, vele nevetni, örvendezni.
A nevetés következtében a vérkeringés is jelentősen változik, a pulzusszám növekedik, az aktiválodott pozitív érzelmek kiszorítják a negatívakat, így azok nem keltenek zavart a szív és keringési rendszerben. A vérkeringés intenzitásának növekedése és a pozitív érzelmi állapot változásokat idéz elő a vér összetételében, a stresszhormonok mennyisége csökken, nő a természetes élősejtek száma. Ezek a változások az immunrendszer erősődéséről szólnak. El tudjuk e képzelni, hogy a nevetésnek, milyen csodálatos hatalma van, egy kis mosoly pozítiv energiát képes biztosítani szervezetünknek, kiszorítva a testünkert-lelkünket romboló hatásokat. Ezek után miért álljunk le a mosollygással, nevetéssel? Egyetlen egy ellenhatást sem tudok felsorolni amiért azt mondanám, hogy állj!. Legfeljebb csodálkozni fognak az emberek, hogy mindig milyen jó kedved van. Tápláljuk a lelkünket pozitív érzésekkel. Egy 2003-as vizsgálatban cukorbetegeknek olvastak fell semleges szöveget 40 percig, illetve másnap vidám filmet néztek étkezés után. Az utobbi esetben a nevetés hatására a vércukorszint emelkedése kisebb lett.
Cousins (1979) öngyögyító kisérletében, megpróbálta saját önsegítő erőit mozgásba hozni. Megvásárolta a nagy nevettetők videófilmjeit és ideje jó részét a képernyőelőtt töltötte. Sokat nevetett, gyakran teli torokból. Ilyenkor észrevette, hogy erős fájdalmai csökkennek és két órán át enyhébbek maradnak. A nevetés következében vérsüllyedése is alacsonyabbá vált, immunállapota javult.
A nevetés, a mosoly nevezhető lelki simogatásnak is. Épp olyan jól esik egy mosoly mint egy testi simogatás, amivel a szeretetünket érzéseinket fejezzük ki. A mosoly és szeretet szinte eggyütt említhető könnyen áttérhetünk a mosoly fogalmáról a szeretetre. Nem hiába hirdeti a  Biblia az őszinte szeretetet, hiszen az ebből fakadó mosoly, nevetés lelki simogatás elképzelhetetlen nagy gyógyító hatással rendelkezik. Az egyedüli gyógyszer amely listáján nem olvasható ellenhatás. Tudományosan is bebizonyosodott, hogy szeretet megrendíthetetlenné teszi testi lelki egészségünket.
Ezért kérek mindenkit a szeretet nevében , ne hadjuk abba a nevetést, még ha nehéz is, még ha olyan napunk is volt, hogy inkább elsírnánk magunkat, akkor is olvassunk el egy viccet nézzünk meg egy humoros filmet, vagy éppen sétáljunk ki a parkban és halgassuk a gyerekek nevetését, nyújtsunk nekik egy egy cukorkát, mire biztos öszinte mosollyal válaszolnak.
Nem utolsó sorban mindig nézzünk fell, nevessünk légyünk vígak, bíztos vagyok benne, hogy másként fogodjuk megítélni az életet, ekkor veszi észre az ember az élet szép oldalát. Előre vígan, előre bátran !
Befejezésül köszönöm, hogy soraimat mosollyal követte, legalább egy percig pozitív hatással erösődött teste, lelke. Adjon a jó Isten mindenkinek egy kacagos nevetős humoros, vicces, boldog honapot.
Mivel szófogadó volt ezért soraimat Móricka gyógyításával zárnám.

Miért sírsz Móricka?

Apukám kalapáccsal ráütött az ujjára.

De hát azért neked nem kellene sírnod.

Először én is csak nevettem...

BOJOIEVSCHI ÉVA
PSZICHOPEDAGÓGUS