Önfeledt boldogságban, megannyi mosoly!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_GyereknapDeva23.jpgGyermeknap a ferences plébánián 

Legyen áldott az Isten! 

Istennek legyen hála, hogy a Budapest Fővárosi Nagycirkuszának művészei, a Görömbő Kompánia, a Sunny Aerobic, a dévai Renaissance zene- és tánc együttese és a dévai gyermekek belakták a dévai Naphimnusz Parkot. 
Külön köszönet Fekete Péter úrnak - a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának, korábbi kultúráért felelős államtitkár, Jászai Mari-díjas magyar színházi rendezőnek, előadóművésznek, cirkuszművésznek, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójának, hogy artistái megörvendeztettek minket.
Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a Görömbő Kompániának, hogy ismételten a gyermeknapot felemelővé varázsolták a gyermekek bevonásával. 
Köszönet a dévai Sunny Aerobic lendületes, életteli vidám táncoltatást.
Köszönet a dévai Renaissance zene- és tánc együttes gyermekeinek, hogy tudásuk értékét megosztották.
És kedves gyermekek hálás köszönet nektek, hogy otthonotokba mindig itthon vagytok! 
Köszönöm szépen a kedves pedagógusoknak, akik fontosnak tartják, hogy a gyermekek mellett legyenek iskolai programon kívül is!
Köszönet minden jó szándékú és jóakaratú embernek a bárminemű segítséget! 
Jó megélni, hogy vannak lelkes és élettel teli emberek akik, ha kell kürtöskalácsot,-miccset sütnek, -ha kell a felnőtteknek sört csapolnak, -ha kell asztalokat-padokat adnak, - ha kell autóba ülnek és ami szükséges idehozzák, - ha kell LELKESEN és észszerűen 
szervezkednek!
Érdemes az Apró Kezek Műhelye-be bekukkintani, tagja lenni! Há'nem? Há'de!
Legyen dicsőség a FŐSZERVEZŐNEK: az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek! Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
A szervező csapat:
Apró Kezek Műhelye
Dévai ferences plébánia
KOVÁCS GABRIELLA: Gyermeknapi kívánság
Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad! Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett.
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!
Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke, mert a gyermek
a jövő nemzedéke.
Bonaventura testvér