„Jó látni ahogyan tavasszal feltartóztathatatlanul el kezd zöldülni a táj, ahogy az élet a földre hajló napfénytől felfakad körülöttünk. Zölden, üdén egy kissé bizonytalanul elindul minden az ég felé. Bontakozó létével válaszol a melegre, a jókra - gonoszakra egyaránt kiáradó napfényre.
Csobánka egy szelíd napsugár szeretne lenni, lehajolni jóságosan a helyüket kereső, bajba lévő fiatal kismamákhoz, befogadva őket, hogy szépen felnőjenek anyai hivatásukhoz. Segíteni szeretne, a kismamáknak, hogy tisztázzák kapcsolatukat gyermekük édesapjával, a nagyszülőkkel, hogy ne csak életet adjanak, hanem élő szerető családja is legyen a gyermeküknek, hogy az szépen felnőjön, kibontakozzon mindannyiunk örömére.
Csobánka,
az élet háza akar lenni! Az lenne jó, ha szeretetből, szolidaritásból
születne meg.” Csaba testvér
Szeretettel hívjunk azokat a vállalkozókat,
kereskedőket, akik segíteni tudnának, hogy a lehető legjobb árban
mindent, mi ehhez a szép álomhoz szükséges, be tudjuk ütemesen
szerezni.
Anyagszükségleteink:
| Csempe, fali | 400 m2. | Akinek van maradék
csempéje, bármilyen színű és alakú, az is jó lenne, mert nem lesznek egyformák a vizes helyiségek! |
| Csempe ragasztó | 600 m2-hez. | |
| Kerámia padlólap "gres", vagy más | 200 m2 | |
| Kondenzációs gázkazán 80kW -os | 1db. | |
| Vegyestüzelésű kazán 40-50 KW-os | 1db. | |
| 200 literes h. bojler | 2 db | (2 hőcserélős) |
| Belső falra mész alapú festék | 3200 m2-hez elegendő. | |
| Festék ajtókhoz és ablakokhoz | ||
| Mosdó+ csaptelep+szifon + polc | 47 készlet. | |
| Zuhanytálca 80x80cm-es+csaptelep+szifon | 12 készlet. | |
| WC alsókiömlésű+tartály+WC deszka | 14 készlet | |
| Fali kiöntő + 2db tömlővéges csap+szifon | 4 készlet. | |
| Pissoár +szifon+ öblítőszelep | 1 készlet. | |
| Elektromos
kapcsolók, dugaljak /konnektorok/ , mennyezeti lámpák , vagy csillárok. |
kb 30 szobához. | |
| Kétmedencés
mosogató +csaptelep
|
8 db | |
| villanytűzhely | 8db, | |
| hűtőszekrény | 8 db, | |
| konyha szekrény |
8db, | |
| szobai csillár , vagy függeszték energiatakarékos izzóval | 30db | |
| Nagy segítség lenne egy kis platós teherautó 3-4 hónapra, kölcsön is! |
Szeretettel kérünk mindenkit, akik segíteni tudnak, hogy keressenek meg minket telefonon, vagy Csobánkán a helyszínen; jöjjenek el, mi ismertetni fogjuk a terveinket és megbeszélhetjük a részleteket.
Hálás szeretettel köszönünk minden segítséget Csaba testvér és az alapítvány nevében:
Boros András, Csekő Krisztina
2007. július 17.
Prohászka Ottokár - Élet Háza
H-2014 Csobánka, Margitliget 1.
Telefon: +36 (20) 773-8985; +36(30) 267-7372;
www.magnificat.ro, www.devaigyerekek.hu
Dévai Szent Ferenc Alapítvány
Adószám: 18106802 - 1 - 41
Csobánkai alszámlaszám: 10300002-20145639-49020092 (Számlavezető bank: MKB)
